A HÉT VERSE – Arany János: Semmi természet

SEMMI TERMÉSZET

No, kertész úr, ma szép esőnk volt:
Éled fű és virág,
Büszkébben tolja égnek a fa
Megifjult sudarát;
A levegő tisztán borul ránk
Mint egy opál-paizs;
Egy-két nap ittasan hever majd
Az útak pora is.

„Hja! lássa kérem, – az esőnek
Örvendjen a paraszt,
Nem öntöz, – vár buzát az égből
És kap helyette gazt;
Én bízom a kannába, csőbe,
Attól zöldül gyepem;
Eső!… mit ért az én szakomhoz?
Azt nem szivelhetem.

Ha vártam, elmarad; ha sok volt,
Hétszámra meg nem áll,
S nem mondhatom: no, zárd el a csőt,
Te Janó, te Mihál!
Tőből kimossa gyenge pástom,
Az út iszap, mocsár,
Virágim dúlva, – felkötözni
Egy héti munka vár.

Ha meg viharral, jéggel indult,
(Mi nála rossz szokás)
S fát tördel és ágyat lepaskol:
Van itt káromkodás.
Ezért mondom: hogy az eső oly
,Túlhaladt pont’ ma már,
Mint főzni a nyilt konyha, – melyen
Vesződjék a szamár!”

Lám hova jutna a müvészet
Csak egy pár századig:
De közbe ront a vad természet
S belé kontárkodik.

(1877. aug. 17.)

Kép: Borsodi Heni

Magyar Kurír