Teremtésvédelmi kalendárium – Az év gyógynövénye, a borsmenta

„…ti zöld varázslók, virág-sámánok, virág-orvosok, gyönyörű gyógyítók,
eleven gyógyszerek, szívér-tágítók, légzőszerv-tisztítók,
ti tüdő-buzdítók, seb-forrasztók, fulladást-szüntetők, szemet-vidítók!”
(Juhász Ferenc: Virágok hatalma)

Milyen csodálatos kincseket rejteget a növények világa! Évezredek óta gyűlnek a tapasztalatok a növények gyógyhatásáról, termesztésükről, tartósításuk, felhasználásuk módjáról, de valódi természetükről, titokzatos lényükről még mindig nagyon keveset tudunk… Az év gyógynövényének idén a borsmentát választották a szavazók, ismerkedjünk meg vele alaposabban!

A borsmenta az egyik legismertebb gyógynövényünk. Mindenki, még az is, aki soha nem látta élőben, és még a teáját sem kóstolta, ismeri az illatát, az aromáját, hiszen fogkrémekben, cukorkákban, rágógumiban is gyakran találkozunk vele. De milyen is ez a növény közelről, hogy viselkedik a kertben, a cserépben, az erkélyládában? Különös kalandokra vállalkozik, aki óvatlanul hazaviszi a borsmenta ártatlan kinézetű, vidám kis palántáit.

A menták népes nemzetségét már évezredek óta ismerik, használják Európa-szerte, de a borsmenta különös módon keletkezett, csaknem háromszáz évvel ezelőtt.

Tudományos neve Mentha × piperita. Ez a furcsa × jel a nemzetség- és a fajnév között azt jelenti, hogy több különálló mentafaj kereszteződéséből származik.

A növényt még Linné (Carl von Linné, eredeti latinos nevén Carolus Linnaeus 18. századi svéd természettudós, orvos és botanikus – a szerk.) írta le, ő adta a nevét is, ámbár számára sokáig fejtörést okozott, hogy a növényfajok a teremtés kezdete óta változatlan formában megvannak-e, vagy folyamatosan keletkeznek új fajok, a meglévők pedig a környezethez való alkalmazkodás során képesek-e változni, fejlődni. A borsmenta felbukkanása komoly bizonyíték lehetett számára az utóbbi elgondolás mellett.

Mivel egymástól genetikailag nagyon távoli fajok kereszteződéséből származik, rendkívül ritkán képes csíraképes magot érlelni, és a magoncok tulajdonságaikban meglehetősen különböznek a „valódi” borsmentától, többnyire nem annyira aromásak, illatosak, kevesebb bennük a hatóanyag. Ezért ezeket a töveket az árutermelő ültetvényekről gondosan eltávolítják, és a kertben sem célszerű megvárni a maghozást, úgyis a legjobb már a virágzás elején levágni a szárításra szánt mennyiséget.

Magvakra a szaporodásához nincs is igazán szüksége, hiszen a föld alatt lapuló, hófehér módosult hajtásaiból könnyen törnek elő gyökerek és szárak is, megállíthatatlanul terjed a kertben, kibújik a szomszédok közül, az ágyások deszkarésein, a sziklakert kövei alól. Örökké jön-megy, mondhatni gyüszmékel nyughatatlanul. Ha cserépbe, erkélyládába szorul, akkor bizony hamar elöregszik, sárgul, gombabetegségek támadják, mert feléli a talajt, az elsűrűsödött gyökérszövedék már nem fér meg a szűk helyen, ilyenkor legjobb kiszedni, és a fiatalabb hajtásokból párat visszaültetni friss földbe.

A legtöbb növényre úgy gondolunk, hogy ahol kicsírázott, gyökeret vert, ott éli le az életét, csak a magokat engedi szabadjára, de azok már teljesen egyedi, a szülőktől többé-kevésbé eltérő génkészlettel rendelkeznek. Mennyire más a borsmenta!

Gyakorlatilag háromszáz éve ugyanaz az egyed sokasodik, részben persze az ember segítségével…

csodálatos illata, íze, sokféle gyógyhatása miatt méltán őriztük meg kertjeinkben évszázadokon át.

Lehetséges, hogy ez a féktelen terjeszkedés, a folytonos útkeresés a növény „jelleméből” fakad? A középkorban úgy vélték, a Teremtő minden növényre jelet tett, hogy az ember felismerje, milyen betegség gyógyítására való. Ennek a meggyőződésnek, a szignatúratannak a hívei ugyan megfogyatkoztak mára, de mégis érdemes rácsodálkozni ilyen szemmel is a növényvilágra… Amikor a borsmentát gyógynövényként használjuk epegörcsök, hányinger ellen, gyulladáscsökkentőnek, légzést könnyítőnek,

talán ezt üzeni a növény: Ne félj, ne görcsölj annyit minden döntésen, indulj el, amerre megnyílik az út, vegyél egy mély levegőt, és kezdd el megvalósítani, amit elhatároztál!

Nagy kincs egy ilyen csodálatos gyógynövény, és ne felejtsük el, minden évben újra meg kell adnunk a helyet a számára, hagyjuk új utakra indulni, eltakarítva előle a kevésbé értékes növényeket, vagy a földből kiemelve keressünk új termőhelyet a szaporulatnak, hogy megőrizhessük utódainknak a róla összegyűjtött ismeretekkel együtt.

De talán a magoncokra is több figyelmet kellene fordítani? Hátha köztük rejtőzik a jövendő számára egy még sikeresebb génkombinációt hordozó egyed, az eljövendő évszázadok új gyógynövénye?

A borsmenta nagyon vízigényes, de talán már ott rejtőzik valahol egy hatalmas ültetvény közepén néhány, a szárazsággal jobban megbirkózó magonca? Esetleg a közeli rétek, szabad mezők vad mentái is besegítenek a megporzásban? Lehet, hogy éppen egy száraz, forró nyár hívja fel rá a gazda figyelmét, ha talál egy dúsan viruló tövet az apró, elszürkült levelű, szomjúságtól szenvedő növények között?

Talán már van is néhány ilyen utód valahol, a Teremtő a jelet is rátette, hogy felismerjük a jövendő új gyógynövényét, de észrevesszük-e, ahogy háromszáz évvel ezelőtt az a botanikus, aki felismerte a borsmenta első példányában a kissé csípős illat mögé rejtőző zöld varázslót, derűs virágorvost?

Szöveg és kép: Lechner Judit

Magyar Kurír