Sándor István-emlékév: szoboravatás Szolnokon

A Katolikus Egyház, a szalézi rend és a szolnoki önkormányzat összefogásával készült egész alakos bronzszobor Pogány Gábor Benő helyi szobrászművész munkája. Boldog Sándor István egy feszületet tart a kezében, jelképezve, hogy a vallás által találta meg életének reményét, boldogságát.

Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök az avatáson elmondta: „Sándor István szobra arra hív bennünket, hogy megtaláljuk helyünket a világban, megtaláljuk a hivatásunkat, életünk értelmét.” A tartományfőnök kiemelte, a szobor megállít és elgondolkodtat minket, keresztényeket, illetve reményét fejezte ki, hogy a helybéliek és az erre járó turisták figyelmét is felkelti majd. A szobor kezében lévő kereszttel kapcsolatban megjegyezte, Sándor István hivatása beteljesítéséhez, boldogságához ez a kereszt vezetett, hiszen végül életét adta a rábízott fiatalokért. A hivatással küzdelmek sorozata és kereszthordozás jár együtt, ami nem önmagában való szenvedés, hanem beteljesít, elvezet a föltámadásra, így a szobor tulajdonképpen már azt a reményt is megjeleníti, hogy az életünk a föltámadáskor, Krisztus kegyelmében valósul meg.


A tartományfőnök atya hangsúlyozta: ezt az alkotást a szaléziak mindenhol a világon látni fogják, hiszen ahogy a boldoggá avatást megünnepelték Makaóban, Sanghajban, Buenos Airesben, úgy a szobor képe a szalézi nemzetközi hírügynökségen keresztül eljut most Rómába a rendfőnök atyához, a szalézi kisdiákok iskolájába vagy éppen a Távol-Keletre. Így Boldog Sándor István közvetítésével a szolnokiak közössége bekerül a szaléziak nagy nemzetközi családjába.

Szalay Ferenc polgármester arról beszélt, hogy a városban a rendszerváltás előtt a hitélet – finoman szólva – nem volt divat. Most viszont újra erősödik a gyerekeken, fiatalokon, cserkészeken, szülőkön és nagyszülőkön keresztül, akik templomba járnak, érzik a hit erejét. „Ennek szellemében a város méltó módon fogja ápolni Sándor István emlékét” – emelte ki a polgármester, majd hozzátette: tavaly október óta egy belvárosi közterület is őrzi a nevét.

A szobrot Varga Lajos váci segédpüspök áldotta meg, valamint a szalézi atyákkal és egyházmegyés paptestvéreivel együtt szentmisét mutatott be Sándor István tiszteletére. Szentbeszédében kiemelte, mindenki annak a feladatnak az elvégzése által szentelődik meg, amelyre az Úristen meghívta őt. Ha az ember jól hallotta meg Isten hívását, és ennek engedelmeskedett élete folyamán, akkor az isteni kegyelem hősies cselekedetekre vezetheti őt. A szeretet akkor válik teljessé, amikor áldozatot is hoz – ez vonatkozik a szülőkre, a papságra és a szerzetességre is, lényege, hogy önmagából ad valamit az ember, mégpedig visszavonhatatlanul. Az tudja elvégezni a nevelés feladatát, aki a saját életét megosztja másokkal, Sándor István pedig ezt tette. Akkor is folytatta tevékenységét, amikor az államhatalom megtiltotta a rendek működését, mivel szerzetesként Istennek tett fogadalmat, ami még akkor is érvényes, ha az államhatalom ezt nem tartja tiszteletben. Szeretete nemcsak beszéd volt, hanem valóság, hiszen annyira ragaszkodott Istentől rendelt hivatásához, hogy még az életét is feláldozta.

Az ünnepség végén Boldog Sándor István életkorára utalva az ünneplők 39 mécsest és 39 szál piros gerberát helyeztek el a szobor talapzatánál.

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír