Megnyílt a mezőkövesdi Matyó Múzeum Jézus Szíve-kiállítása a Párbeszéd Házában

A megnyitón megjelent érdeklődőket Kákonyi Júlia, a Faludi Galéria művészeti vezetője köszöntötte. Kiemelte, hogy a Mária Kongregációnak szentelt kápolnában vagyunk, amelyet berendeztek, igazi oltárral, tabernákulummal és imádságos lelkülettel készült tárgyakkal, amelyeket az emberek szívvel-lélekkel alkottak meg. A galéria művészeti vezetője megemlítette: Koronkai Zoltán SJ ajánlotta, hogy hozzák el a mezőkövesdi Matyó Múzeumból a kiállítás anyagát. A múzeum igazgatója, Agócsné Halász Andrea és munkatársa, Kristóf-Búzás Beáta pedig nagyon nagy hozzáértéssel, lelkesedéssel és szeretettel dolgoztak a tárlat összeállításán. Kákonyi Júlia a szív kiállításának nevezte a tárlatot, mert lélek, szeretet sugárzik, munkálkodik itt.

Köszöntötte a megjelenteket Sajgó Szabolcs SJ, a hazai jezsuita provincia kulturális delegáltja is. Kifejtette: ez a kiállítás a testi szemmel nem látható, de valóságos, a lélekben felfogható, létező istenit, annak jelenlétét teszi befogadhatóvá. A középpontban maga Jézus Krisztus áll.

A kiállítást megtekintve ráérezhetünk arra, hogy egy hatalmas, csodálatos közösségnek vagyunk a tagjai; ebből a közösségből néhányan szemünkkel láthatók, fülünkkel hallhatók, de sokan már láthatatlanul, közbenjáróként vesznek bennünket körül, és ez mind valóság. A szentmisében is kérjük a Szűzanya, a szentek közbenjáró segítségét. Szabolcs atya leszögezte: ki vagyunk éhezve, kevés nekünk a látható világ, a teljességre vágyunk, törekszünk, és remélhetjük, hogy ez a kiállítás segít bennünket a lelki-szellemi elmélyülésben.

Török László, a mezőkövesdi Jézus Szíve-templom plébánosa emlékeztetett rá: 1923. június 10-én volt az első Jézus Szíve-búcsú Mezőkövesden, a jezsuita atyák szervezésében, a századik pedig 2022. június 26-án. A most itt látható tárlat a centenáriumi ünnepségekre készült el.

A plébános felidézte: öt éve van Mezőkövesden és máris egy százéves történetnek a részese. Egyúttal kiemelte, a jezsuiták az elmúlt száz évből harminc évig voltak aktív részesei Mezőkövesd életének, de munkájuk gyümölcsöző volt, a város őrzi az emléküket. Ennek bizonyítéka, hogy a templom előtti teret Jezsuiták terének nevezik.

Török László szerint megszentelt helyen vagyunk, és elmondhatjuk, hogy hazaérkezett ez a kiállítás. „Nagyon köszönjük, hogy befogadtátok, helyet adtatok neki” – fejezte ki háláját.

A kiállítást Koronkai Zoltán SJ mutatta be. Elmondta: tavaly már látta ezt a tárlatot Mezőkövesden a Matyó Múzeumban. Annyira megérintette, hogy felvetette a tartománygyűlésen: milyen jó lenne, ha Budapesten is láthatná a közönség, a Párbeszéd Házában. Zoltán atya megemlítette azt is, hogy egyik jezsuita rendtársa, Bartók Tibor Mezőkövesdről indult el, erősen kötődött az ottani Jézus Szíve-templomhoz.

Koronkai Zoltán három személyről beszélt, akiknek szerepe meghatározó volt a mezőkövesdiek számára. Az első Bíró Ferenc, vele kezdődött a rend ottani története: lelkigyakorlatot tartott Kövesden és ez olyan jól sikerült, hogy az ottani hívek nem akarták elengedni. Lelkesültségükben hívták a jezsuitákat, hogy menjenek Mezőkövesdre. Bíró Ferencre a mezőkövesdiek úgy emlékeznek, mint Jézus Szívének apostolára. A jezsuiták számára mindig alapvető fontosságú volt Jézus magatartását, lelkületét, személyét a középpontba állítani, bensőségesen megismerni, követni őt. Társadalmi vonatkozása is volt ennek, így Bíró Ferenc különös érzékenységgel fordult a szegények, az elesettek felé, nagyon fontosnak tartotta a velük való törődést.

A második meghatározó alak Jámbor László volt. Ő rendkívül temperamentumos személyiség volt, hihetetlen lelkipásztori tűz égett benne, nagyon jól megértette magát az egyszerű emberekkel is. Hamar híre terjedt, hogy Jámbor atya lelkét-szívét kiteszi az emberekért, és ez nagyon tetszett a kövesdieknek.

Hozzá kapcsolódik az úgynevezett „ragyogó érzés” is. Az 1920-as évek elején a mezőkövesdiek hatalmas összegeket költöttek az úgynevezett ragyogók beszerzésére, amellyel a matyó népviseletet díszítették. Ez színes fémpikkelyekből, fémszálakból és üveggyöngyökből álló szalagdísz volt, egy rőf ára 80 koronát tett ki, és mivel hamar státuszszimbólum lett, előfordult, hogy akár 30 métert is vásároltak belőle. Ez 2400 koronába került, amiért Pesten úri szabónál férfiöltönyt készítettek fazon után, jó textilanyagból. A ragyogó tehát sokba került, és a kövesdiek képesek voltak adósságokba verni magukat miatta. A helyi jezsuiták, összefogva a helyi plébánossal, igyekeztek fellépni a ragyogók ellen, melyekről azt tartották, hogy káros hatással vannak a közösségre. Végül a kövesdiek 1925. február 15-én népgyűlést tartottak Jámbor László atya és a plébános vezetésével, ahol közfelkiáltással elfogadták a ragyogók elhagyását szorgalmazó néptörvényeket. A határozatoknak megfelelően hamvazószerda reggel, február 25-én már senki nem viselt ragyogót. Ekkor hatvan leány harminc púpozott kosárban hozta a levetett cicomát, a kosarak tartalmát pedig máglyán elégették. A ragyogóellenes fellépésről az országos napilapok is cikkeztek, és elítélően nyilatkoztak Jámbor páter tevékenységéről. A Pesti Napló „mezőkövesdi Savonarolának” titulálta őt.

A harmadik személy, akit Koronkai Zoltán megemlített, Pálos Antal volt. A szerzetesrendek 1950-ben bekövetkezett szétszóratása után a jezsuiták Mezőkövesdre kerültek, és itt a helyiek nagyon jól tartották őket. A híres jezsuita teológus, Alszeghy Zoltán akkor már Rómában élt. Levelet írt Pálos Antalnak, kifejezve, hogy milyen jó nekik, szenvedhetnek Krisztusért, vállalják a keresztet. Pálos Antal válaszlevelében azt írta: Krisztus öltözete számukra a paprikás csirke és a túrós tészta.

Koronkai Zoltán hozzátette: tavaly a Szentjánosbogár mezőkövesdi táborában elmesélte, milyen jól tartották a kövesdiek 1950-ben a jezsuitákat. Mezőkövesd jelenlegi lakói ugyancsak ellátták őket finomabbnál finomabb ételekkel.

Végezetül a jezsuita atya elmélyült szemlélődést kívánt a jelenlévőknek, hogy a kövesdiek üzenetén keresztül fedezzék fel az Úr Jézus jóságos szeretetét.

A kiállításmegnyitón zenei szolgálatot végzett a pesti Jézus Szíve-templom Musica Sacra Kórusa Rónaszéki Tamás vezényletével.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír