Szükségünk van a misszióra – Pál József Csaba temesvári püspök a szinódusról

– Mit hozott magával a római szinódusra a Csíkból származó temesvári püspök?

– A csíksomlyói Szűzanyát hoztam magammal, az ő szerető, anyai gondoskodását, és erre szükség is volt a szinóduson: amikor kiscsoportokban vagyunk, akkor egymásra úgy hallgatunk, ahogyan egy édesanya hallgatna…

Mindenki azt hozta magával, ami már benne van az életében, a szívében. Így voltak jelen a mozgalmak és rendek tagjai és képviselői is, és ez megjelent a beszélgetésekben, a hozzászólásokban. És ez így jó, így szép, hogy az Isten népe ilyen sokszínű. Isten mindegyikünkre mint gyermekeire tekint, és mi is így tekintünk egymásra. Amikor hozzászólunk, akkor emberi gyengeségünkből fakadóan a saját hozzászólásunkat tartjuk a legjobbnak, de

ha a hozzászólásunk ajándék akar lenni a többieknek, akkor az ő hozzászólásukat is ajándékként fogadjuk el.

Néha ez nem is olyan könnyű, mert annyira eltérő világból jött a másik; ezért figyelni kell arra, hogy vajon általa nem akar-e nekem mondani, üzenni valamit a Szentlélek. Ez a mély imádságos egymásra figyelés ezen a szinóduson különösen is tetszett nekem, hogy nem csupán együtt vagyunk és tanácskozunk, hanem

együtt figyelünk a Szentlélekre.

Szinte félóránként megálltunk imádkozni…

– Az itt tanult és itt szerzett tapasztalat otthon bevezethető-e fokozatosan?

– A Jóisten nem ugrásokkal, hanem lépésről lépésre vezeti az Egyházát, és én ezt a szellemiséget akarom megélni a papokkal, hívekkel, más püspöktestvérekkel együtt: egymást mélységes tisztelettel meghallgatni, megbecsülni a másikat, keresve azt, amit az egyik házas férfi mondott, amikor megkérdeztük, hogy mit tesz, amikor a feleségével nincs egy véleményen: „Akkor még inkább figyelek rá, mert lehet, hogy a Jóisten az igazság egyik részét neki mondta meg.” Tehát így figyeljünk egymásra, mert

lehetséges, hogy a Jóisten annak egy részét, amit tennünk kell, a másiknak mondta meg, és ha figyelünk rá, akkor megértjük azt a részt is, amit magunktól nem értenénk meg.

(…) Megszoktuk a történelem folyamán, hogy mi keresztények vagyunk, és csak fenn kellett tartani a plébániát, közösséget és templomot, de ez ma már nem elég. Szükségünk van a misszióra. És ha kimegyünk bárhová a perifériára, és ott az embereket meghívjuk, akkor hova hívjuk meg őket? Ha egy élő közösségbe hívjuk meg őket, akkor van esélye annak, hogy megmaradnak…

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Lambert Attila (archiv)

Magyar Kurír