Szvitlana krédója és a Modern ördögök – Doma Péter két regényéről

A Szvitlana krédója című regény főhőse a Kárpátalján élő, ruszin–magyar, görögkatolikus vallású, húszéves Szvitlana, aki 1945 elején, az orosz erők agresszív és feltartóztathatatlan előretörését érzékelve, jóságos lelkiatyja, Pavlo atya segítségével Magyarországra menekül, egy szabolcsi nagyközségbe. Szvitlana egyedüli gyermek, szüleit korán elveszíti, nagynénje neveli, de egy évvel a történet kezdete előtt ő is meghal. A jóindulatú, mélyen hívő lányt tehát már egészen korán megpróbálja az élet. A helyzetét kilátástalannak látja, vigasztalhatatlan, amiért el kell hagynia szeretett szülőföldjét: „Imádkozom Istenhez, mielőbb vegyen magához…” A rábízott gyülekezet szenvedését jó pásztorként magára vállaló Pavlo atya azonban figyelmezteti: „Istentől mindent kérhetsz, csak ezt nem.” A pópa megérti az elkeseredett Szvitlana fájdalmát, de meggyőződése, „Isten jót akar neked. Később majd értékelni fogod a szándékát”. Szvitlana látszólag teljesen ki van szolgáltatva a gonosz erők hatalmának, mégsem adja fel a gondviselésbe vetett hitét. Istenhez fohászkodik: „Vezess arra, amerre jónak látod, s adj feltétlen bizalmat és hitet Tebenned, s add, hogy minden földi nyomorúság ellenére megmaradjak a Te szeretetedben, csodálatodban, s az irántad való alázatban, engedelmességben.” Szvitlana a világban és a közvetlen közelében, majd a tágabb környezetében zajló szörnyűségek ellenére is hiszi: „A világ Isten szeretetéből született, minden új létrejövetel a szeretetből fakad.” Erőt és reményt merít Istenbe vetett hitéből, csakúgy, mint az irodalomból. Elsősorban Dosztojevszkij Krisztus-központú, az emberi lélek legmélyére hatoló regényeiből, melyekben a mérhetetlen szenvedés mellett mindig megjelenik a végtelen irgalom és szeretet.

A ruszin–magyar identitású lány, majd asszony és anya számára példamutató az egyházgyűlölő kommunista hatalom által üldözött, papi hivatásától eltiltott Pavlo atya élete, aki végrendeletében így fogalmaz: „Ezt a mai világot olyan szinten fertőzte meg az ördög, hogy sötétebb pillanataimban néha magam is elhittem, az ima sem segíthet. Aztán rájöttem, hogy dehogyisnem. Higgyünk, szeressünk és imádkozzunk, hogy a Szűzanya szeme se legyen könnyes, s egy szebb jövőben Isten legyen a társadalmi mérce, s piszkos, elkeseredett szitokszavak helyett hálával, dicsőítve emlegessük az Ő szent nevét. Mert hiszem, hogy ez a kor újra eljön, s Jézus, a Világ Világossága legyőzi a sötétséget.”

Szvitlana egész élete a cselekvő szeretet jegyében telik. Minden tettét meghatározza a három isteni erény: hit, remény, szeretet. Ennek szellemében él, dolgozik. Szülőföldjéről menekült fiatal lányként, szerelmes asszonyként, gyermekeiért minden áldozatra kész anyaként, rózsafüzért imádkozó csoport tagjaként, földeken dolgozó munkásként, könyvtárosként. Élete jelentős része a szocializmusban, az író által „nem a legvidámabb, hanem a legkevésbé szomorú barakk”-nak nevezett rendszerben telik, de ő mindig rendíthetetlenül kiáll keresztény hite mellett. A történelem viharai nem kímélik, ahogyan férjét, a gépésztechnikus Istvánt sem, ám elveik mellett mindketten kiállnak, az 1956-os forradalom bukása után is. A vérben és bűnben fogant, de a korábbi kegyetlen Rákosi-diktatúrához képest emberibb Kádár-rendszer szabadabb légköre sem téveszti meg őket. Szvitlana meggyőződése: az isteni gondviselés révén „nemcsak a mostani rendszerből lábalunk ki, de másfajta emberellenes berendezkedés se ejthet újra foglyul. Mi a túlvilág fejedelmének, Jézusnak vagyunk és leszünk az esküdt alattvalói. Az ördög a történelem során még bármilyen arcot felvehet. A mi szívünkbe írt törvények viszont örök érvényűek, változhatatlanok, s gyakran kell kérnünk az erőt, az állhatatosságot, hogy ezek szellemében éljünk, erős szövetségben az Égiekkel.”

Szvitlana lelkéből fakadó szeretete kisugárzik a környezetére. Nem csupán hirdeti Isten végtelen szeretetét, de éli is azt. Vallja: „Ha az ember a magában élő angyalt fogja táplálni az ördög helyett, azzal Isten ügyét viszi győzelemre.” Szvitlana ennek szellemében él, „önzetlen, áldozatos jó lélek, mindenkihez volt jó szava, mindenkinek elvállalt mindent, kérésre és önként is.” Nem titkolja: vezényszóra nem megy, hogy „példás hívőként éljünk. S nem is racionális döntés által. Ez csakis a Szentlélek sugalmazására történhet, s a szívünkbe íródik.”

Doma Péter könyve az esszéregény hagyományát folytatja, a szerző a cselekményt többször is megszakítja elmélkedéseivel. Egyértelműen fogalmaz, nem tesz engedményt a ma divatos korszellemnek, amely szerint minden relatív, nincsenek általános érvényű igazságok. Az 1968-as diákmozgalmak anarchiába torkolló eseményein tűnődve Szvitlana felismeri, hogy a többletjogokért jogosan küzdő fiatalok átzuhantak a szabadosságba: „Ezek minden valláserkölcsöt és jó emberi ízlést félredobva azt várták az intézményüktől, hogy a tivornyákat s az öncélú nemi életet könnyítsék meg nekik.” Férje, István pedig nem tudja elhessegetni magától a gondolatot, hogy „a szabadságnak is létezik egy negatív formája, (…) egy túlburjánzott, elszabadult szabadság, mely valahol igen távol összetalálkozik a totális diktatúrával.”

Doma Péter egészen 2014 novemberéig követi végig Szvitlana sorsát, akinek több unokája is születik, és csaknem kilencven esztendős, amikor meghal. Így összegzi áldozatos, kemény, megpróbáltatásokban, de áldásokban is gazdag életútját: „Hősnőnk kicsiny pont volt a világmindenségben, de magáénak tudhatott valamit, amit nagyon kevesen. Ő valóban égi követként élt, szerényen s hitelesen. Ha minden községben csak egy akadna belőle, bizony megmozdulnának a sokat emlegetett hegyek.”

A Modern ördögök című regény napjainkban játszódik, Budapesten. Az ördög két ügynöke, Dani és Rajmund, a szórakozóhelyek forgatagában elvegyülve folyamatosan figyeli, kit szervezhetne be, nyerhetne meg gazdája követőjének. Legújabb kiszemeltjük a marxista-leninista elveket hirdető Gábor, Rajmund egykori évfolyamtársa az egyetemről. A kötet címe utalás Dosztojevszkij Ördögök című regényére. Rajmund Sztavroginra, Dani Verhovenszkijre, Gábor Satovra emlékeztet. Dosztojevszkijnél Verhovenszkij valóságos Mefisztofelesz, a külsőre szép, de belül romlott Sztavroginé a vezető szerep, míg Satov meggyőződése szerint az orosz nép fogja megmenteni a világot. Idővel azonban kiábrándul a nihilista mozgalomból, s ezért az életével fizet. Míg azonban Dosztojevszkij ördögei ideológiai alapokon álltak, és inkább „a lelkületük és az erkölcseik ördögiek”, addig Doma Péter ördögügynöke, Dani így határozza meg feladatukat: „Nekünk viszont az ideológia maximum háttér és segítség, mi már többek vagyunk, mint szimbolikus ördögök. Őket alapvetően kívülről jövő társadalmi változások motiválták, minket pedig a társadalomban élő egyének módszeres megfertőzése. (…) Mi a negatív morál terjesztői s képviselői vagyunk. Ez motiválta a főnököt is, mikor Istennel szállt szembe a világ teremtésekor.”

Ennek szellemében Gábor feladata: megrontani és erkölcsileg megsemmisíteni egy valódi, mélyen hívő keresztény lányt. Az ördög célja, hogy leromboljon mindent, ami Isten szemében pozitív, tiszta. A történetben a diplomás, de alkalmi munkákból élő, a kommunista eszmékben megszállottan hívő Gábor technokrata típus, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy teljesítse megbízatását. Segítője ebben egykori barátnője, Vanessza, akiben viszont már-már irracionális gyűlölet él a szentháromságos Isten, a kereszténység és annak hívei iránt. Vanessza hirdeti és éli is: „A mi feladatunk az egyes lelkek megszállása, kisiklatása.”

Jézus a hazugság atyjának nevezte a sátánt (Jn 8,44). Gábor ennek a megtestesítője. Simulékony modorával és nem utolsósorban előnyös külsejével meghódítja a hitét rendszeresen gyakorló, s azt lelkiekben is megélő ifjú irodista lányt, Annamáriát. (Talán nem véletlen a névválasztás: a keresztény hagyomány szerint Szűz Mária édesanyjának neve Anna.) Mindez nagyböjtben történik. A jóindulatú, tiszta lelkű lány elhiszi szerelmének, hogy valóban őszintén keresi Istent. Türelmesen viselkedik vele, szelíden dorgálja, nem kioktató módon. Megérti: nem várhatja el a fiútól, hogy olyan mélyen higgyen, mint ő, és hálát ad Istennek, hogy „sugallatával” megérintette a szerelme lelkét. Annamari valóban szerelmes a fiúba, úgy érzi, Isten küldte neki, míg Gábort csupán egyetlen dolog érdekli, hogy tönkretegye a lányt, s ennek érdekében aljas tervet dolgoz ki Vanesszával. Annamari jósága szinte egyáltalán nem érinti meg őt. „Mise, vallás, Isten, húsvét és társai… Vajon tudja-e ez a kis naiv, hogy létezik ennek az ellentéte is? Mondjuk, igen, hiszen a vallás is ezt tanítja. (…) Arról viszont sejtelme sincs, hogy ez egy ellenvallás, s ugyanúgy lehet neki őszintén hódolni. (…) vannak a tudatlan bűnösök, s vannak a tudatosan bűnt elkövetők. (…) Mint például én, kiben a bűn öntudatára ébredt.”

Doma Péter regényében kiemelt szerepe van a rózsafüzér-imádságnak, amely több évszázados tapasztalat szerint a kereszténység egyik leghatékonyabb fegyvere az ördög elleni harcban. Szent II. János Pál pápa gyönyörű megfogalmazása szerint „Mária áldott rózsafüzére édes lánc, mely Istenhez kapcsol minket”. A regény egyik legfelkavaróbb fejezetében Nagyboldogasszony ünnepén Annamari mély átéléssel imádkozza a szentolvasót, az ördögtől megszállt Gábor pedig lelkileg és testileg is összeomlik. Szembesülnie kell azzal, hogy „az eddig agyonajnározott főnök elhagyta”. Ám a sátán már oly mértékben megrontotta a fiú lelkét, hogy az nem érez bűnbánatot, eszébe sem jut, hogy Istenhez forduljon. Ellenkezőleg: „a düh vette át az irányítást a szívében. Iszonyú haragot érzett Isten és Annamari iránt, hogy elvették urát és támaszát, élete értelmét, de ez utóbbira is haragudott, hiszen alulmaradt, puhánynak bizonyult, s ettől kezdve nem érdemli meg, hogy a Világ Világosságának kihívója legyen”. Gábor fölmondja az ördöggel kötött szerződést, de nem fordul a jó irányába, még ekkor is gonosz terveket forgat a fejében, a bosszúállás tölti be a lelkét, amely végleg az ördög birtokába került. Doma Péter egyértelművé teszi: vagy az Istent, vagy az ördögöt választjuk, más lehetőség nincsen: „Ha valaki őszintén Istenre bízza lelkét és életét, arra egyre nagyobb kegyelem árad, ami egész életében pozitívan meglátszik. Ugyanez a helyzet az ördöggel is, negatív viszonylatban. Aki Gábor módjára áldomást iszik vele, annak a lelkében a sötét gondolat fog egyre nagyobb teret hódítani, ami sötét szándékokat és ugyanilyen tetteket szül.”

Ugyancsak a rózsafüzér-imádság leplezi le a külsejében is démoni Vanesszát, akinek egy keresztény fiút, Leventét kellett elcsábítania. Miközben a keresztény fiatalok a szentolvasót imádkozzák, képtelen uralkodni magán, fizikai erőszakhoz folyamodik. Magára maradva „kiábrándítóan romlott szívébe maróan hatott a következtetés: (…) Hosszú távon az ördög vesztésre áll a Teremtővel szemben. (…) pusztulhat az élet, az épség, egészség és a jó reménység, de hosszú távon az ördögi harc, a görcsös hatalomátvétel kudarcra van ítélve. Akkor meg mire föl ez az ádáz küzdelem az ügynöksereg részéről?”

A tudatosan az ördögöt követő, a rombolást és a pusztítást hivatásának tekintő két személy mellett fontos szerepe van a regényben Annamari régi osztálytársának, Fruzsinának is, aki csak a szórakozásnak él, könnyű prédája a gonosznak, bár alapjában jó szándékú. Egy tragikus eset azonban az önmagával való szembenézésre kényszeríti. Doma Péter érzékletesen szemlélteti, mennyire fontos, hogy az Isten és a keresztény hit iránt közömbösek, az életben a helyüket keresők, valamint a rossz irányba fordulók találkozzanak olyan hívőkkel, akik nemcsak hirdetik az igét, de krízishelyzetben segítő kezet is nyújtanak.

A regény szerint az ördög elleni folyamatos harcban a leghatásosabb fegyver a hiteles keresztény élet. Ezt igyekszik megvalósítani Annamari és az általa vezetett, fiatalokból álló közösség, amely befogadja a rosszul öltözött, de lelkében tiszta hitet ápoló, családjától távol élő idős embert, „Józsi bá”-t is. Annamari így fogalmaz: „mostantól megpróbálunk még keresztényibben élni, gondolkodni és cselekedni, s megpróbáljuk jótékony szárnyainkat mások fölé is kiterjeszteni. Fölébreszteni, fölrázni a szunnyadókat (…), szeretettel rávezetni őket a szűk és kanyargós ösvényre, mely az üdvözüléshez vezet.”

Doma Péter mindkét regényének hasonló a tartalmi felépítése: nem bagatellizálja a gonosz erőknek a világban kifejtett pusztítását, de felvillantja a Szeretet-Isten hatalmát is. A jó és a rossz küzdelme zajlik, a csatatér az emberi lélek. Ám a sötétség gyermekei soha nem győzhetnek véglegesen a Világosság fiai fölött.  

Fotó: Merényi Zita; könyvborítók: Szülőföld Könyvkiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. március 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.