Bűnbánat a Vatikánban – Túlságosan önelégültek voltunk, hogy szembenézzünk Egyházunk sötét oldalával

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A tanácskozáson a püspöki konferenciák elnökei, a katolikus keleti egyházak vezetői, a szerzetes-elöljárók képviselői, a római kúria és a bíborosi tanács tagjai vesznek részt. A Vatikánban jelen van Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK) elnöke, és Orosz Atanáz miskolci püspök, továbbá Német László nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke.

Philip Naameh érsek homíliáját magyar fordításban teljes egészében közreadjuk.

Szentatya, kedves testvéreim!

Jól ismerjük a tékozló fiúról szóló példabeszédet. Gyakran elmeséltük, és gyakran prédikáltunk róla. Gyülekezeteinkben és közösségeinkben szinte magától értődően használtuk arra, hogy elmondjuk a bűnösöknek, és ezzel bűnbánatra indítsuk őket. Talán annyira rutinszerűen csináljuk már ezt, hogy elfelejtünk valami fontosat. Könnyen elfelejtjük, hogy ezt a szentírási szakaszt magunkra alkalmazzuk, hogy magunkat lássuk benne, mint tékozló fiakat.

Éppúgy, mint az evangéliumi tékozló fiú, mi is kikértük az örökség ránk eső részét, megkaptuk, most pedig serényen elherdáljuk. A jelenlegi visszaélési válság ezt fejezi ki. Az Úr ránk bízta az üdvösség javainak kezelését, ő bízik abban, hogy teljesítjük küldetésünket, hirdetjük az örömhírt, és hozzájárulunk Isten országának megvalósulásához. És mi mit csinálunk? Eleget teszünk megbízatásunknak? Kétségtelen, hogy nem válaszolhatunk őszinte igennel erre a kérdésre. Túl gyakran csendben maradtunk, elfordítottuk tekintetünket, elkerültük a konfliktusokat – túlságosan önelégültek voltunk ahhoz, hogy szembenézzünk Egyházunk sötét oldalával. Ezzel elárultuk a belénk vetett bizalmat, különösen az Egyház felelősségi körén belüli visszaélések tekintetében, ami elsősorban a mi felelősségünk. Nem biztosítottuk az embereknek azt a védelmet, amelyre jogosultak, megfosztottuk őket reményüktől, és súlyos sérüléseket okoztunk nekik testben és lélekben.

Az evangéliumi tékozló fiú mindent elveszít: nemcsak örökségét, hanem társadalmi státuszát, méltóságát, rangját, jó hírnevét. Nem kellene meglepődnünk, ha hasonló sors várna ránk: ha az emberek rosszat mondanak rólunk, ha bizalmatlanok velünk szemben, ha néhányan azzal fenyegetnek, hogy megvonják tőlünk anyagi támogatásukat. Nem kellene panaszkodnunk ezért, hanem inkább meg kell kérdeznünk magunktól, mit kellene másképp csinálnunk. Senki sem mentheti fel magát, senki sem mondhatja: de én személyesen semmi rosszat nem csináltam. Mi testvériséget alkotunk, egy közösség vagyunk, Egyház vagyunk, és nemcsak magunkért, hanem közösségünk minden egyes másik tagjáért és magáért a testvériségért is felelősséggel tartozunk.

Mit kell másképp tennünk, és honnan kell kezdenünk? Nézzük ismét az evangéliumi tékozló fiút! Számára a helyzet akkor változik meg, akkor kezd jobbra fordulni, amikor úgy dönt, hogy nagyon alázatos lesz, nagyon egyszerű feladatokat lát majd el, és nem követel kiváltságokat, amikor visszaemlékezik az apjára és az apai házra. Helyzete akkor változik meg, amikor felismeri és beismeri, hogy hibázott, megvallja ezt apjának, nyíltan beszél vele róla, és kész elfogadni a következményeket. Ily módon az Atyát nagy öröm tölti el tékozló fia visszatérése miatt, és igyekszik megkönnyíteni, hogy a testvérek elfogadják egymást.

Meg tudjuk ezt tenni? Meg akarjuk ezt tenni? Ez a találkozó feltárja majd, ennek a találkozónak fel is kell tárnia ezt, ha meg akarjuk mutatni, hogy az Úrnak, a mi mennyei Atyánknak becsületes fiai vagyunk. Ahogyan azt ma és az előző két napon hallottuk és megvitattuk, ez megköveteli, hogy felelősséget vállaljunk, elszámoltathatóak legyünk és megteremtsük az áttetszőséget.

Hosszú út áll előttünk, amíg mindezt fenntartható és megfelelő módon tényleg megvalósítjuk. Eltérő sebességgel haladtunk, és eltérő haladást értünk el. Ez a találkozó csak egy lépés volt a sok közül. Nem szabad azt hinni, hogy csak azért, mert együtt elkezdtünk valamit megváltoztatni, azzal minden nehézség megszűnt. Ahogy az evangéliumban hazatérő fiú számára sincs minden megoldva – legalábbis még vissza kell szereznie testvérét. Ugyanezt kell tennünk nekünk is: meg kell nyernünk testvéreinket, meg kell nyernünk gyülekezeteinket és közösségeinket, vissza kell nyernünk bizalmukat, és el kell érnünk, hogy újra hajlandók legyenek együttműködni velünk Isten országának megvalósulásában.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír