Isten útjai – Pünkösdkor állandó diakónusokat szentelnek a Szombathelyi Egyházmegyében

Istent dicsőíteni, és közbenjárni az emberekért – Frikk József

„Mi, diakónusok a szolgáló Krisztust vagyunk hivatottak megjeleníteni. Szolgáljuk az embereket azon a módon, ahogyan Isten küld bennünket erre, és imánkkal, liturgikus jelenlétünkkel szolgáljuk az Egyházat is” – fogalmazott Frikk József, aki számos területen megélte már ezt a szolgálatot: a hitoktatásban, a kórházpasztorációban, a közösségvezetésben. 

Bár katolikus családban nőtt fel, az elsőáldozása után eltávolodott a vallásgyakorlástól. Megtérését így írta le: „Egy utcai evangelizációs alkalmon szólított meg Isten. Belecsöppentem egy hitébresztő programba. Tizenöt éves voltam, ekkor indult el a személyes történetem Krisztussal. Többféle keresztény gyülekezetben megfordultam. Egy fiatal megtérő hívott, hogy katolikusok lévén menjünk el szentmisére. Egyszerűen ott ragadtam a templomban. Az élő Jézus várt ott, és azóta sem enged el.”

Frikk József ma háromgyermekes édesapa. „Örömmel mondhatom, hogy az imádság része a családom életének. A gyerekek velünk imádkozzák a rózsafüzért, a feleségemmel szívesen időzünk csendes imában az Úr Jézus előtt.”

József tagja a Savaria Fraters katolikus férfiközösségnek, a Chemin Neuf Kána missziójának, és tizennyolc éve a Kapisztrán Szent János közösségnek is, ahol tizennégy éve vezetőként szolgál. Vallja: az életét közösségi emberként, kapisztránusként szeretné megélni.

Hitoktatóként dolgozik a Szent Márton-plébánián, és szolgálja a Nemzetközi Közbenjáró Imahálózat (ICN) magyarországi közösségét. Lelkisége a karizmatikus megújuláshoz köti, mintegy harminc éve tartozik ide. Meggyőződése, hogy a mozgalom hatalmas kincseket mondhat magáénak, s megerősítő számára, hogy közvetlen közelről láthatott fizikai gyógyulásokat, szabadulást, megtéréseket. 

Szolgálatát így határozza meg:

Szeretném Istent dicsőíteni, és közbenjárni az emberekért. Ezt érzem a diakonátusom szívének. Feladatom az evangelizáció és a misszió. Ez a kettő mint egy érme két oldala határozza meg a szolgálatomat.

Az egyik oldalán Xavéri Szent Ferenc látható, aki a hithirdetést képviseli, a másikon Lisieux-i Szent Teréz, aki azt mutatja meg, hogyan lehetek hitre vezető eszköz az Úristen kezében.” 

József bátorítónak éli meg, hogy a diakonátusra felkészítő kétéves képzés új dimenziókat nyitott meg előtte, és megerősítő számára a tudat, hogy Isten nem az alkalmasakat hívja meg a szolgálatra, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá. A Szentlélek kenete a küldetés teljesítéséhez szükséges felhatalmazást, erőt is közvetíti.

Munkájában iránymutató a közösségi tapasztalata. Diakónusként szeretne minél több embert közösségbe kapcsolni, hogy úgy érezhessék, otthonuk az Egyház.

Isten azért hívott, mert terve és célja van velem – Marx Gyula

„A szűkebb környezetemben nem voltak állandó diakónusok, akikről példát vehettem volna. Székely János püspök atya hívásáig csak egy alig körvonalazódott vágy élt bennem, hogy ilyen módon erősítsem az elkötelezettségemet az Egyház és közelebbről a plébánia iránt. Amikor a helyzet komolyra fordult, és megkezdtem a közvetlen felkészülést, sok-sok kérdés merült fel bennem: Tulajdonképpen mi egy diakónus feladata a hétköznapokban? Mi az, ami adott, és mi az, ami választható? Egyáltalán alkalmas és méltó vagyok-e erre a tisztségre? Odáig jutottam, hogy kialakult bennem egyfajta zűrzavar és kétség. Egyrészről biztos voltam abban, hogy Isten azért hívott, mert terve és célja van velem, másrészről magam sem tudtam eldönteni, mi is az, amire fel kell készülnöm. Végül a lelkivezetőmtől kaptam megnyugtató választ, aki azt mondta:

a diakónus Isten felszentelt szolgája. Ez a lényeg, erre hagyatkozva készülhetek, és minden további kérdésre időben választ fogok kapni”

– vallja Marx Gyula.

Kétségeinek tisztázásában sokat segített neki a képzés, valamint a diakónusokkal, a jelölttársaival és a plébánosával, Molnár János atyával folytatott sok-sok beszélgetés. „Alapvetően a saját plébániámon, a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánián szeretnék szolgálni. Szívesen veszek részt minden munkában, ami adódik, s amit a plébánosom rám bíz. Itt sok területen otthonosan mozoghatok, hiszen az oltár körüli szolgálatban, a bérmálkozásra és a házasságra készülők felkészítésében eddig is részt vettem lelkipásztori munkatársként, majd akolitusként” – mondja. 

Marx Gyula meggyőződése, hogy diakónusi szolgálata során Jézust tanítványként kell követnie. A nyolcgyermekes, foglalkozására nézve orvos édesapa azt is elmondta, a diakónusi hivatás akkor találta meg, amikor már az utolsó aktív éveit tölti a munkájában. Gyermekei felnőttek, függetlenek, és mindig számíthat a felesége támogatására, imáira. Egy, a jövőre vonatkozó reményét is megfogalmazta: „Megtörténhet, hogy a gyerekeink között akad majd, aki követ ebben a hivatásban. Jó lenne látnom, hogy egyik-másik fiam is az Úr szolgálatának ezt a módját választja.”

A szentelés pecsét lesz a Krisztussal való szövetségemen – Pászner Gábor

Pászner Gáborhoz bátran fordulhatnak a hívek, ha informatikáról van szó, ha szervezni kell valamit, vagy ha fiatalokat érintő, illetve zenével kapcsolatos kérdések merülnek fel.

A vallást tekintetében jó alapokat kapott a családjában. Második osztályos korában volt elsőáldozó, negyedikben pedig már bérmálkozott. Ezután évekig nem járt templomba. Középiskolában aztán egy barátja elhívta énekelni a plébániához tartozó ifjúsági gitáros kórusba. Itt kezdődött az Egyház iránti személyes elköteleződése. Valamivel később ifjúsági cursillón vett részt, azután pedig – megint csak baráti ösztönzésre – bekapcsolódott a lelkipásztorimunkatárs-képzésbe. Később teológiát tanult, elvégezte a hittudományi főiskolát, s igent mondott akkor is, amikor lektor- és akolitusképzésre hívták.

Hivatásáról így vall: „Az évek során egyre jobban átjárt a Jézus iránti szeretet, elmélyült a hitem, és tudatossá vált az istenkapcsolatom.

Rábíztam az életemet az Úrra. Kész voltam arra, hogy igent mondjak neki, ha hív. Ez vezetett odáig, hogy most a diakónusszentelés kapujában állhatok.

Állandó diakónusként Istennek szentelt ember leszek az Egyház, a főpásztor és az emberek szolgálatára. A környezetemben, a mindennapi életemben a jelenlétemmel leszek Isten eszköze. A szentség erejével felvértezve végzem majd a feladatokat, amelyeket nekem szán Isten.”

Gábornak sokat adott a képzés, a felkészülés időszaka. Így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Folyamatos alakulást, formálódást éltem meg az Istenhez és az emberekhez fűződő kapcsolataimban, az imádságban, a lelkiségben.”

Gábor Kőszegen él a családjával. Felesége tanító, hittanár, huszonhat éve házasok. „Támogató és bátorító szeretete nélkül biztosan nem tartanék itt” – mondja. Négy gyermekük van, a legidősebb már befejezte az egyetemet, és maga is házas.  Ketten még egyetemre járnak, a legkisebb pedig gimnazista. „Az Egyházban végzett munka a családunk minden tagja számára jól ismert. Van, aki ministránsként vagy gyerekvigyázóként vállal szolgálatot, s a családpasztorációban és az ifjúsági közösségekben is jelen voltunk és vagyunk.”

Rajtunk is múlik, milyennek látják az Egyházat  – Császár Róbert 

Császár Róbert számára az „Egyházhoz, Jézus titokzatos testéhez tartozni nagyon jó és megnyugtató érzés”. „Természetesen ez kötelezettségekkel” jár – vallja.  Úgy gondolja, neki is hozzá kell járulnia ennek a testnek az egészséges működéséhez, s rajta is múlik, milyen kép alakul ki az emberekben az Egyházról. Ezek a gondolatok vezették arra, hogy aktívabb szerepet vállaljon az Egyház életében. 

Róbert lelkipásztori munkatársként, majd akolitusként találta meg a szolgálat útját, és megtiszteltetésként élte meg a diakonátusra való meghívást. Látja, mennyire leterhelt a plébánosa, így szívesen vállal liturgikus feladatokat, a szentségek és a szentelmények kiszolgáltatását. Szeretne részt vállalni a tágabb értelemben vett lelkipásztori munkában is. Már akolitusként is rendszeresen szervezett és vezetett szentségimádásokat. A Szombathelyi Egyházmegyében tagja a pasztorális tanácsnak, a családpasztorációs bizottságnak és a nemrég alakult új evangelizáció tanácsának. Fontos számára, hogy az emberek hitbéli ismereteket és lelki élményeket szerezzenek és osszanak meg egymással. „Örülnék, ha minél több testvérünk megélné a közösséghez tartozás élményét.

Diakónusként eleven kapocs szeretnék lenni a világi hívek és a klérus között.”

Császár Róbert a szülőhelyén, a felsőszölnöki plébániához tartozó Szakonyfaluban él a családjával. 1996-ban kötött házasságot, három gyermekük van. Jelenleg az építőiparban dolgozik, szervező, irányító tevékenységet lát el egy vasbetonszerkezeti elemeket gyártó ausztriai üzemben. Mellette teológiai tanulmányokat folytat a Brenner János Hittudományi Főiskola levelező tagozatán. Felesége, Mónika a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület fenntartásában működő Gondviselés Házában dolgozik Iváncon, szociális és terápiás részlegvezetőként. „Életünk szerves része a hitünk megélése, katolikus vallásunk gyakorlása. Nem titkolt vágyam, hogy Krisztus urunk baráti köréhez tartozzak, és kegyelméből megteremjem a magam maradandó, jó gyümölcseit.”

Fotó: Molnár Péter  

Magyar Kurír
(té)

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. május 28-i számában jelent meg.