A szépség közelebb visz Istenhez – Beszélgetés Piros Ildikó Kossuth-díjas színművésszel

Piros Ildikó tavaly decemberben ünnepelte hetvenötödik születésnapját, ebből az alkalomból március 8-án este a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán köszöntötték családtagjai, művésztársai, barátai és tisztelői.

A képre kattintva fotógaléria nyílik.

– A Magyar Művészeti Akadémián a napokban köszöntöttek. Fantasztikus délutánt tölthettünk veled. A legfontosabb tulajdonságodnak a hűséget gondolom.

– Mindent megkaptam az akkori Madách színházban, amit egy színész megkaphat. Sokan megkérdezték, hogy miért nem váltottam társulatot. De miért váltottam volna? Az igazgatók, rendezők a tenyerükön hordoztak, jobbnál jobb feladatokat, főszerepeket kaptam.  Ádám Ottó felépítette a fiatal színészeit, ahogy engem is. Egy színésznek hatalmas erőt ad, ha a szereposztásnál a személyében gondolkodnak. Hol van ez mára, hogy felépítenek egy fiatal színésznőt? Minden szerep a megfelelő időben ért el, volt benne vígjáték és nagy dráma egyaránt. Nagyon különböző karaktereket formálhattam meg. Az sem volt mellékes, hogy a legnagyobb színészek partnere lehettem. Lubickoltam a szerepekben mindaddig, amíg nem lettünk zenés színház és ezzel a prózai színészek kiszorultak a nagyszínpadról. Döntenünk kellett, hogy elhagyjuk-e a Madáchot. Negyven év után nem volt könnyű felállni és máshol folytatni. A Soproni Petőfi Színházban öt boldog évet töltöttünk, gyönyörű bemutatókkal, csodálatos társulattal. Darvasi Ilona volt az igazgató, Huszti Péter a művészeti vezető. Ahogy jönnek a színpadi emlékek, elgondolkodom, ha megtalálna még egy nekem való szerep, most úgy érzem, igent mondanék.

– Nemcsak a színházi szerepeid voltak sokszínűek, hanem a film és tv-játékokban kapott felkérések is.

– Ha egy filmrendező velem képzeli el az eljátszandó szerepet, akkor kötelességem a legjobb tudásommal eleget tenni a feladatnak. Azt hiszem a Jóisten ebben is segített. Egyébként én már régóta csak köszönni megyek be a templomba. Nem kérni, csak megköszönni mindent, amit az élet adott. Pályát, családot. Nagyon fiatalon, még érettségi előtt már filmeztem. Változatos, nagyon jó szerepekkel bíztak meg, közel száz filmben, tv-játékban vehettem részt, (akkor még egymás után készültek a remek filmek) minden karakterben benne van személyiségem egy-egy pici szelete.

– Szereted az irodalmat, a verseket. Tudom, hogy több íróval álltatok kapcsolatban, hiszen a Madách Színház házi szerzőjének számított sok nagyszerű író.

– Fontosak voltak ezek a találkozások. Szabó Magda, Mészöly Dezső, Karinthy Ferenc, Sütő András, Illés Endre. Többekkel barátságba is kerültünk. Nekem a versek nagyon sokat adtak. Boldogan mondtam önálló estjeimen itthon és szerte a világban. Olyan mérhetetlen sok, gyönyörű versünk van, hogyha egy estre készültem, a bőség zavarával küzdöttem. De már Kecskeméten az iskolában foglalkoztam versekkel, sok szavalóversenyen vettem részt, jó eredménnyel. Meg kell köszönnöm Irma néninek, szeretett tanárnőmnek, aki szintén látta bennem a tehetséget és bíztatott.

– Szabó Magda írónőről kérdezlek, hiszen jelenleg is megy az Abigél titkai című ested.

– Számomra ő egy világhírű író. Amikor 1977-ben felkértek az Abigélben Zsuzsanna nővér szerepére, még nem tudtam, hogy végig kíséri majd az életem. Erre minden újságíró rákérdez. Neked is válaszolok. Amikor megkaptam a forgatókönyvet, először nem a szövegemet olvastam el, hanem a regényt. Innen építettem fel a karaktert. Örülök, hogy Zsurzs Éva rám gondolt és eljátszhattam e számomra kedves szerepet. Büszke vagyok rá, hogy generációkat nevel ez a film. Mára már az unokáink is nézik, ami nagy öröm.

Szabó Magda születésének 100 éves évfordulójára, 2017-ben állítottam össze az Abigél titkai estemet, melyet a mai napig játszom. Ahogy Szabó Magda ragaszkodott a cívis városhoz, Debrecenhez, úgy én Kecskeméthez. Ami neki a Debreceni Nagytemplom, az nekem a kecskeméti. Vagy a magyar nyelv őrzésének fontossága. Szabó Magda azt vallotta: „A nyelvet ne hagyjátok, különben Isten ledob a tenyeréről. Sok kapcsolódás, párhuzam van köztünk, pedig az életben csak néhány alkalommal találkoztunk, beszéltünk.

– Minden nyilatkozatodból érződik, hogy nagyon fontos az életedben a család. Kicsit mesélnél felmenőidről és gyerekkorodról?

– A dédnagyapámék az 1900-as évek elején Selmecbányáról érkeztek Kecskemétre. Édesanyám már itt született. Tizenhárom éves voltam, amikor az Édesapám 1961-ben 47 évesen meghalt. Édesanyám ott maradt három lánnyal. Felfoghatatlan, hogy negyven éves korától hogy tudott fölnevelni, eltartani minket, és közben arra is figyelni, melyik lánya mire alkalmas, hogy amikor utunkra ereszt, boldogok lehessünk. Amikor hetvenévesen szülővárosomban tiszteletbeli polgárrá avattak, csak arra gondoltam, hogy ezt most ők kapják, ott a temetőben. Mert édesanyám indított útnak ezen a pályán. Én balerina, vagy magyartanár akartam lenni, de ő látta bennem azt a valamit, ami ehhez az ősi foglalkozáshoz kell, az elhivatottságot. Ott volt még mellettünk a Nagytata, aki gyógypedagógusként sokat segített Anyunak a formálásunkban. Például tőle tanultam artikuláltan beszélni.

– Ildikó! A párhuzamok a végtelenben találkoznak?

– Igen! Nálunk biztosan így történt. Több mint ötven éve élünk együtt jóban, rosszban, örömben és bánatban. Fogjuk egymás kezét az életben, ahogy fogtuk valaha a színpadon, meghajláskor. Éljük életünket gyerekeinkkel, most már jó ideje unokáinkkal is. Péter nekem a párom, társam, szövetségesem: „Kétszer egy sors az Isten előtt”, ahogy Szabó Lőrinc írja a Szövetség című versében, melyet sokszor el is mondok.

– Gyakran idézed Márai Sándort, mely sorok a Te hitvallásod is: „Mutasd fel a szépet, mint pap az ostyát, és olyan hittel mutasd fel, hogy hinni tudjanak benne, mert a szép nem meddő eszmény, hanem az élet legnagyobb erőfeszítése. Ha megtelik lelkünk a szépség, az arány és az igazság vágyával, tisztábban látjuk sorsunkat – és pillants fel néha a fenyőkre.”

– Igen. Vallom, hogy mi színészek a Thália papjai vagyunk. Amikor felmegyünk a színpadra és ránk világít a fény, prédikálunk. Sugároznunk kell a szépet, a jót, a maximumot kell kihoznunk magunkból. 36 évesen leírtam magamnak egy noteszba, hogy csak addig megyek be a színházba, amíg minden nap azzal az energiával, szerelemmel tudok színpadra állni, hogy azt az estét felül tudom teljesíteni az előzőhöz képest.

Huszti Péterrel közösen a színpadon

– A fiúkat felnevelni, ez sem lehetett könnyű feladat, lévén Huszti Péterrel színész házaspár vagytok.

– Sikerült megoldanunk. Hogy hogyan, igazán magam sem tudom, hosszan tudnék erről beszélni, például mikor a rántás kavargatása közben tanultam a szerepet… A fiam egyszer megkérdezte: – Anyu, te hogy csináltad, hogy mindenre jutott időd, mindig bepakoltad a tízórait, ha valamit otthon hagytunk, hoztad utánunk és mindig ott voltál, amikor szükségünk volt rád?  Tényleg nem tudom. De! Volt egy nagyon nagy segítségünk, Péter édesanyja. Áldom őt haló poraiban is. Példáját követve most én vettem át a nagymama hálás szerepét. Unokáink boldog nagymamája vagyok. Ildinek szólítanak, akivel mindig lehet játszani. Sok elfoglaltsággal jár, de boldogság minden egyes pillanata.

Sok mindenről tudnék még veled beszélgetni. Tudom, hogy hihetetlen energiával mindig tervezel. Tele vagy ötletekkel. Egy veled készült interjúnak az volt a címe, hogy Az ezerarcú Piros Ildikó. Azt szeretném kívánni magunknak, hogy mutasd meg az ezeregyedik arcodat és írd meg életed regényét! Sokan várjuk!

Szerző: Gréczi László

Fotó: Családi archívum

Magyar Kurír