Az Európai Unió püspökei Európa jövőjéről és az új intézményi ciklus kihívásairól tárgyaltak

Kitekintő – 2024. december 7., szombat | 12:01

November 27–29-én Brüsszelben tartotta őszi plenáris közgyűlését az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE). A megbeszélések fókuszában a béke, az európai integráció, az egységes piac, a munka jövője és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 17. cikkelyének végrehajtása állt.

A közgyűlés egybeesett az Európai Parlament szavazásával az új Európai Bizottságról, amelyet Ursula von der Leyen vezet. A COMECE elnöke, Mariano Crociata elégedettségét fejezte ki a szavazás pozitív kimenetele miatt, ugyanakkor egy jövőbeli szélesebb körű koalíciót szorgalmazott az EU parlamentjében. „Európa hatalmas potenciállal rendelkezik, de ha megosztott, akkor a cselekvőképességét kockáztatja” – jelentette ki.

A közgyűlés első napján, november 27-én, szerdán a püspökök ösztönző eszmecserét folytattak Fearghas O’Bearával, az Európai Parlament Kutatószolgálatának osztályvezetőjével az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 17. cikkelyének végrehajtásával kapcsolatos kihívásokról és lehetőségekről.

Fearghas O’Beara, az Európai Unió vallásokkal való kapcsolatáról szóló, nemrég megjelent tudományos tanulmány szerzője kiemelte a vallási műveltségbe való befektetés és a vallásokkal szembeni intolerancia és diszkrimináció elleni küzdelem, valamint az EU-n belüli párbeszéd előmozdításának fontosságát.

A Fearghas O’Bearával folytatott eszmecsere az új uniós intézményi ciklus szempontjából is fontos volt, mivel a püspököknek alkalmuk nyílt arra, hogy megerősítsék elkötelezettségüket az Európai Unió intézményeivel való együttműködés mellett, hogy megerősítsék az EUMSZ 17. cikkének végrehajtását.

A közgyűlés keretében az Európai Unió püspökei szerdán a brüsszeli Notre-Dame des Victoires au Sablon-templomban koncelebrált szentmisét mutattak be Európáért. A szentmise főcelebránsa Mariano Crociata, a COMECE elnöke volt. A liturgián zenei szolgálattal közreműködött a lengyel Domino Cantes kórus.

A szentmisében megemlékeztek Noël Treanorról, az Európai Unió nunciusáról, aki 2024. augusztus 11-én váratlanul elhunyt.

November 28-án, csütörtökön a megbeszélések középpontjában az európai munka jövője állt a technológiai fejlődés, az éghajlati válság kihívásai és a nemzetközi gazdasági feszültségek közepette. A püspökök a Katolikus Munkaadók Szervezeteinek Nemzetközi Uniója (UNIAPAC) képviselőinek küldöttségét, köztük Sigrid Marz elnököt és Rodrigo Whitelaw főtitkárt fogadták, hogy a munkavállalók jogairól és a keresztény gazdasági vezetők társadalmi felelősségéről elmélkedjenek a munka gyorsan változó világában.

A COMECE és az UNIAPAC közötti ülés a két szervezet közötti korábbi együttműködésre épült, és a partnerségük megerősítését célozta.

A közgyűlés utolsó napján, november 29-én, pénteken az uniós püspökök találkoztak Enrico Lettával, a Jacques Delors Intézet elnökével, Olaszország volt miniszterelnökével, akivel az Európai Unió egységes piacának jövőjéről folytattak mélyreható és széleskörű megbeszélést.

A párbeszéd Enrico Letta Much more that a Market (Sokkal több mint egy piac) című jelentésére támaszkodott, amely az európai egységes piacot és Európa a világban betöltött szerepét megerősítő átalakító reformok mellett érvel.

Enrico Letta kiemelte az Egyház szerepét az Európai Unió megerősítésében, az egyenlőtlenségek elleni küzdelemben és a társadalmi kohézió előmozdításában. Hangsúlyozta továbbá, hogy az egységes piac jövője során az emberi személy központi szerepét kell előtérbe helyezni. 

A közgyűlés emellett a COMECE Ifjúsági Hálózat elnökségének tagjai – Juan Luis Muñoz (Spanyolország) és Benjamin Flores Martin (Málta) – számára is lehetőséget biztosított arra, hogy bemutassák új hozzájárulásukat, amelynek középpontjában a migráció kihívásai és a migránsok uniós társadalmakba való integrációja áll.

A COMECE szakpolitikai tanácsadói tájékoztatták a püspököket különböző jelenlegi és jövőbeli uniós kezdeményezésekről, olyan témákat érintve, mint a gyermekek védelme, a GDPR végrehajtása, a béke és az integrált emberi fejlődés, a generációk közötti párbeszéd, a kulturális örökség, az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, az unión kívüli vallásszabadság, a mentális egészség és az uniós környezetvédelmi politikák jövője.

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) következő plenáris közgyűlését 2025. március 26–28. között tartják Olaszországban.

Fordította: Szász István Szilárd

Forrás: COMECE

Fotó: COMECE/Ada Lushi; Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria