Az igazságnak ereje van – Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes a nemi identitás körüli kérdésekről

– A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) említi a homoszexualitást. Milyen megfontolások rejlenek az Egyház tanításában?

– Az Egyház nem ítéli el azokat az embereket, akiknek ilyen hajlamaik vannak.

A homoszexuális beállítottság önmagában nem morális kategória. Ez egy állapot, amely létezik, és amelynek eredete nagyrészt még föltáratlan. Semmiképpen nem szabad ezért elítélni vagy bántani valakit.

A katekizmus szerint a keresztény embernek „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel” kell a homoszexuális hajlammal élő ember felé fordulnia. Ami viszont a cselekedeteket illeti, itt van egy egyértelmű morális értékelés. Ahogyan a Katolikus Egyház Katekizmusa a 2357-es pontban megfogalmazza, „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. A KEK azt is leszögezi, hogy „nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének”. Az Egyház soha nem fogadta el értékként az azonos nemű emberek közötti szexuális kapcsolatot. Ebben van egy nagyon egyértelmű folytonosság. Hozzátenném, hogy erkölcsi szempontból az összes nagy világvallás hagyományos tanítása a Katolikus Egyházhoz hasonlóképpen ítéli meg a homoszexuális kapcsolatokat.

A hajlam tekintetében is van azért minősítés a katekizmusban. Az „objektíve rendetlen” (KEK 2358) megfogalmazást bizony rosszul eshet hallania egy homoszexuális embernek, de itt egy filozófiai-teológiai érvelésről és nem erkölcsi minősítésről, legkevésbé pedig emberek elmarasztalásáról van szó.

Az Egyház azt hangsúlyozza, hogy létezik egyfajta rend a teremtésben, az Alkotónak volt egy szándéka, amit a Teremtés könyve is leír:

az Úristen „férfinak és nőnek teremtette” az embert. Férfi és nő vonzódik egymáshoz, kiegészítik egymást, és a szerelmük életre szóló elköteleződéshez vezet, amely életet fakaszt, termékeny. A keresztény világkép ebből az ideából indul ki, jóllehet a valóság azért ennél összetettebb. Az „objektíve rendetlen” kifejezés ezt az eltérést fogalmazza meg. Az Egyház tehát különbséget tesz a hajlamok között is, nem tekinti őket egyformának, egyenértékűnek, ami komoly kihívás napjaink egyenlőségre törekvő kultúrájában.

– Ön szerint milyen szerepet játszanak a fiatalkori behatások abban, hogy valaki homoszexuális lesz?

– Ez valóban kulcskérdés. Éppen ezért nagy a tétje a most folytatott diskurzusnak. Mert nem pusztán arról van szó, hogy felnőtt emberek miképpen élik a szexuális életüket. Ez érinti a felnövekvő nemzedékek formálódását is, hiszen gyerekekről és serdülőkről beszélünk, akiknek a nemi identitása éppen alakulóban van.

A kamaszkor általában különösen érzékeny életszakasz, sok változás, hullámzás, próbálgatás jellemzi olykor szélsőséges megnyilvánulásokkal, és ez a szexualitás terén is így van. A statisztikák azt mutatják, hogy a fiúknál a serdülőkori átmeneti homoszexuális vonzalom meglehetősen gyakori jelenség, ugyanakkor ezeknek a fiataloknak a nagy többsége huszonéves korára a heteroszexuális vonzalomnál állapodik meg. Napjainkban viszont sokan azt ajánlják a kamaszoknak, hogy vállalják fel, amit éppen éreznek; ha homoszexuális vonzalmat észlelnek magukban, akkor fogadják el, éljék ki. Itt nagy a felnőtt társadalom felelőssége, hogy teret enged-e a rendeződésnek, vagy felerősít egy olyan állapotot, ami a legtöbb esetben átmeneti. Ha valaki ilyenkor még biztatást is kap arra, hogy élje ki az ilyen irányú hajlamát, és bevezetik a homoszexuális életmódba, akkor sokkal valószínűbb, hogy az rögzül. Hasonló problematika a nemváltás kérdése, ami még komolyabb és visszafordíthatatlan következményekkel jár a hormonális kezelések és a sebészeti beavatkozások miatt. Bizonyos országokban látványosan csökken a magukat heteroszexuálisnak tekintő fiatalok száma, és nő az LMBT+ valamelyik irányzatával azonosulók aránya. Nem nehéz felfedezni az összefüggést az ilyen jellegű kultúra és e változások között.

A szexuális vonzalom problematikája vagy a nemi identitás kérdései, válságai mögött gyakran egészen más kérdések is rejlenek, ezért nem elegendő felszínesen csupán a szexuális szabadságjogok és cselekvés szintjén tekinteni ezekre.

Keresztényként arra is különösen érzékenynek kell lennünk, hogy még a számunkra teljesen elfogadhatatlan magatartást gyakorlókkal se legyünk ellenségesek, gyűlölködők vagy megvetőek. Minden ember szeretetre és elfogadásra vágyik, és ez az a közeg, ami gyógyít és éltet. Lelkipásztorként látom, mennyi küzdelem, szenvedés, vajúdás lehet ezeknek az embereknek az életében. A szeretet és az elfogadás iránti vágy rejlik sok olyan törekvés mögött is, amivel esetleg nem tudunk egyetérteni.

– Hogyan közelítsünk a helyreállító terápiához? Ez a kérdés azért is érdekes, mert a helyreállítás kifejezés – amit már a KEK is említ – feltételezi, hogy a homoszexualitás olyasmi, ami nem normális, amit lehetőség szerint vissza kellene fordítani.

– Vannak olyan emberek, akik el tudják fogadni a homoszexuális orientációjukat, ám sokaknak ez gondot okoz, és „énidegen” módon élik meg. Ők változást szeretnének. Ebben segíthet a reintegratív terápia. Napjainkban azokat a szakembereket, akik ezzel foglalkoznak, a nyugati világban gyakran nemcsak elszigetelik és kirekesztik a tudományos közegből, de helyenként kifejezetten büntetik is a tevékenységüket. A múltban valóban léteztek olyan terápiás eljárások, melyeket ma már jogosan megengedhetetlennek tartunk. A melegeket kényszerrel átnevelni próbáló eljárások emléke még mindig kísért, és meg kell értenünk, ha már az ilyen kérdésfeltevés is ellenérzéseket vált ki. De azért még nem volna szabad dogmatikus alapon elutasítani az olyan embereknek való segítségnyújtást, akik maguk akarják, hogy a szexuális orientációjuk változzon. Ma, amikor a „tudomány” nemváltó beavatkozásokat végez, lehetetlen volna bármi változást elérni a szexuális orientáció terén? Márpedig létezik ilyen változás, számos ember tanúsíthatja, hogy megtörtént az életében. Ezek a reintegratív terápiák a kapcsolati, kötődési mintákra és traumákra összpontosítanak. Lehetséges, hogy a homoerotikus vonzalom mögött egy korábbi lelki megrázkódtatás áll, amelynek a feldolgozása megváltoztatja a nemi vonzalom irányát is.

A szakemberek körében is vitatott, hogy mi okozza a saját biológiai nemtől való elidegenedést. Ha manapság valakiben felmerül, hogy esetleg más neműnek kellene lennie, akkor egyes nyugati országokban az orvosok, pszichológusok nagyon hamar hormonális vagy sebészi beavatkozást javasolnak. A katolikus emberkép szerint viszont inkább a biológiai nemet kellene alapértelmezésnek tekinteni, és ennek elfogadásában támogatni az illetőt. Sok esetben előfordul – elsősorban fiatalkorban –, hogy a biológiai nemhez kötődő identitás csak meginog. Ha ilyenkor rögtön hormonkezelésre vagy operációra kerül sor, az életre szóló károkat okozhat az emberben, és lehetetlenné válik, hogy saját gyermeke születhessen. A mélyen fekvő problémákat ez nem oldja meg. Véleményem szerint ez is egyike az okoknak, amelyek miatt a műtéten átesett transz emberek körében nagyon magas az öngyilkosságok száma.

– Sokszor beszélnek LMBT+-közösségről, holott, ha jobban utánanézünk, a különféle szexuális irányultságok képviselői egymással is vitában állnak. Sokkal inkább az látszik, hogy egy pszeudoidentitásról van szó, melyet a hagyományos értékeket – család, nemzet, vallás – felmutató identitások ellen mozgósítani lehet. Milyen veszélyek rejlenek ebben?

– Úgy látom, hogy minden belső vita ellenére azért erős összetartás figyelhető meg az LMBT-körökön belül. Úgy tűnik számomra, hogy szinte vallásos meggyőződéssel képviselik az álláspontjukat, amelynek megvannak a maga dogmái. Ezeket nem szabad kétségbe vonni, illetve aki ezt teszi, azt a homofób jelzővel illetik. Persze számos olyan megfogalmazásuk van, amit mi, katolikusok is központi értéknek tartunk, ilyen az elfogadás, a szeretet, a tisztelet, a szabadság, és közös bennünk az is, hogy elutasítjuk az erőszakot, a megbélyegzést. Ugyanakkor mi tévedésnek tartjuk a család és a házasság fogalmának mesterséges kiterjesztését, legfőképpen pedig az emberről alkotott képünk nagyon más: elutasítjuk, hogy az ember úgy formálhassa önmagát, ahogy neki tetszik

– Milyen összefüggés van az LMBT-propaganda és a genderelmélet között? Az utóbbit Ferenc pápa ideológiai gyarmatosításnak nevezte.

– Az összefüggés nyilvánvaló, erre többen is felhívták már a figyelmet, például Gabriele Kuby a Globális szexuális forradalom című könyvében. Ennek lényege, hogy nem spontán folyamatokról van szó, hanem egy jól szervezett, a társadalom átalakítását a zászlajára tűző ideológia térnyeréséről. Ennek csak egy része a homoszexuális gyakorlat elterjesztése. E sajátos mozgalom szélsőségesebb képviselői szerint a vallás, a nemzet és a család struktúráinak felbomlasztása kifejezett cél, ez utóbbira is úgy tekintenek, mint az elnyomás egyik színterére. A pápa meglátása pontos, hiszen Nyugat-Európában az abortusz, az eutanázia éppúgy „alapjog” lett, mint a homoszexuális házasság, és a fejlett világ gyakran immár ezen „jogok” elfogadásához köti a szegényebb országoknak nyújtandó segítséget. Ezért használja Ferenc pápa ezt a kemény kifejezést, hiszen

a fejlett világ amellett, hogy meglehetősen rafinált eszközökkel továbbra is kizsákmányolja a globális dél országait, az ideológiáját is exportálja, amely a demokratikus értékek mellett egyre jobban áthatott az életellenes eszmeiségtől is. 

– Az is megfigyelhető, hogy napjainkban az LMBT-vel kapcsolatos problémakörhöz nem tudományos, szakmai alapon, hanem ideológiák mentén közelítenek. Van esély így egyáltalán valamiféle konszenzusra?

– Sajnos Nyugat-Európa és Észak-Amerika eljutott addig a pontig, hogy pusztán ideológiai és filozófiai elvek alapján megbélyegeznek olyan tudományos elméleteket és eljárásokat, amelyek nem egyeznek meg a mainstream felfogással. Ez azért is megdöbbentő, mert a Nyugat ethoszának fontos része a szólásszabadság és a tudományos kutatás szabadsága. Ez nem más, mint egyfajta kultúrharc. Az LMBT-lobbi és az őket támogató körök a társadalmi változások hosszabb távú következményeiről nem beszélnek. Sokszor csak az egyén emberi jogairól esik szó, holott itt sokkal több forog kockán. Valóban azt szeretnénk, hogy az emberről és a társadalomról alkotott alapvető elképzeléseink ilyen nagy mértékben megváltozzanak? Véleményem szerint a magyarországi törvényhozás jogosan igyekszik behúzni a féket, még ha nyilvánvalóan erős hatalomtechnikai játszmák húzódnak is a háttérben.

Ezzel az irányzattal azért nehéz konszenzusra jutni, mert – mint a marxizmus ateizmusa esetében is látható volt – az álláspontok gyökeresen eltérnek egymástól, más világ- és emberkép van mögöttük.

Az emberek közötti párbeszéd viszont nem csak lehetséges, de kívánatos is. Fontos, hogy az ideológiai ellentétek dacára ne ellenséget lássunk egymásban. Szerintem az igazságnak ereje van, nekünk pedig ki kell állnunk az igazság mellett,

még akkor is, ha úgy tűnik, hogy az elkövetkező évek inkább arról szólnak majd, hogy minden lehetséges eszközzel elnyomják a józan hangokat. Bízom abban, hogy előbb-utóbb elérkezik a normalitás reneszánsza is, mert tévedésekre tartósan nem lehet társadalmat építeni.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. augusztus 8-i számában jelent meg.