A színpad örök játékosa: Venczel Vera

Siklós Endre könyvében pályatársak, színházi szakemberek és tisztelők emlékeznek Venczel Verára; a kötetben válogatást olvashatunk a vele készült interjúkból is.

Venczel Vera olyan, mára klasszikussá nemesedett filmekben játszott főszerepet, mint a Várkonyi Zoltán rendezte Egri csillagok (Vicuska) és a Kárpáthy Zoltán (Katinka), a Zsurzs Éva által jegyzett A fekete város, Mikszáth Kálmán regényének tévéfilm-adaptációja (Rozáli) vagy a Móricz Zsigmond kisregényéből készült és Esztergályos Károly nevével fémjelzett Pillangó (Zsuzsika). Ez utóbbi szerepéért 1971-ben a Monte-carlói Nemzetközi Televíziós Fesztiválon megkapta a legjobb női alakításért járó díjat, a film pedig elnyerte a nemzetközi katolikus zsűri különdíját. Fontosabb színpadi szerepei között említhetjük Antigonét, Júliát, a Bernarda Alba házának Adeláját, Az angyali üdvözletben az anya szerepét vagy a Budaörsi Passió Máriáját. Hosszú, fél évszázados pályafutása alatt mindvégig hűséges maradt a Vígszínházhoz.

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. Gyermekkora óta tudatosan készült a színészi hivatásra. Siklós Endre szerint: „Amikor a gyermek Venczel Verában megszületett a fény, és elindította őt a színművészet csodás világába, s megérkezett oda, az ott-tartózkodása, bár ő ezt nem tudta, életfogytiglanra szólt!” A családi háttér, a szülői indíttatás mellett kiváló pedagógusok, művészek készítették fel a színészmesterségre. Középiskolás volt, amikor édesapja elvitte Makay Margithoz, a híres színésznőhöz, aki azonnal felismerte a fiatal lány rendkívüli tehetségét, és minden díjazás nélkül vállalta a képzését. Venczel Verát elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, Pártos Géza osztályába járt. Igazi felfedezője Várkonyi Zoltán lett: amellett, hogy főszerepeket adott neki a filmjeiben, leszerződtette a Vígszínházhoz.

A következőket olvashatjuk a könyvben Blaskó Péter színművésztől, aki együtt játszott Venczel Verával Paul Claudel Az angyali üdvözlet című misztériumdrámájában, melyet Dér András rendezett: „A színház kegyetlen terep, csak a kitartóak maradnak talpon, akiket nem szédít meg a siker, a körülöttük támadt, hatalmas népszerűség, akik tűrik a kudarcokat, még nagyobb erőre kapnak a hullámvölgyektől. Vera ilyen.” Venczel Vera Felvidéki Judit tévéfilmrendező több filmjében is szerepelt. Ő így emlékszik rá: „Mintha csak azért született volna, hogy általa életre keljenek a csodálatos Gárdonyi-, Mikszáth-, Móricz- és Jókai-hősnők, az írói képzelet szivárványfátylából szőtt idealizált nőalakok, amilyenek a valóságban nincsenek is talán, vagy olyan ritkán születnek meg. Törékeny, filigrán, légies tünemény. Minden évszázadban ilyen csoda csak egyszer születik!”

Kovács István, aki az Egri csillagokban Bornemissza Gergőként, a Kárpáthy Zoltánban pedig címszereplőként is partnere volt Venczel Verának, ezt írja: Verus, Veruska, Verocska, vagyis Vera… Ő ugyanis tévedhetetlenül egy »fogalom«. A szeretet, a barátság, a lelki érzékenység, a mások iránti figyelem, egy hatalmas szív fogalma!”

Venczel Vera interjúiból is olvashatunk válogatást a kötetben. II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című drámájának hazai bemutatóján, a budapesti külső-ferencvárosi Szent Kereszt-plébániatemplomban az egyik főszerepet játszotta a színésznő. Így idézte fel a darabbal kapcsolatos emlékeit: „Fantasztikus élmény volt, nemcsak a költőien szép szöveg, hanem az a felfokozott érdeklődés is, az az áhítatos csend, ahogyan hallgatták. Az ember érezte azt a csodálatos áramkört, ami a szereplőket és a közönséget valami emberen túli régióba emeli. Templomban játszottunk – de hát nem templom-e a színház is, ha az igazi művészet szólal meg benne?!” A művésznő szerint a hit „olyan állapot, amelyben végtelen nyugalom van. A hívő ember az élet legnehezebb problémáival is meg tud küzdeni, szembe tud nézni. A hit által alkalmassá válik a szeretetre. (…) A szeretet az élet egyetlen értelme”.

Mint már említettük, Venczel Vera alakította Szűz Mária szerepét a Budaörsi Passióban, amit ugyancsak Dér András rendezett. A kérdésre, hogy milyennek látja Jézus édesanyját, ezt válaszolta a színésznő: „Vele kapcsolatban gyermekkorom óta valami mély titokzatosságot érzek. Olyasmit, hogy milyen jó, hogy a legnagyobb bajban, a legmélyebb elkeseredettségben, az élet kilátástalannak tűnő pillanataiban rá is lehet gondolni, hozzá is lehet fordulni. A passióban, ahogy tartja a kisdedet, magát az életet tartja a karjaiban.”

A kötet összeállítója, Siklós Endre szerint a művésznő „rendkívüli tehetsége, ötvenévnyi hűsége a Víghez, legendás hírű szerénysége, az élet féltése, feltétlen tisztelete, emberszeretete örök emberi értékként, példaként fog nemzete szívében megmaradni”. Siklós Endre álmában találkozott a már halott Venczel Verával, aki így búcsúzott szeretett társulatától: „Ne szomorkodjatok miattam, mindig jönnek újak és újak, akik teszik a dolgukat, akik tehetségükkel a nagy lánggal égve szolgálják a Magyar Színművészetet! Számomra a színpadi játék kincses tárház, kivételes öröm, önmegvalósítás – isteni segítséggel –, lebegés volt ég és föld között. Szeretetben, boldogan, egymást segítve a hétköznapi életben, vállalva a nehézségeket, vinni ideig-óráig a másik keresztjét… csak így érdemes!” 

A könyvhöz Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke írt ajánlást, kiemelve: „Venczel Vera ismerte Jézust, aki isteni szenvedéllyel élt. Isten szenvedélye a mindent átjáró szeretet. Jézus erről a szeretetről beszélt, s tárta fel titkát élete példájával. Jézus soha nem tért mellékösvényre, nem hódolt be a siker brutális fölényének. Az igazságot szolgálta szelíden és alázatos szívvel.” Venczel Vera pedig a hogyan kell élnünk kérdésére művészetével adott választ. „Az életen nem azt értette, hogy folyton kiigazítsuk a rosszat, hanem az előidézett jó dolgok sorozatát, amikor a termékeny emberi életben jó jót követ.”

Siklós Endre: A színpad örök játékosa, Venczel Vera.
Kárpát-medencei Magyarok Kulturális és Hagyományőrző Egyesülete, 2021.

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. június 19-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.