– Kitől hallott először a Karitász orvosmissziójáról?
– A győr-bácsai önkéntes plébániai csoport vezetőjeként a Karitász Adásidő című újságban olvastam erről a szép és nemes szolgálatról. Már régebb óta barátkoztam a gondolattal, hogy én is szívesen bekapcsolódnék ezen orvosok munkájába. Először Lőrincz Attilával, egyházmegyei igazgatónkkal beszélgettünk erről. Rövidesen megérkezett a meghívás is 2024. október 4–6-ra Kárpátaljára. A legtávolabbi magyarlakta területre, Kőrösmezőre utaztunk el.
– Milyen érzésekkel készült az útra? Melyek voltak az út tapasztalatai?
– Október 4-én 15 órakor indultunk Budapestről, a Magyar Szentek-templomától két mikrobusszal, 19 fővel. Én kissé félve indultam el. Vajon mit tudok én ott fogászati gép nélkül segíteni? Már az első percek megmutatták, hogy a missziótól kapott eszközökkel milyen fantasztikus prevenciós munkára lettem meghívva! Az elutazás előtt a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgatójától, Kányai Róberttól több száz fogkefét kaptunk ajándékba, melyet nagy örömmel fogadtak a kőrösmezei gyerekek és szülők.
Nyolcórás út után szombaton, hajnali két órakor kissé fáradtan érkeztünk meg szállásunkra. Szombat reggeltől vasárnap délig folyamatosan dolgozott a csapat minden tagja. Volt nőgyógyászati, szemészeti, ortopédiai, belgyógyászati szakrendelés és fogászati prevenciós munka.
– Pontosan milyen szakmai munkát végzett az út során?
– Egy iskolai-óvodai épületkomplexumban voltunk elhelyezve a diagnosztikai és gyógyászati eszközökkel. Felnőttek, családok és kisgyerekek érkeztek nagyon szervezett és fegyelmezett formában. Még sokan beszélik a magyar nyelvet, a gyerekek már nem igazán, de megértik a magyart. Mindenhol, amerre csak mentünk, „készültségi állapotot” találtunk: az emberek nagy szeretettel, örömmel és kényeztetve fogadtak bennünket. Óriási élmények, tapasztalatok, beszélgetések és szakmai kihívások áldották meg minden pillanatunkat.
Természetesen minden szakorvosi területet végigjártam, hogy megismerkedjek a csapat lelkes munkájával. S hogy mit is csináltam? Egy alapos szájüregi stomato-onkológiai vizsgálat (szájvizsgálat, egyben rákszűrés) után következett a fogmosás technikájának a bemutatása, majd az egyénre szabott, ajánlott kezelési terv elkészítése.
Ezen a vidéken fogászati közfinanszírozott ellátást csak a kórházban végez egy orvos, egyébként csak magánfogászati ellátást tudnak igénybe venni. Ez számomra új és felfoghatatlan információ volt! Ennek ellenére a gyerekeknek szépen ápolt fogaik voltak, a felnőttek esetében már sajnos voltak hiányosságok.
– Milyen helyzetű családokkal találkozott?
– Sokféle családdal találkoztam és beszélgettem nem csak a fogukról, de az életükről is. Az egyik legszembetűnőbb dolog az volt számomra, hogy egy családban több gyerek is van, és nagyon szeretik a gyerekeket. A gyerekkel kapcsolatos bármilyen feladat nem gond, hanem szülői kötelesség. A sérült gyerekek szintén családban élnek, illetve az iskolai közösség is befogadja őket.
– Milyen élményként tekint vissza az útra? Vállal-e még a jövőben hasonló szolgálatot?
– Egy kedves élményem a következő volt. Több kisgyereknek meséltem, hogy mik lehetnek a fognak a barátai és mik az ellenségei… Nagy örömmel kiabálják, hogy a zöldség, az alma, a fogkefe és a fogkrém mind a fog barátja, a cukor, a Mikulás, a csoki pedig az ellenség… Már-már a vége felé járunk, amikor egy kisfiú nagy lendülettel jelentkezik. Kérdezem, mit szeretne mondani. Azt mondja: „Az én fogamnak van egy nagy ellensége!” Kérdezem, mi az? Azt feleli: „Hát az Iván!” Kérdezem, az kicsoda? „Hát a fogorvosom!” Ilyen és hasonló derűs történetekkel gazdagodtunk munkánk során.
Vasárnap délután még egy nagyon rövid kirándulásra is jutott időnk. Fantasztikus volt egy erősen mozgó függőhídon átmenni a Kőrös folyón. Természetesen jelentkeztem, hogy jövőre is szívesen megyek ezzel a lelkes és bátor orvosmissziós társasággal.
Szöveg: Paksa Balázs
Forrás és fotó:Győri Egyházmegyei Karitász
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria