Sillye Jenő: Szállj, dalom!

Sillye Jenő egész életét meghatározta, hogy bátyjával együtt kisgyermekek voltak még, amikor az édesapjuk elhagyta az édesanyjukat. Ettől kezdve édesanyja és anyai nagymamájuk nevelte őket, akit korábban szintén elhagyott a férje, egy másik nő miatt. Jenő azonban mégis úgy emlékszik vissza, hogy bár „rettentően nehéz” volt az életük, „szinte földi mennyországban” érezte magát, „leginkább a nagymamából sugárzó szeretet miatt”. Szilárd támaszt jelentett a két kamaszodó fiú számára, amire óriási szükség is volt, mivel édesanyjukat megviselte férje hűtlensége, idegösszeomlást kapott, egy életre szívbeteg lett. Ám a férjét nagyon szerette, ami megmutatkozott akkor, amikor Jenőék édesapját betegségében otthagyta az új felesége; akkor az édesanyjuk ápolta, gondját viselte. Jenő már háromgyermekes családapaként élte meg édesapja drámáját, akkoriban kezdődött zenei szolgálata. Ott volt mellette a halálos ágyánál, tiszta szívből megbocsátott neki. Jenő szavai szerint a bátyjával együtt megértették, hogy „mi nem ronthatjuk el, nem tehetjük tönkre mások életét. Nem lehetünk hűtlenek a feleségünkhöz és a gyermekeinkhez sem. Nagyon komolyan eldöntöttük, hogy inkább feladunk mindent, karriert, bármit, de a gyerekeinket, Isten gyönyörű ajándékait nem tagadjuk meg. Hihetetlen erőt adott a későbbiekben ez az elhatározás.”

Az Angyalföldön felnövő Jenő lelkét nagyon korán megragadta Krisztus tanítása, kisgyermekkora óta ministrált, papok közt nőtt fel, és úgy emlékszik, hogy egész életében kiváló lelkipásztorokkal került kapcsolatba. Jól jellemzi az ötvenes évek végének, hatvanas évek elejének egyházpolitikáját, hogy miközben Jenőék a hegyi beszédről, a szeretetparancsról, a megbocsátásról tanultak, papjaikat szüntelenül megfigyelték, meghurcolták, börtönbe csukták, csak mert a kelleténél többet törődtek a fiatalokkal.

Az első dalának megszületésére visszaemlékezve Jenő felidézi: felesége, Julcsi öccse, Peti fordult hozzá egyszer a lelki gondjaival, ő meghallgatta, majd utána, amikor egyedül maradt, elővette a gitárját, és fejében megfogalmazódtak a verssorok: „Ó, hol van, mondd, a szeretet? / Testvér a testvért miért bántja? / Anya nem érti meg gyermekét, / az ember miért tépi egy másik ember álmát szét? / Ó, hol van, mondd, a szeretet?” Megszületett Jenő első dala, amit azóta több száz követett, valamint néhány nagyobb lélegzetű zenemű.

A szocializmus évtizedeiben az Elzettnél anyagbeszerzőként dolgozó Jenő és zenekara állandó résztvevője volt a ma már legendás kismarosi, nagymarosi találkozóknak, majd később az egerszalókinak is. Még a kádári, puhábbnak nevezett diktatúrára is úgy emlékszik, hogy „borzasztó világ volt”, mégis csodaként élte meg, ami vele, velük történt. „Az Egyházat üldözték, én azonban sok-sok fiatal előtt énekelhettem és beszélhettem arról, mit jelent számomra az Úristen. Boldogság, öröm volt az életem… hatalmas ajándékokat kaptunk az Úristentől. Egy fantasztikus feleséget, aki a támaszom lett, a gyerekeimet, hiteles papokat – valódi hősöket – és megszámlálhatatlan élményt a szolgálatok során.” Jenő gyakran eltűnődött azon, miért volt ennyire jó hozzá az Úristen. Úgy fogalmazta meg a választ, hogy „Isten nem feltétlenül a kiválóságokat választja ki egy-egy feladatra, hanem azokat, akikben látja az esendőt, a gyarlót, de tudnak lelkesedni”. Jenő a Szentlélek ajándékának tartja az életét és az összes dalát.

Jenőnek két komoly betegsége is volt az elmúlt években. Nem tagadja, hogy nagyon nehéz napokat, perceket élt át közben, „borzasztó kemény időszaka volt ez az életemnek, visszatekintve azonban egy lehetőség is, hogy akkor is tanúságot tegyek Jézusról, akiben bízok, ha nagyon komoly bajba kerülök”. Jenő vallja: bármikor is került mélypontra az életében, az Úristen mindig dobott mentőövet. Hálás a nagymamájának, amiért a mennyei Atya iránti feltétlen bizalomra nevelte. Sokszor hallotta tőle egyik kedvenc mondását: „Keressétek az Isten országát, az ő igazságát, és minden mellé adatik!”.

Sillye Jenő érettségiző diákként magyar–történelem szakos tanár szeretett volna lenni, jelentkezett is az egri főiskolára, de amikor a felvételin rákérdeztek, nem tagadta meg a hitét. Nem reagáltak, de az egyik felvételiző buzgón jegyzetelt közben. Ma már csodálkozik, hogyan reménykedhetett abban akárcsak egyetlen pillanatra is, hogy felveszik. Jenő tehát nem lett tanár, de énekes, gitáros dalszerzőként immáron generációk tízezreinek hirdette az örömhírt, erősített meg sokakat a hitben, vagy vezette el őket Krisztushoz, és nem középiskolás fokon. Ötven éve hűséges ahhoz a felismeréshez: ha valaki kereszténynek tartja magát, és komolyan gondolja a hitét, akkor erről tanúságot kell tennie. Ő pedig ezt tette és ma is ezt teszi, zenésztársaival, fiaival együtt.

Sillye Jenő: Szállj, dalom!
Kiadó: Réti József 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír