A szentek köztünk élnek – Vallomások Szent XXIII. János és Szent II. János Pál pápákról

Erdő Péter bíboros, prímás kisgyermek volt még 1958-ban, XXIII. János pápává választásának idején. Szerinte a „jó pápa” és a zsinat pápájának híre és kisugárzása „olyan erős volt, hogy még a nyugati kapcsolatotoktól elzárt Magyarországon is – legalábbis a vallásukat gyakorló katolikusok – felfigyeltek rá, és megszerették, tudtak érte lelkesedni. XXIII. János idején az egész Egyházat egyfajta lelkesült hangulat jellemezte.” Erdő Péter életében meghatározó II. János Pál személye, hiszen ő szentelte püspökké, majd nevezte ki esztergom–budapesti érsekké, bíborossá. „Lenyűgöző egyéniség volt: olyan ember, aki ha belép egy térre, akkor ezt az ott lévő félmillió ember rögtön megérzi. Olyasvalaki, akinek megjelenését a szinódusi aulában az ott lévő háromszáz ember fizikailag is átélte, és aki a legnagyobb tömegekkel is tudott emberi módon, de a hit által átlényegítetten kommunikálni.”

Beer Miklós váci püspök 1961-ben érettségizett, akkor kezdte a papi szemináriumot, így a zsinat egybeesett papnövendék éveivel. A hírek összehasonlíthatatlanul lassabban jutottak el hozzájuk, mint napjainkban, de hallottak XXIII. János emberi gesztusairól, arról, hogy „meg lehet áldani egy szerelmespárt, hogy papként, pápaként is lehet tréfálkozni.” Beer Miklósnak 27 éven át II. János Pál határozta meg az egyházélményét, püspökké is ő nevezte ki. Személyes találkozásaikból Karol Wojtyla tekintete maradt mg benne máig tartó élményként: „Az a tekintet! Az a tekintet számomra mind a mai napig Krisztus tekintete. Soha nem felejtem el. Az a tiszta, őszinte, jóságos tekintet… Merjétek átélni, hogy az a hivatásotok, hogy Krisztus arca tükröződjön a ti arcotokon. Ezt én II. János Pál pápánál ilyen közvetlenül, személyesen tapasztaltam meg.”

Várszegi Asztrik püspök főapátban XXIII. Jánosról elsősorban a jósága és az embersége idéződik fel, mint fiatalkori élménye. „Érezhető volt, hogy valami változás következik majd az Egyház életében, és az ő első, békét közvetítő és mindenkit megszólító megnyilatkozásai voltak azok, amelyekre fiatalemberként magam is felfigyeltem, és olyasfélét éreztem: így is lehet.” II. János Pálnak pedig személyes kisugárzása volt, „olyan erő, biztonság és jóság sugárzott belőle, ami alól senki nem tudta kivonni magát.” Ez nagyon egyszerű dolgokban nyilvánult meg. Amikor például 1991-ben megérkezett Magyarországra, a repülőtéren Göncz Árpád államfő fogadta, akivel kezet fogott, majd azt mondta neki: „Drámaíró barátod köszönt téged, tegnap este együtt vacsoráztam vele. Egyébként meg halálos fáradt vagyok.” Várszegi Asztrik hangsúlyozza, hogy egy ilyen közvetlen gesztus nagyon közel hoz két embert egymáshoz.

Böjte Csaba ferences szerzetes leszögezte: „Az a nyugalom, derű, béke, ahogyan megélték nem könnyű életüket, számomra irányadó. Ha boldogok szeretnénk lenni, ők az iránytű. XXIII. János pápa vagy II. János Pál pápa életformája – a szeretet, jóság, irgalom, a kitartó becsületes munka – olyan iránypontok, amelyek boldoggá tudnak tenni.”

Szentmártoni Mihály jezsuita szerzetes a közös vonásokat emeli ki a két szent életű előd és Ferenc pápa személyiségében is, „mindhárman lehajoltak az emberekhez.” A professzor felidézi XXIII. János látogatását a Bambino Gesu gyermekkórházban és a Rebibbia börtönben történt találkozását a fegyencekkel. II. János Pál szintén az emberek felé fordult, de ő inkább a fiatalok nyelvén tudott szólni. Ferenc pápa pedig a fogyatékkal élők, a szegények és kisemmizettek világára hívta fel a figyelmünket. P. Szentmártoni II. János Pál világhódító sikerét a lelkiségében látja, rendíthetetlen hitében és intenzív imaéletében. „II. János Pál személyét úgy élték meg az emberek, mint Isten kisgyermekét és mint a történelem óriását.”

Sillye Jenő énekes, dalszerző 12 éves volt, amikor XXIII. János meghirdette a zsinatot. „Óriási hatása volt Egyházunkra, benne az én életemre is. Ha ő nem tárja ki az ablakot, hogy a Szentlélek friss szele járja át Egyházunkat, én sem válhattam volna azzá, aki végül is lehettem… A világi híveket meghívta szolgáló, tanúságtevő életre.” Sillye Jenő abban a kegyelemben részesült, hogy II. János Pál 1991-es magyarországi látogatásakor ő és a barátai énekeltek a pápának a Népstadionban. „Hihetetlen ajándék volt ez a találkozás… Sikert, karriert, gazdagságot kereső ember rengeteg van, egymást tapossák… De olyan, aki szolgál, megbocsát, engesztel, szeret – nagyon kevés!” Ilyen ember volt II. János Pál pápa.

Mádl Dalma asszony, néhai Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye számára XXIII. János a zsinat pápája volt, úgy emlékszik rá, mint a világ plébánosára, a „derűs” pápára. II. János Pál nekünk, magyaroknak szóló üzenetének lényegét Mádl Dalma abban látja, amit a Szentatya 1991-ben mondott hazánkban tett apostoli látogatásakor: „A béke neve igazságosság, szolidaritás és a szeretet. A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért.”

A kötetben nem katolikus keresztények is megszólalnak. A református lelkipásztor, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter számára a 77 éves korában pápává választott XXIII. János élete arra is példa, hogy „sosincs túl késő”, nem szabad arra gondolnunk, hogy lekéstünk valamiről, Istenbe vetett hittel türelmesen ki kell várnunk, míg eljön a mi időnk, amit az Úr kijelölt számunkra feladatként, azt előbb-utóbb mindenképpen el kell végeznünk. II. János Pál pedig a közép-európaiság képviselője volt, „amiben benne van a kereszténység sajátos íze, katolikus, protestáns, egyaránt. Másrészt II. János Pál világosan kimondta, hogy a kommunista világrend az ateizmusra épül, így azzal nekünk semmifajta kompromisszumot nem szabad kötnünk.”

Bolyki László zenész, lelkigondozó, a Keresztyén Testvérgyülekezet tagja szerint XXIII. János forradalmi lépése abban áll, hogy „a keresztény egyházak közt fölépült robusztus falakra széles és magas kapukat nyitott, ezzel hangsúlyozva, hogy ha bizonyos dolgok el is választanak minket egymástól, sokkal fontosabb az, ami, illetve Aki összeköt minket.” II. János Pál pedig megvalósította Jézus tanítását, amely szerint „aki a legnagyobb akar lenni, az legyen mindenki szolgája. II. János Pálból sugárzott ez a lelkület.”

Elolvasva a kötetet, túl a két szentté avatott egyházfő iránt érzett tiszteletünkön és szeretetünkön, eltűnődhetünk és megfontolhatjuk Ferenc pápa szavait: „A szentek nem szuperhősök, nem születtek tökéletes embernek. Olyan személyek, akik, mielőtt eljutottak volna a mennyek dicsőségére, normális életet éltek, teli örömmel és fájdalommal, fáradozással és reménnyel. Szentnek lenni nem kevesek kiváltsága – ez mindenki hivatása” (Új Ember Kiadó, 2014).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír