Krisztus hét igéje a kereszten – Megjelent magyar nyelven Bellarmin Szent Róbert könyve

A kilenc nyelven, közel negyven kiadást megért könyv először olvasható magyarul, Alácsi Ervin János teológus, kiemelt tábori lelkész fordításában és bevezető tanulmányával. A kötetet Laki Zoltán, a kiadványt megjelentető Sursum Kiadó vezetője és Kocsi Lajos szerkesztették. Ők hárman mutatták be a könyvet; a beszélgetést Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója moderálta.

Sajgó Szabolcs arra biztatott, liturgikus emléknapján kérjük Bellarmin Szent Róbert közbenjárását, hogy a mai kor gondolati összevisszaságában legyenek gyümölcsözőek számunkra az ő Krisztusról szóló, mélységes hitről tanúskodó elmélkedései.

A bemutatón elhangzott, Bellarmin Szent Róbert korának legnagyobb katolikus teológusa, hitvédője volt, egészen elképesztő memóriával rendelkezett, egyszeri hallásra visszamondott fejezeteket Vergilius Aeneiséből, és fejből idézett ellenfelei vitairataiból is. Ellenfelei rettegtek tőle, Oxfordban külön tanszéket állítottak fel, ami csak vele foglalkozott, Franciaországban elégették a könyveit. Messze földön híres volt, ennek ellenére megmaradt alázatosnak, aszketikus életmódot folytatott, szerette a művészeteket.

Alácsi Ervin János a Pápai Gergely Egyetemen tanult és védte meg doktori értekezését Bellarmin Szent Róbert krisztológiájáról 2008 szeptemberében. A hét igéről… megszületésének körülményeiről elmondta: életének utolsó éveiben Bellarmin Róbert visszavonultan élt, és a római Sant’Andrea al Quirinale-templomban minden évben elvégezte a harmincnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, elmélkedéseinek gyümölcsét pedig egy-egy könyvben összegezte. Így született meg 1618-ban a De septem verbis Christi. Elsődleges célközönsége a celesztinus bencés kongregáció volt, melynek V. Pál megbízása alapján 1606-ban bíboros védnöke lett Bellarmin, azzal a céllal, hogy előmozdítsa a föllazult szerzetesi élet reformját.

Ez nem jelenti azt, hogy a könyv címzettjei csak az aszketikus életet élő szerzetesek vagy a teológiában jártas klerikusok voltak, hiszen Krisztus a keresztről az egész világegyetemet szólította meg. A műben a krisztusi megváltás misztériumának lényegéről van szó. Bellarmin Szent Róbertnél megjelenik egy határozott elmozdulás Jézus fizikai szenvedéseinek hangsúlyozásától Krisztus mentális, spirituális gyötrelmei, a láthatatlan szenvedések felé. Ezek a szenvedések az ember Krisztus lelkében zajlanak, és hamarabb kezdődnek, mint a testi gyötrelmek, hiszen már az Olajfák hegyén vért izzad amiatt, hogy előre látja, mi vár rá... Bellarmin ezzel megelőzte korát, hiszen csaknem háromszáz évvel később – a hamarosan szentté avatandó – Boldog John Henry Newman bíboros mutatott rá ismét arra, hogy Krisztus passiójának „alanya” nem annyira a test volt, mint inkább a lélek. Bellarmin Szent Róbert ebben lelkipásztori forrást is lát, abban az értelemben, hogy mindez testi és lelki támaszt jelent a kínok elszenvedésekor, illetve a jó halálra való fölkészüléshez. Nem véletlen, hogy ezt követően Bellarmin – utolsó műveként – A jó halál művészetéről címmel ír elmélkedést.

Alácsi Ervin János kifejtette, a Krisztus kereszthaláláról való elmélkedés nem morbiditás, életidegen gondolatgyakorlat, hanem hathatós eszköz életünk jobbá tételéhez. A jó halál művészete elvezet bennünket a jó élet művészetéhez; rámutat, hogyan kell élnünk, együttműködve az isteni kegyelemmel, hogy jó halált halhassunk. A kötet fordítója figyelmeztetett: gondoljuk végig, milyen iszonyú erőfeszítésébe telhetett Krisztusnak a kereszten kipréselnie magából ezeket a szavakat, és még így, a halál torkában is éltető igazságokat mondott. Az, ahogyan Krisztus átélte a szenvedését és a halálát, útmutatás számunkra, hogyan kell átélnünk a szenvedéseinket, hogyan fogjuk fel a halált. Ez azért fontos, mert, ahogy Bellarmin is világosan megfogalmazza: mind a halál, mind a szenvedés elkerülhetetlen. Menekülhetünk előle vagy éppen szembesülhetünk vele, de ha ezt hit nélkül tesszük, összeroppanunk a súlyától. A mi megváltásunk, üdvösségünk útja is a kereszt magunkra vétele, hiszen Jézus maga mondja: aki nem veszi fel a saját keresztjét, az nem méltó hozzá. Jézus a kereszthalálával végérvényesen megváltott bennünket, de mindez nem segít rajtunk, ha a saját kereszthordozásunkkal nem lépünk bele ebbe a misztériumba. Hit nélkül ez lehetetlen.

Kocsi Lajos rámutatott, Bellarmin Szent Róbert könyve egy lelkigyakorlat gyümölcse. Kifejezetten gyakorlati szempontú mű, a keresztre feszítéssel, Krisztus szavaival kapcsolatos teológiai-történeti magyarázatokat tartalmaz. Hogyan gondolkodjunk és éljünk ennek a misztériumnak a fényében? Hogyan kell élnünk, ha tekintetünket minden helyzetben a megfeszített Krisztusra szegezzük? Elmélkedésében Bellarmin Szent Róbert emlékeztet rá, a végletesen kiszolgáltatott és elgyengült Jézus utolsó szava felkiáltás: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” Ez világosan megmutatja isteni hatalmát, azt, hogy ha akarta volna, elkerülhette volna a halált, de saját akaratából vállalta azt. Mert akik természetes módon halnak meg, azok elvesztik erejüket, hangjukat, és utolsó erejükkel sem tudnak felkiáltani.

Laki Zoltán arról beszélt, hogy a műből kitűnik Bellarmin teológiájának komplexitása. A racionális érvelés mellett itt is érezzük azt a belső erőt, ami a hitvitákban is megmutatkozott, de kicsit más módon – az Isten iránti teljes odaadás jeleként, lelkesült és lelkesítő erőként, elszántságként, nemcsak a hitigazságok védelmében, hanem az azokból következő életvezetési gyakorlatok követésében is.

Világosan megmutatkozik a könyvben, hogy mit jelent az Istenre irányultság teljessége. Ez mindnyájunk számára példa, hogy több oldalról, saját személyiségünk teljes mozgósításával kell közelítenünk az isteni hitigazságokhoz. Laki Zoltán szerint a halál, amit elkerülhetett volna Krisztus, maga is tanítás. A hét igéről való elmélkedés nagyon lényeges pontja, hogy ne csak ezekre gondoljunk, hanem magát a szituációt is tudatosítsuk, azt, hogy Krisztus nem akárhol van, amikor ezeket a szavakat mondja, és azt is, hogy miért van ott. Szavakkal ki nem fejezhető cselekedet az, hogy a Fiúisten megtestesül, és ugyanilyen döbbenetes az is: ahhoz, hogy az emberiséget megváltsa, meg kell halnia. Ez a tény, a halál elkerülhetetlensége megmutatja, mekkora a romlottság, az Istentől való eltávolodás mértéke, és azt is, hogy erre van szükség a kiengesztelődéshez. Fontos azonban, hogy felismerjük: ez a világ, amiben élünk, nem a legvégső valóság. A teljesség odaát van.

Fotó: Lambert attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír