Nővértársuk gyilkosa harminc év után bocsánatot kért a clevelandi orsolyita nővérektől

A 2025-ös szentév témájául Ferenc pápa a reményt választotta, ezzel is emlékeztetve minket arra, hogy egy konfliktusokkal, nyugtalansággal, cinizmussal teli világban a remény az, ami „nem csal meg”. Fel kell ismernünk a világban lévő jóságot, nehogy úgy érezzük, mindent a gonosz és az erőszak ural – intett a pápa.

A halálbüntetés ellen harcoló szervezet munkatársa, Krisanne Vaillancourt Murphy osztotta meg a clevelandi orsolyita nővérek történetét.

A gyilkosság

1995-ben szörnyű tragédia rázta meg a szerzetesközösséget: Joanne Marie Mascha nővért megerőszakolta és meggyilkolta egy Daniel Pitcher nevű 21 éves férfi.

Az akkor 59 esztendős Joanne Marie nővér a közösség szeretett tagja volt, szelíd és kedves lélek, aki a békét és igazságosságot szerette volna előmozdítani a világban.

A gyilkosság után a nővérek közössége kijelentette, ellenzik, hogy Pitchert halálbüntetésre ítéljék. Amikor az ügyész nem vette figyelembe kérésüket, elárasztották üzenetekkel és telefonhívásokkal a világ minden táján élő nővérek, akik szintén azt kérték, hogy engedjék el a halálbüntetést.

Emellett a nővérek imádkoztak is azért, hogy

az erőszakra ne erőszak legyen a válasz,

halálbüntetés formájában. A gyilkost elítélték, de az esküdtszék végül is nem a halálbüntetésről, hanem az életfogytiglanról döntött.

Váratlan levél érkezett harminc év múlva

Nemrég, évtizedek múlva, a nővérek levelet kaptak Daniel Pitchertől. Kifejezte, megbánta, amit tett, szomorú miatta, és kérte a nővérektől, hogy bocsássanak meg neki. A szerzetesközösség kikérte mindazok, köztük a család véleményét, akiket mélyen érintett Joanne Marie nővér halála, majd az ő jóváhagyásukkal válaszoltak Daniel Pitchernek.

Elfogadták bocsánatkérését. Nem mulasztották el, hogy elmondják, milyen fájdalmat és szenvedést okozott a bűncselekménnyel: „Amikor kioltotta az életét, megfosztotta egy jólelkű embertől a közösségünket, a családját, a világot egy olyan embertől, aki csupán Isten szeretetét akarta terjeszteni.” Arra buzdították egykori társuk gyilkosát, legyen jó, békeszerető, kedves ember; elfogadták bocsánatkérését, és megbocsátottak neki.

Ez a levélváltás mély hatást gyakorolt a szerzetesnővérek közösségére, és arra indította őket, hogy megújult erővel küzdjenek a halálbüntetés eltörléséért Ohio államban. Ha Daniel Pitchert annak idején kivégezték volna, erre a levélváltásra soha nem került volna sor, és a nővérek azt szeretnék, hogy

a megbocsátás és kiengesztelődés kapui mások előtt se záruljanak be.

Az orsolyita nővérek rendkívüli története megmutatja, milyen fontos lebontani a megbocsátással kapcsolatos mítoszokat, hogy mások is megnyíljanak az átalakulásra és gyógyulásra – fogalmaz a Catholic Mobilizing Network munkatársa.

Sem a bosszú, sem az igazságtalan feledés

Először is, a megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, ami történt, a rosszat, amelyet okozott valakinek a tette. A Fratelli tutti kezdetű enciklikában Ferenc pápa azt mondja:

Épp a megbocsátás teszi lehetővé, hogy az igazságosságot úgy keressük, hogy ne sodródjunk a bosszú vagy az igazságtalan feledés ördögi körébe” (252).

A nővérek sem felejtették el azt a sebet, amelyet Joanne Marie meggyilkolása, majd szerzetestársuk hiánya okozott. Néhányan a nővérek közül máig fájlalják szeretett barátuk hiányát, és a 2024 őszén kapott levél hatására most újraélték ezt a súlyos veszteséget.

Laura Bregar nővér úgy fogalmazott, amikor felnyitotta ezt a levelet, úgy érezte, „mintha egy tonna tégla” zuhant volna rá. Nem felejtették el és nem is fogják elfelejteni, ami történt. Mégis úgy döntöttek, hogy megbocsátanak, és nem engedik, hogy a gyűlölet és erőszak ördögi köre jöjjön létre.

Ez átvezet a második tanulsághoz:

a megbocsátás összeegyeztethető az igazságossággal.

Sőt, a nővéreket motiváló irgalmas szeretet, amely miatt annak idején tiltakoztak a halálbüntetés ellen, és amely évtizedekkel később arra indította őket, hogy megbocsássanak Pitchernek, a valódi igazságosságot, egy jobb világ építését mozdította elő, ahelyett, hogy az igazságosságot eltorzította volna azzal, hogy egyszerű bosszúvággyá változtatja. Úgy is tudunk, és kell is törődnünk az okozott károkkal és sebekkel, hogy nem indítunk mi is támadást az emberi méltóság ellen.

„Nem” a halálbüntetésre, „igen” a reményre

Végezetül ezek a bátor szerzetesnővérek megmutatják, hogy

a megbocsátás nem gyengeség.

A bátorságuk szinte kézzelfogható. Tanúskodik a hitük és a közösségük erejéről. Amikor próbára tette az élet az elveiket, nem csupán kitartottak elveik mellett, de meg is mutatták azok valódi erejét, hatalmát, amely átalakítja a világot.

Amikor az orsolyita nővérek nemet mondtak a halálbüntetésre, igent mondtak a reményre. És évtizedekkel később Daniel Pitcher azzal válaszolt, hogy gyógyulást és megbocsátást keresett.

Susan Durkin nővér beszélt közösségük találkozójáról, amely megelőzte a válaszlevelüket: „Személy szerint én valamiféle melegséget éreztem belül,

mintha egy súlyt felemeltek volna rólam, amiről nem is tudtam, hogy ott van.”

A remény és az irgalom a gyógyulás új útjait nyitotta meg, valamennyi érintett és a tágabb közösség számára is. A remény történetei arra indítanak minket, hogy tanúságot tegyünk a váratlan kegyelemről, amelyet a megbocsátás jelent.

Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség; NCRonline.org

Fotó: Vatican Media; Pexels.com

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír