A változás a hivatásunk – Betánia Napokat rendezett a Nyolc Boldogság Közösség Veszprémben

Hetedik alkalommal tartott Betánia Napokat a Nyolc Boldogság Közösség, Veszprémben pedig negyedszer gyűltek össze a lelkigyakorlatra a hittudományi főiskola épületében. „A közösségben az elmúlt két évben nagy változást tapasztalunk: Pécsen ősztől új alapításunk lesz három nővérrel. Egyikük Franciaországból érkezik haza, másikuk Kecskemétről kerül oda, és én leszek a közösség harmadik tagja” – mondta Versegi Beáta Mária CB nővér. „De nem csak ez az oka a témaválasztásunknak. Az egész világ majdnem három éve krízist él át a koronavírus-járvány, az Ukrajna elleni háború és a gazdasági válság miatt. Ezek erősen hatnak az életünkre. A változás itt és most jelen van a világ életében” – hangsúlyozta a szerzetes nővér. A közösség az idei Betánia Napokra választott témával a Veszprémi Főegyházmegye „Őseink hite a jövő reménye” mottójához is kapcsolódni akart.

A szombati napra látogattunk el, amely szentségimádással és tornával kezdődött. Kilenc órakor laudesre gyűltek össze a lelkigyakorlatozók a hittudományi főiskola előadótermében. A Jézus- és a Mária-ikon előtt a Nyolc Boldogság Közösség négyszólamú, az adott napnak megfelelő himnuszait, zsoltárait és énekeit imádkozták a résztvevők a Szentlelket hívva, Istent dicsérve. A szabad imádság és a Miatyánk után Máriát köszöntötték, akinek „tündöklése tiszta, mint a napvilág”.

„És én ma is hiszem, hogy benned nincs változás, ugyanaz vagy mindörökké” – szólt az ének refrénje, amely ráhangolta a jelenlévőket Csaba Veronika Mária CB nővérnek a képmástól a hasonlatosságig történő átalakulásról szóló előadására. „Isten az, aki nem változik, viszont mi, emberek állandó változásra vagyunk hivatottak” – kezdte tanítását a szerzetes nővér, majd feltette a mindenkit elgondolkodtató kérdéseket:

Van-e valami, amit szeretnél megváltoztatni az életedben? Mekkora hatásod van arra, és mit teszel azért, hogy ez tényleg megtörténjen?

Újévi fogadalmaink is tanúsítják, hogy vágyunk a változásra, de tudat alatt mindent megteszünk azért, hogy az ne következzen be. A megszokás ugyanis egyensúlyélményt ad, a változáshoz pedig ki kellene lépnünk a komfortzónánkból. Boldogtalanok vagyunk amiatt, hogy megmaradunk a régi állapotunkban, mint a folyton Moszkva után vágyódó Csehov-hősök, akik semmit sem tesznek az utazásért.

Előadásában a szerzetes nővér kitért a transzhumanizmus témájára is. Ez a tudományterület az ember képességeit akarja növelni olyan hibrideket létrehozva, amelyekben a gépi vagy robottartozékok kiküszöbölik az emberlét korlátait, a sebezhetőséget, a betegséget. A hatvanas években a NASA-nál már próbálkoztak azzal, hogy az űrhajósokat hipotermiával, hibernálással tartsák életben. „Hol a határ ezen a téren? Hiszen jó, ha egy betegbe pacemakert ültethetünk be, de meddig lehet az ember a saját maga dizájnere? Mennyit »machinálhat« magán, hogy még önmaga maradjon? Meddig változtathatjuk a képességeinket, hogy ne szűnjünk meg emberek lenni, és ne váljunk gépekké?”

Teremtsünk embert a saját képmásunkra és hasonlatosságunkra – olvashatjuk a Teremtés könyvében. De vajon miért éppen így, két szóval, nyomatékosan fejezi ki ezt a Szentírás? Szent Iréneusz értelmezése szerint az ember képmásnak lett alkotva, és arra van hívva, hogy egyre inkább hasonlóvá váljon Istenhez, együttműködjön a kegyelemmel. A változás a hivatásunk.

Jézus a megtestesüléssel magára veszi a változást. Az evangéliumokban a méhen belüli életéről is olvasunk, majd látjuk őt megszületni, megismerhetjük kisgyermek- és kamaszkorát, később pedig azt, hogy érett, önálló férfiként miként éli meg a küldetését.

Jézus erős képeket használ a változásra: amikor a haláláról beszél, az elhaló búzamag metaforáját említi, s ezzel bennünket is arra hív, hogy meghalva életet adjunk. A magvető példázatából pedig megtanulhatjuk: tőlünk függ, milyen az a talaj, amelybe a tanítás magja hull. A változás tehát nem automatikusan következik be, hanem az ember közreműködését is feltételezi.

A megtérés a gondolataim, a cselekedeteim és a belső hozzáállásom teljes megváltozását jelenti.

Jézus az ember méltóságát akarja visszaadni akkor is, amikor gyógyít: változz és cselekedj aszerint, amit Istentől kaptál. Az emberi méltósággal élt, felelős életre szólító fehívás mellett ugyanakkor azt is mondja, ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Jézus szabadságát az adja, hogy az Atyával intimitásban és szeretetfüggésben él. Arra vagyunk meghívva, hogy mi is ebben éljünk, gyermekként.

De képesek vagyunk visszafordulni az Istenhez való hasonlatosság felé vezető úton, sőt alkohol- vagy más függőség miatt átélhetjük a mélybe zuhanást is. Ezekből a helyzetekből azonban Jézus keresztje és életáldozata vissza tud állítani bennünket a hasonlatosság és az istengyermekség irányába.

Erik H. Erikson pszichológus a személyiség fejlődésében nyolc fő szakaszt különböztetett meg a csecsemőkortól a késő öregkorig. Mindegyikben két lehetőségünk adódik: vagy fejlődünk, vagy krízist élünk át. Egy kisbabában kialakulhat a környezete iránti bizalom, ha megfelelően gondoskodnak róla, de ha gondozója nem tudja kielégíteni a csecsemő alapvető szükségleteit, az bizalmatlansághoz vezet. A kisiskolás tanul, és az eredményeiért kapott dicséret nyomán megéli, hogy kompetens, értékes tagja a világnak, ám ha nem kap bátorítást, nem tud teljesíteni, akkor butának, kisebbrendűnek érzi magát. Az életszakaszokban szerzett elakadásokat korrigálni lehet – hangsúlyozta Csaba Veronika Mária nővér. 

Sokszor ezek a kegyelem helyei, hiszen Isten a mélységemben látogat meg, ahol a szégyenem van. Nem mindegy, hogy egy sebből elfolyik az életem, vagy a sérülés begyógyul és életadóvá válik.

Sebeink együttérzővé tesznek, és annak keresése felé indítanak, ami valóban betölthet bennünket. A nagy krízisek által tehát megtörténik a fizikai és mentális érésünk, valamint a kapcsolataink érése is, hiszen a változások mindig kapcsolatban történnek, legyen az szülő és gyerek közötti, baráti vagy szerelmi kapcsolat.

Előadása végén a Covey-féle befolyásolási körökről szólva arról beszélt, hogy sokszor olyasmire fecséreljük az energiánkat, amire nincs hatásunk, csak együtt tudunk élni vele, miközben más dolgokat százszázalékban befolyásolhatnánk, de nem tesszük.

Amit tudok, de nem gyakorlok, azt nem tudom”

– zárta tanítását Csaba Veronika Mária.

A szombati szentmise homíliájában Szeidel Péter CB, a budapesti Örökimádás-templom igazgatója hangsúlyozta, a változásnak önmagában nincs értéke. A világ szelleme szerint például követjük a divatot, hogy átszínezzük az életünket, de ez csak l’art pour l’art változás. Mi viszont tudjuk, honnét jövünk, hová tartunk, ki indított el, és ki vár bennünket.

A szentmise olvasmányaival kapcsolatban hangsúlyozta: ezek arról tanítanak, hogy a változás egyenlő a megtéréssel. Jeremiás próféta megtért, és elfogadta a küldetését. Isten állomásonként vezette őt: a mai olvasmányban ott tart, hogy Isten szól benne, de a környezete nem akarja hallani ezt a szót. A próféta ennek ellenére tanúságot tesz Isten szeretetéről, képviseli őt minden körülmények között. Az evangéliumban Keresztelő Szent Jánosról hallunk, akit a pályája végén bebörtönöznek az igazság kimondása miatt, sőt le is fejezik. Ő is mindvégig kitart, és hasonlatossá válik a Mesterhez.

A szentmisét Varga Attila kiszombori plébános, a közösség papi testvériségének tagja; Szeidel Péter; Csernai Balázs, a veszprémi Regina Mundi-templom plébánosa, a főegyházmegye pasztorális referense, valamint Béri Renátó, a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia kisegítő lelkésze, a homokkomáromi kegyhely lelki vezetője mutatták be. Kallós Béla és felesége, Anita Nyíregyháza mellől érkeztek. A prédikáció után megújították a világiaknak létrehozott, évente esedékes „Bárány barátai” elköteleződésüket.

Délután különböző műhelyeken vettek részt a lelkigyakorlatozók, két turnusban. Szeidel Péter délelőtt az elrejtett kincsről tartott bibliodráma-foglalkozást a gyerekeknek, délután pedig a felnőtteket hívta önismereti alkalomra Présben címmel. A gazdag programválasztékban komplex művészetterápiás foglalkozás, alkotóműhely, fókuszműhely, liturgikus tánc is szerepelt. Az irodalmi klubban Örley István A Flocsek bukása című elbeszélésén és Pilinszky János Kalandozás a tükörben meséjén keresztül közelítették meg a Betánia Napok témáját. A délelőtti előadás mondanivalóját moderált kiscsoportos beszélgetéssel is elmélyíthették a lelkigyakorlatozók, és csendes szentségimádásra is lehetőség nyílt. A felnőtteknek szóló programok alatt a kicsik kézműves-foglalkozáson vehettek részt, illetve közösen játszottak, miközben gyerekvigyázók ügyeltek a biztonságukra.

Bajnóczi Sára CB nővér szombaton elmondta nekünk, miről fog tanítani másnap.

„Az állandóság és a változás elválaszthatatlan egymástól. Az előbbi jelen van a világ ciklikusságában, kiszámíthatóságában is, az ember viszont mindig felteszi magának a kérdést, hogyan haladjon előre.”

Mint mondta, Paul Watzlawick és munkatársai társadalomtudományi megközelítésben elsőfokú és másodfokú változásról beszélnek. Ez utóbbi esetében van egy illogikus, kiszámíthatatlan, tervezhetetlen pillanat, amit ők megvilágosodásnak hívnak: ekkor rendszerszintű változás történik. „Ők ezt nem nevezik kegyelemnek” – mondta Sára nővér, érzékeltetve, hogy tulajdonképpen erről van szó.

„Előadásomban kitérek a rezilienciára, azaz a rugalmas megküzdési képességünkre is. Hogyan tudunk készen állni a negatív hatásokra és változásokra, amelyek bennünket érnek? Hangsúlyozni szeretném, hogy

az imádság olyan tér, amely rugalmassá tesz minket, erősíti a megküzdési képességünket.”

Bajnóczi Sára nővér elmondta, arról is beszélni fog, hogy Isten változatlan, így számára nincs semmi olyan, amit ne tudna már.

Mire hív az állandó Isten? Arra, hogy felfedezzük a bennünk élő Krisztus-arcot, Isten szüntelen bennünk létét. Ez a mi változásunk.

Az isteni állandóság olyan, mint egy meder; a belső útkereséseink, változásaink pedig mint a hullámzás, amit a meder megtart. Ahogy a folyó elér az óceánba, úgy érhetünk el Isten mindent átható jelenlétébe.”

Gyakori tapasztalat, hogy nem tudunk automatikusan benne lenni a szemlélődő imában. Vágyunk arra, hogy Isten folyamatos visszajelzést adjon, ez a visszajelzés azonban az emberi kapcsolatainkban sincs meg. „Egy házasságban, barátságban, szülő–gyerek viszonyban sem mondjuk folyton, hogy szeretlek, fontos vagy, értékes vagy. Istennek is van csöndje.” Ebben a csendben mélyen bennünk mégis történik valami, ami megragadhatóvá válhat életünk eseményeiben, helyzeteiben. A szemlélődés lényege: benne vagyunk Isten jelenlétében, ami láthatatlanul, de érzékelhetően többletet ad, és megváltoztat bennünket – mondta Sára nővér. 

Változás. Nem kényelmes élethelyzet, s mi valóban mindent megteszünk, hogy nyugalmunk legyen. A lelkigyakorlat azonban megnyugtatóan közvetítette, hogy a változás nem idegen tőlünk, akkor sem, ha azt krízisként éljük meg. A változás a miénk, a hivatásunk, út afelé, aki ezáltal is egyre inkább be tud tölteni minket, és hasonlatosságra vezet bennünket képmás mivoltunkból.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. augusztus 7-i számában jelent meg.