– Milyen élményekkel gazdagodott a Szentatyával történt találkozás során?
– Nagy reményekkel és izgatottan készültünk az ad limina látogatásra. Sok munkával készültünk erre az alkalomra, hiszen minden egyházmegyének össze kellet állítania egy jelentést. Miután ezt elküldtük, megvizsgálták a különböző dikasztériumok. Természetesen egy ad limina látogatás csúcspontja mindig a Szentatyával való találkozás. Azért is nagyon vártunk erre a pillanatra, mert sokszor halljuk: na, majd a Szentatya elmondja a véleményét, ami más, mint amit a magyar püspökök általában ki szoktak fejezni. Nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, ugyanakkor éreztük a fogadás új formájából, hogy itt valami különleges találkozásra fog sor kerülni. A kint tanuló papokkal és kispapokkal egy komoly csapatot alkottunk. Ferenc pápa megáldotta azt a zarándokkeresztet, ami a 2020-as eucharisztikus kongresszus előkészületeként országjárásra fog indulni.
A Szentatya bevezetett bennünket a magánkönyvtárába. Az első percben eldőlt ennek a találkozásnak a hangulata. Mint régi barátokat üdvözölt bennünket, és közvetlen, emberi módon beszélgetésbe kezdett velünk. Ahogy egyre inkább belemélyedtünk a témákba – két órán keresztül tartott ez a találkozó –, az a benyomásunk támadt, hogy a Szentatyának ezt az arcát a média eltakarta előlünk, arcának nagy része mindeddig sötétben maradt. Valamit mutattak belőle, el akarták hitetni velünk, hogy ilyen a Szentatya, de mi most láthattuk, hogy a Szentatya nem olyan, mint amit mutattak nekünk. Egy olyan atyát láttunk, aki közvetlenül, szeretettel, a világ és a mi problémáinkat megértve igyekszik megerősíteni bennünket. Így nem kellett attól félnünk, hogy meg leszünk rendszabályozva, helyre leszünk téve, utasításokat fogunk kapni. Inkább azt láttuk és abban erősített meg bennünket, hogyha a hit szemével próbáljuk megérteni a világot, ha a hit szemével nézzük a saját hagyományainkat és a keresztény egyház küzdelmét – melynek során meg akarta őrizni a hitet –, akkor jó úton járunk. Ez mindannyiunk számára felszabadító élmény volt. Mi a Szentatyának egy új arcát láthattuk.
– Minden püspök atya arcán az tükröződik, hogy milyen pozitív tapasztalatokat szereztek a Szentatyával történt találkozás alkalmával. Jókedvvel járták végig a különböző dikasztériumokat…
– Kétségkívül így van. Ez a találkozás az egész itt-tartózkodásunkat újrahangolta. Ez egy munka, ami fáradsággal jár, de ez a teher most már egészen másként jelentkezik. Sokkal több az öröm mindenkiben, mint a feszültség, ami egy számonkérésből adódhatna.
– Ön nem először jár Rómában ad limina látogatáson. Hányszor volt már ilyen alkalmon?
– Én harmadszor járok itt, de minden ad limina látogatás természetesen más és más volt. Az első alkalommal még Paskai László bíboros úr segédpüspökeként voltam itt. Nagyon nagy élmény volt találkozni Szent II. János Pál pápával. Vele négyszemközt lehetett beszélgetni, lehetőség nyílt arra is, hogy a magánkápolnájában bemutatott szentmiséjén koncelebráljunk, ő kis csoportokban ebédre is meghívott bennünket. De sor került a közös kihallgatásra is a könyvtárteremben. Ez felejthetetlen élmény volt.
A következő látogatásom XVI. Benedeknél volt. Ő hihetetlen nagy figyelemmel fordult ahhoz, aki ott ült vele szemben. Nagy élmény volt egy ilyen nagy tudóssal találkozni. Az ő rendkívüli figyelme nagyon mélyen bennem maradt. Nem sablonosan kérdezett, hanem személyes érdeklődéssel hallgatott bennünket. Itt már mint megyéspüspök voltam jelen, így a munkába is jobban bele kellett kapcsolódnom. A mostani látogatás megint más volt, mint az előzőek. Ferenc pápa munkastílusa, személyes habitusa miatt – mely rányomja bélyegét a dikasztériumok munkájára is – nem egyszerű kérdés-felelet formájában találkoztunk, hanem párbeszédet folytattunk, szabadon beszélgettünk. Ez egy egészen új stílus, ilyet nem tapasztaltunk eddig sehol. Először meglepődtünk, de most, hogy napok óta járjuk a hivatalokat, igyekszünk befogadni ezt a nyitottságot, melyet a világ felé is próbálunk közvetíteni a hit örömének felmutatásával, a hit műveinek bemutatásával, a magunk hitének bátor és nyílt megvallásával.
– Ön a katolikus rádió elnökeként is igyekszik mindezt megvalósítani…
– Igen, bár nem könnyű, hiszen a Magyar Katolikus Rádiót a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia abból a célból alapította, hogy a társadalmat közelebb vezesse az Egyházhoz, a krisztusi kinyilatkoztatáshoz és az Egyház tanításához. El kell vezetnünk a társadalmat ahhoz, ami a társadalomnak, az embernek igazán jó, ami az ember életét teljesebbé teszi. Abban akar segíteni, hogy olyanná tudjunk válni, amilyennek az Isten elgondolt bennünket. Mert csak akkor leszünk boldogok. Ha mi magunknak kitalálunk valamit, és azt szeretnénk megélni, azt vagy sikerül véghezvinni, vagy nem, de boldogok csak akkor leszünk, ha olyanokká válunk, mint amilyennek az Isten megteremtett bennünket.
Mindezt nem lehet egy hittanórán közvetíteni a társadalom felé. Ezt úgy sem tudom átadni, hogy naponta elmondok sok-sok imádságot. Ez nagyon jó és szükséges – ez a Mária Rádió hivatása, mely a híveket szeretné erősíteni –, de a katolikus rádió küldetése, hogy az élet minden területéről – az egészségvédelemről, a családi életről, a gyermeknevelésről, a természettudományokról és a művészetekről – próbáljon beszélni úgy, hogy ezzel a hit tartalmát közvetítse. A katolikus rádió a hit szemével értékeli, a hit szemével látja, a hit tudatával fogalmazza meg a maga ítéletét és mondanivalóját a társadalom felé. Ez egy hosszú folyamat, gyors eredményeket nem lehet elérni, mint ahogyan megtérni sem lehet egyik napról a másikra. Ha ráadásul ilyen erős ellenszélben kell ezt megtenni, akkor türelemre és állhatatosságra van szükség. Ebből a szempontból is igaz, hogy aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Aki ki tud tartani a jóban, a jó terjesztésében, annak lesz sikere, az tudja a krisztusi tanítást a társadalom felé közvetíteni, így oszlatva a sötétséget, gyógyítva a sebeket, és így próbálja az örömöt közelebb vinni az emberek életéhez.
Lejegyezte: Baranyai Béla
Forrás: Vatikáni Rádió – a hangzó anyag ITT érhető el
Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria