Székely János: Gyöngyöspatai iskolapélda

Nagyon összetett és hosszú történet az, ami Gyöngyöspatán a mostani helyzetig elvezetett. Bűnök, hibák, mulasztások története. Sok-sok olyan gyerek bűne, akik lehetetlenné tették az oktatást az iskolában, akik összetörték a WC-t, akik a kakaót a falhoz vágták, akik a függönyöket leszaggatták, akik a társaikat meglopták, akik verekedtek, akik „játékból” összetörték a társaik ceruzáit és tollait, akik a legocsmányabb szavakkal illették a tanáraikat, akik óra alatt chipset osztogattak (amit az óra alatt vásároltak a boltban), akik az új bútorokkal dobálóztak, akik ugrókötelet kötöttek egy társuk nyakára, hogy majd „játékból” felakasszák. Sok olyan szülő bűne, aki nem nevelte a gyermekét a jóra, a tiszteletre, aki soha nem jött el szülői értekezletre, aki megfenyegette a tanárokat. Tanárok bűne, akik talán nem tettek meg mindent, hogy a roma családokkal megtalálják a hangot, meglátogassák őket, innovatív pedagógiai módszereket vezessenek be. Az állami iskolafenntartó és a jogalkotók bűne, akik nem adnak semmilyen eszközt a tanárok kezébe, amivel védhetnék magukat és az iskolát. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület bűne, amely a gyöngyöspatai felvonulásaival tovább szította az indulatokat. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány bűne, amelyik a saját ideológiáját minden áron rá akarja kényszeríteni a magyar társadalomra. A bíróság (és a jogalkotók) bűne, akik csak anyagi jóvátételben tudtak gondolkodni.

Az egyháziak bűne, akik olyan keveset teszünk azért, hogy cigány testvéreinknek elvigyük Jézus üzenetét. És lehetne még folytatni a sort…

Egy negatív örvény jött létre a városban, ahol a rosszra sokan rosszal válaszoltak, a sértésekre gyűlölettel. Amikor a rendőr komolyabb ok nélkül büntet, amikor a cigányt nem veszik fel sehová sem dolgozni, és otthon nem tud mit enni adni a gyerekének, amikor bolondnak bélyegzik a gyereket csak azért, mert cigány, akkor ott a pusztítás spirálja indult el.

A megszületett bírósági ítélet (100 millió Ft kártérítés a gyerekeknek) nem orvosolja ezt a helyzetet. Ki fog kártérítést fizetni azoknak a tanulóknak, akik a kialakult helyzet miatt nem tudtak tanulni, bár nagyon szerettek volna? Ki fog kártérítést fizetni a tanítónőnek, aki sírva jön ki az első osztályból, mert lehetetlen ott tanítani? Annak az idős néninek, akit leköptek az utcán, vagy akinek a gyümölcsfáit kivágták? Annak a cigány embernek, aki munkalehetőség híján nyomorban éli le az életét?

A kiút egyértelműen a bűnök történetének a megszakítása, és egy másfajta, emberibb történet elindítása. A kiút az oktatás, a munkahelyteremtés és a szív megtérése.

Nem igaz az, hogy a romáknak a vérében van valamifajta javíthatatlanság. És nem igaz az sem, hogy a gonosz többség rasszizmusa juttatta őket a jelen nehéz helyzetbe. (Magyarország Európa egyik olyan szigete évszázadok óta, ahol keressük, és sok esetben meg is találjuk a cigány-nemcigány együttélés útjait, ahol a romák iskolázottsága, fogalkoztatottsága az egyik legmagasabb.) Az azonban igaz, hogy mind a romáknak, a hátrányos helyzetű gyerekeknek és a szüleiknek, mind a többségi társadalomnak nagy erőfeszítéseket kellene tennie, hogy mindez megváltozzon. Magától nem fog menni. Erőltetett perek sem fognak igazi megoldást hozni.

Égető szükség van arra, hogy a romák (és más hátrányos helyzetű társadalmi rétegek) akarjanak felzárkózni. Értéknek tekintsék a tudást, a munkát, a tiszteletet, a magántulajdon megbecsülését, a másik ember szeretetét. Égető szükség van arra, hogy a szülők erre neveljék a gyermekeiket. Egy sok szempontból romokban levő kultúrából – ami egyáltalán nem e cigányság ősi, sok értéket hordozó kultúrája – elinduljanak egy értékesebb, boldogítóbb, emberibb kultúra felé. Égető szükség van arra, hogy a nehéz helyzetben levő iskolák segítséget, védelmet kapjanak. Ahogyan hatalmas pozitív hatása volt annak, hogy a gyerekek iskolába járása a feltétele lett bármifajta segély kifizetésének, úgy lehetne azon gondolkodni, hogy az iskolában való emberi viselkedés is feltétele legyen a segélyeknek.

Égető szükség volna ugyanakkor arra is, hogy az egész magyar társadalom felismerje: a romák felzárkóztatása nekem is feladatom, nekem is tennem kell érte.

Az iskoláknak mindent meg kellene tennie azért, hogy jó kapcsolatot építsenek ki a roma családokkal, látogassák őket, kifejezzék a szeretetüket irántuk. Mindent meg kellene tenni innovatív oktatási módszerek bevezetéséért ott, ahol magas a hátrányos helyzetű gyermekek száma. Fontos volna küzdeni az oktatásban sajnos egyre inkább növekvő szegregáció ellen azáltal, hogy egyes iskolák saját döntésük alapján felvesznek és segítenek hátrányos helyzetű tanulókat. Égetően szükség volna türelemre, amely időt ad a másiknak a korrekcióra, a sokszor évszázados hátrányok leküzdésére.

Személyes tapasztalatom az, hogy cigány testvéreinkben rengeteg érték van. Ha szeretettel (ami nem zárja ki a határozottságot) és tisztelettel fordulunk feléjük, akkor nagyon gyakran rengeteg szeretetet, megbecsülést, igyekezetet kapunk viszonzásul. A többségi társadalom van könnyebb, előnyösebb helyzetben, nekünk kell megtenni újra és újra a kezdő lépéseket.

Szakítsuk meg magunkban, családjainkban, iskoláinkban a bűn-történeteket, és kezdjük fáradságosan felépíteni a szeretet és a tisztelet hídjait. Bőséges lesz a jutalmunk!

Fotó: Lambert Attila (archív)

Magyar Kurír