Hunt a délnyugat-angliai Truro városának anglikán püspökét, Philip Mounstephent bízta meg a vizsgálat megszervezésével. A felkérés hátterében Ászja Bibi sorsának megrendítő mozzanatai is meghúzódnak, ami az idő tájt megdöbbentette a közvéleményt.
A 2019. május 2-án megjelent első, időszaki beszámoló szerint a „világ egyes térségeiben az üldözés mértéke és természete majdhogynem megfelel a népirtás ENSZ által elfogadott definíciójának”. Úgy vélik, hogy világszinten – amennyiben az úgynevezett gazdasági üldöztetést, a munkalehetőség, valamint a lakhatás elutasítását is beleértjük – háromból egy személy, bármilyen legyen a vallása, üldözésnek van kitéve, s „az esetek túlnyomó többségében (80 százalék) az inzultált személyek keresztények”.
A jelentés alapján a keresztények erőszakos üldözésének legfőbb következménye az exodus, az elvándorlás. A Közel-Kelet némely régiójában a keresztény közösségek megszűnésének veszélyével számolhatunk. Az előzetes jelentés szerint Palesztina keresztényei ma kevesebb mint másfél százalékát teszik ki a lakosságnak, Irakban a 2003-ban összeírt másfél millióról 120 ezer főre csökkent a számuk. Szíriában 2011-ben még 1,7 millió keresztény élt, ezzel szemben a mostani, utolsó népszámláláskor kevesebb mint 450 ezer. „A tények nem csupán a keresztényellenes tettek földrajzi kiterjedésére mutatnak rá, hanem annak növekvő súlyosságára is.”
Az összegzés feltárja a délkelet-ázsiai és a szubszaharai országokban tapasztalható diszkriminációt, melyet gyakran egy-egy tekintélyelvű kormányzat okoz. Hozzáteszik, hogy „a keresztények, valamint más kisebbségek fegyverrel való kiirtása egyes szélsőséges csoportok specifikus és bevallott céljává vált Szíriában, Irakban, Egyiptomban, Északkelet-Nigériában és a Fülöp-szigeteken”. A most megjelent beszámoló az üldözés mértékét volt hivatott bemutatni. A végleges és teljes jelentés publikációja a nyár folyamán várható, s minden bizonnyal az Egyesült Királyság külügyminisztériumának címzett javaslatokat is tartalmaz majd.
Az időszaki jelentés szövege ITT olvasható.
A BBC Christian persecution ‘at near genocide levels’ című adását 2019 május végéig ITT lehet meghallgatni.
Fordította: Hantos-Varga Márta
Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria