Međugorjei imádság az EWTN Katolikus Televízióban – Međugorje Központot hoznak létre

Kultúra – 2025. február 25., kedd | 14:48

Az EWTN Katolikus Televízió február 25-től minden hónap 25. napján élőben közvetíti a međugorjei Mária-kegyhely esti imaprogramját. A közvetítés idejére az EWTN televízió budapesti stúdiója megnyitja kapuit az érdeklődő hívek és a međugorjei zarándokok közössége előtt, hogy együtt, közösségben kapcsolódhassanak be a rózsafüzérből, szentmiséből, és szentségimádásból felépülő esti imaprogramba.

A katolikus televízió a közvetítések imahátterének megszervezésével arra hívja a közösségeket és imacsoportokat, hogy településükön összegyűlve együtt vegyenek részt a televízió által közvetített imaalkalmakon, ezáltal megélve a közösségben rejlő erőt: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Az EWTN Médiamisszió pedig megkezdte a Međugorje Központ szervezését, aminek célja, hogy a magyar ajkú területeken lehetőség legyen további szentmisék, imatalálkozók, a Mladifest – Međugorjei Nemzetközi Ifjúsági Találkozók élő közvetítését közösségekben együtt követni, valamint lelkinapokat, lelkigyakorlatokat, találkozókat, Mladifest-előtalálkozókat szervezni hazánkban.

Međugorje évről évre hívő és nem hívő zarándokok millióit vonzza. A világ különböző részeiről, így magyar nyelvterületről is, évente több ezren látogatnak el a kegyhelyre, amely az imádság, a lelkigyakorlatok, és nemzetközi találkozók helyszínéül is szolgál. A zarándokok megtérésről, az Egyház szentségeihez való visszatérésről, számos papi, szerzetesi és családos hivatás születéséről, a katolikus hit újrafelfedezéséről, házastársi kiengesztelődésről, valamint a családi élet megújulásának tapasztalatairól, nagyszámú gyógyulásról számolnak be.

2024 szeptemberében a Szentatya jóváhagyta a Hittani Dikasztérium dokumentumát, ami elismeri a međugorjei Mária-kegyhelyhez kapcsolódó bőséges lelki gyümölcsöket. A Međugorje Központ létrehozásával az EWTN Médiamisszió azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összefogja a međugorjei magyar zarándokok szerteágazó családját, ezáltal terjesztve a međugorjei lelkiséget.

Međugorje című kiadványunk megrendelhető az Új Ember online könyváruházban, illetve megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9–18 óráig).

Forrás:  EWTN Katolikus Televízió 

Fotó: Fábián Attila; Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria