Ferenc pápa forradalma a globalizált világban

Ferenc pápa brazíliai útjának leginkább szembetűnő jelei azok voltak, hogy táskájával a kezében szállt le a repülőgépről, majd pedig a tömeg szinte agyonnyomta az eltévedt pápai terepjárót.

Riccardi szerint azonban van ennek egy másik oldala is: egy pápa számára az utazás mindig felfedezés, különösen akkor, ha ez az első utazása. Másképpen látja a világot, az Egyházat. 1979-ben ez történt II. János Pál pápával is: mexikói útja során rájött, milyen döntő jelentősége van a pápai utazásoknak.

Az olasz egyháztörténész szerint egyáltalán nem volt biztos az argentin pápa brazíliai sikere. Ferenc pápa azonban bebizonyította, hogy népszerűsége nem csak Olaszországra korlátozódik. Bergoglio pápát hatalmas tömeg várta, egyértelmű lett, hogy a nép a pápa mellett áll. Egy olyan időszakban lett ez nyilvánvaló, amikor – még ha óvatosan is – egyházi körökben olykor kritikákkal illetik ennek az annyira különös pápának az egyházkormányzását.

A nép Ferenc pápa számára nem csak egy passzív tömeg, nem korlátozódik a vallásgyakorlókra, az elkötelezett keresztényekre. A „nép teológiája” az övé (nem úgy, mint a felszabadítás teológiájában, amely az osztályharc elméletére épül), amelyben a nép vallási, hitbeli tapasztalatok hordozója. Aparecida Mária-szentélyébén,  amely a brazil nép lelkiségi központja, azt mondta: az aparecidai záródokumentum éppen a lelkipásztorok munkájának és a zarándokok egyszerű hitének kereszteződéséből született meg.

A pápa népi teológiája nem egyenlő a populizmussal – hangsúlyozza Riccardi. Az aparecidai záródokumentum kidolgozásában közvetlen szerepe volt Bergoglio bíborosnak, ő írta például az idősek helyzetéről szóló részt. A dokumentum egy olyan egyházról beszél, amely kilép az utcára, közel áll a szegényekhez, a peremvidékeken él. Ez Ferenc pápa egyháza, egy olyan világ egyháza, amely nagyon megváltozott, más, mint amilyennek nyugati országainkban látjuk. Az Egyháznak illeszkednie kell a globalizált világba, amely minden szinten elveszítette a központját: peremvidékekre kényszerít sokakat, válságban van a nyugati világ, népeket megfosztanak identitásuktól… A folyamat kezdetén  Francis Fukuyama arról beszélt, hogy vége van a történelemnek. Az eltévelyedésre gyakran úgy válaszol az ember, hogy magát, kis világát teszi meg középpontnak, ezzel tagadva saját jelentéktelenségét, peremre szorulását. Mintha a történelem valóban megállna, annak ellenére, hogy látszólag tele van történésekkel.

Bergoglio pápa szerint a történelemnek új lendületet kell adni. Azt mondta Rióban a fiataloknak: „A hit olyan forradalmat hajt végre az életünkben, amelyet kopernikuszi fordulatnak is nevezhetnénk, mert kivesz minket a középpontból és visszaad Istennek. A hit belemerít Isten szeretetébe, amely biztonságot, erőt, reményt ad nekünk. Látszólag semmi nem változik, de lényünk mélyén minden megváltozik.” Bergoglio pápa forradalma éppen ez: Istent helyezni a középpontba. Ily módon állíthatjuk helyre az emberiség közösségét, a peremvidékek világában járva. Látja a felemelkedő országok (mint Brazília) válságát, a jólétben élő országok válságát és a leginkább perifériának számító országok nehézségeit: mindezekkel szemben hiszi, hogy le kell hatolnunk a mélységekig, fel kell ébreszteni a népek és nemzetek szunnyadó lelki energiáit.

A pápa jól látja, milyen korlátokközé szorulnak azok a társadalmak, amelyek az előrehaladott pénzpiaci globalizáció világában élnek. „Egy társadalom nagyságának mértékét az mutatja meg, hogy bánik azokkal, akik a legnagyobb szükséget szenvedik…” – hangsúlyozza.

Riccardi kiemeli: üzenetével Ferenc pápa megpróbál középpontot adni a középpont nélkül élő világoknak. Azt mondta a fiataloknak: „Rio ma az Egyház középpontja!” Hiszi, hogy létezik egy kötelék az egymástól távoli világok között. Brazília szegénynegyedében megismételte: „Nem vagytok többé egyedül!” Aki megnyílik Isten előtt, másokkal együtt az élet középpontjában találja magát, és megnyílik a szegények előtt is.

„Kegyes kis álom is lehetne ez, semmi több. Persze, nem is egy politikai projekt. Ám a pápa ezzel napjaink antropológiai és politikai válságának gyökerével néz szembe. Lélek nélkül embertelenné válunk: ez Bergogoio pápa evangéliumi humanizmusa, amely a ferences humanizmushoz hasonlóan nem menekül el a valóság elől. Felhívás, lelki, spirituális javaslat, régi és új egyszerre, annak az embernek a felhívása, aki tulajdonképpen a világ első globális pápája” – zárja gondolatait a Corriere della Sera hasábjain Andrea Riccardi.

Magyar Kurír

(tzs)