Az uralkodó narratíva a médiában nem tesz említést a széles körben elterjedt erőszakról és félelemről, amely ismét beárnyékolja a szíriai nép nagy részének napjait. Mourad érsek úgy véli, hogy a hatalomra kerülők mindig újra és újra beleesnek az erőszak csapdájába.
A börtönök megteltek, keresztény fiatalokat kínoztak meg
Kicserélődik a rezsim, az iszlamista környezetből érkező új vezetők nemzetközi elismertségre törekednek, miután az Aszad-klán körül több mint 50 éve kikristályosodott hatalmi tömb összeomlott. Az elmúlt hetekben emberek tűntek el, megteltek a börtönök, és nem tudni, hogy aki bent van, él-e, vagy sem – magyarázza a Fides hírügynökségnek Homsz szír katolikus érseke. –
Nyilvánosan kínozzák azokat, akiket a bukott rezsimmel való összejátszással vádolnak.
És „több olyan eset is történt, amikor keresztény fiatalokat fenyegettek és kínoztak meg az utcán, mindenki szeme láttára, hogy rettegést keltsenek, és arra kényszerítsék őket, hogy megtagadják hitüket, és muszlimokká váljanak”. Olyan bűncselekmények ezek, amelyek távol történnek Damaszkusztól, ahol az újságírók csoportosulnak.
A dolgok nem mennek jól, és Mourad atyának az a benyomása, hogy senki sem tehet semmit, hogy kijussanak a félelemnek és a bosszúnak ezekből a köreiből. „Próbálom – mondja – bátorítani, vigasztalni az embereket, türelmet kérek tőlük, megoldásokat keresek. A karácsonyi időszakban körbejártam a tizenkét plébániánkat, beleértve a falvakban lévőket is, hogy bátorítsam az embereket, hogy együtt ápoljuk a reményt. Gyönyörű találkozóink voltak a különböző csoportokkal. De amikor az erőszak növekszik, akkor a szavaink, a türelemre való felhívásunk nem győzi meg őket.” Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa nemrég a pápa követeként Szíriába látogatott, hogy tanúságot tegyen Péter utódjának közelségéről a keresztény közösségekhez.
Az egyházi élet nyugalomban zajlik, mégis sok keresztény fontolgatja a menekülést
„A korábbi rezsim – magyarázza Mourad atya – úgy állította be magát, mint aki megvédi a keresztényeket. Azt mondták: ha elmegyünk, a fanatikusok visszajönnek. Most sok pap pesszimista a jövőt illetően. Én azt mondom, a helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, mint korábban, amikor elképzelhetetlen bűnök történtek. De amióta az újabb erőszakos dolgok zajlanak, sokan úgy vélik, igaz volt, amit Bassár el-Aszad mondott. Az eredmény az, hogy most sok keresztény – még inkább, mint korábban – nem lát más lehetőséget, mint a kivándorlást. Elhagyni Szíriát. Nekünk pedig nehéz azt mondani, hogy reményben kell élnünk. Próbálkozunk, de az emberek nem hisznek a beszédünknek. Amit ők tapasztalnak és látnak, az túlságosan eltér ettől.”
A templomokban az Aszad-rezsim összeomlása óta sok tekintetben minden ugyanúgy folytatódik, mint korábban: misék, körmenetek, imák és jótékonysági tevékenységek. A hatalom új birtokosai nem vezettek be olyan szabályokat, amelyek az egyházi élet rendjét bármilyen módon befolyásolnák. Az elismert vezető, Ahmed al-Saraa, más néven Abu Mohamed al-Dzsúláni, a Hajat Tahrir as-Sám dzsihadista fegyveres csoport vezetője – aki önmagát Szíria ideiglenes elnökének nevezte ki január 29-én – a tavalyi év végén Ibrahim Faltas atyával és a ferencesekkel találkozva elismerő szavakkal illette Ferenc pápát, hozzátéve, hogy a polgárháború alatt és után kitelepített keresztényeknek vissza kell térniük Szíriába.
A keresztény fiatalok elleni erőszak egyéni támadások formájában történt. Azonban – számol be Jacques Mourad –
amikor a fegyverek rekvirálása megkezdődött, a keresztény és az alavita katonák voltak azok, akiket lefegyvereztek. A szunnitáktól senki sem vette el a fegyvereket.”
„És a valóság az, hogy nincs kormány – teszi hozzá. – Vannak fegyveres csoportok, egymástól különbözőek, vannak köztük fanatikusak, mások nem azok. És mindegyiknek megvan a maga hatalma, az általa ellenőrzött területeken érvényesíti az általa bevezetett szabályokat. Sok fegyverük van, most, hogy a régi rezsim fegyvereit is elvették.” Más püspökökhöz hasonlóan ő is találkozott a térséget uraló új erők képviselőivel. Megnyugtató beszédek hangzanak el, de aztán a dolgok nem változnak.
A szír katolikus egyház a jövőt tervezi a fiatalokkal
Jacques Mourad azt mondja, nem tudja, hogyan folytatódhatnak a dolgok, ő azonban halad tovább az úton. „Mi – mondja – napról napra folytatjuk az életünket mint plébániák és mint egyházmegye.” Tavaly április óta az érsek lett a hitoktatás felelőse egész Szíriában. A helyzet már akkor is súlyos volt: nem volt munka, a társadalom és a keresztény közösségek a háború következményeitől szenvedtek. „Úgy gondoltam, hogy a legfontosabb dolog, amit tenni kell, az az, hogy a gyerekekből induljunk ki újra.
Csak a gyerekektől és a fiataloktól kiindulva lehet újrakezdeni, miután a háború mindent kiirtott. Velük együtt kell újrakezdeni a lényeges, elsőrendűen fontos dolgokat.”
A regionális bizottságokat újraalakították, hogy közösen dolgozzanak a katekéták képzésén, mert „sokan elmentek azok közül, akik nagy tapasztalattal rendelkeztek. Vannak fiatalok, akikben él a lelkesedés, de meg kell tenniük egy lelki utat, kateketikai és bibliai képzést kell végezniük”. Az erőiket összefogták: az egyházmegyék, a jezsuiták, a bibliatársulat együtt indulnak el ezen az úton. Hálát adnak az Úrnak, mert oly sok fiatalban ég a vágy, él a bátorság és nagylelkűség. Ápolják a liturgiát, újraindítják a zarándoklatokat a Mar Musa és az összes többi kolostorba,
hogy az emlékezet újra virágozzék, a szegénységgel és szenvedéssel sújtott, továbbra is nagyon súlyos helyzetben. Hogy megláthassuk, hogy valami újjászületik, mint egy új hajtás.”
Forrás: Fides
Fotó: Fides; Vatican News
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria