A pályázatra érkezett legszebb mesék már olvashatók a Magyar Kuríron. Ezek közül választotta ki a zsűri a három nyertes művet, valamint egy különdíjast. A meséket Mihályi Anikó, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium magyartanára és Borsodi Henrietta, a Magyar Kurír szerkesztője értékelték, a nyertesekről Berg Judit meseíró döntött.
I. helyezést ért el Juhász Adél Mária A palotai pelikán című, a várpalotai Nagyboldogasszony-templom életre kelő állatábrázolásairól írt meséje.
II. helyezést ért el Cseh Milán Bűntény a Szent Anna-székesegyházban című meséje, melynek cselekménye a debreceni székesegyházban található torinói lepel másolat körül bonyolódik.
III. helyezést ért el Bérci Dorka Boldogság című meséje, amelyben a kapuvári Szent Anna-templomban ábrázolt szentek kelnek életre egy pókocska kedvéért.
Különdíjat kapott Kopasz Linda, aki óvodás és édesanyjának mondta tollba Három állatka kalandja a templomban című meséjét a budapesti Magyar Szentek templomáról.
A nyertes mesék íróinak könyvutalványokat küldünk, emellett ők is és a különdíjas is ajándékcsomagot kapnak: egy-egy mesekönyvet, melyet Berg Judit ajánlott fel, valamint a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templom ajándékait.
Minden pályázónak oklevelet küldünk.
Szeretettel gratulálunk a nyerteseknek és minden meseírónak! Köszönjük meséitek, további szép és izgalmas alkotást kívánunk!
A holló gyűrűje című regény (Ecovit Kiadó Kft., 2017) történetének szereplői a Mátyás-templomot díszítő alakok, amelyek a mesében éjszakánként életre kelnek, és kalandok sora vár rájuk: megelevenedik Bodza, a királysírt őrző kőkutya, a szélkakas, a galamb, a bagoly, a béka, a gorgók, a sárkányok… Ezek az éjszakánként megelevenedő lények csak akkor változhatnak vissza, ha időben megtalálják a viharban eltűnt gyűrűt, amelyet a Menyasszony-torony tetejét díszítő holló tartott a csőrében.
A pályázatra érkezett meséket ITT találják.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria