Teremtésvédelmi kalendárium – Mit tesznek a politikusok?

Egyre több példa látható arra, hogy mit tesz a média, a kutató és a biztosítási szakember a környezeti válság, az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése érdekében.

A szórakoztatóipar is beszállt abba, hogy minél szélesebb körben terjessze, mik az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok és teendők. Egy hetekkel ezelőtt megjelent elemzés bizonyítja az USA-ban népszerű CBS-tévésorozat, a Madam Secretary (magyar címe: Az elnök embere) kapcsán, hogy egy-egy epizódban értékes, értelmes témák keveredhetnek a jó történetmeséléssel úgy, hogy a nézők számára lebilincselő, elgondolkodtató és valós hatással bíró filmet hozzanak létre. Megállapították, hogy a sorozat növelte az éghajlatváltozással kapcsolatos kormányzati intézkedések támogatottságát, és több, nehezen átadható kérdést is felerősített, mint például az éghajlati igazságossággal kapcsolatos megközelítések. Az éghajlati igazságosság, azaz az éghajlatváltozás egyenlőtlen hatásainak kezelése, ami leginkább a legszegényebb országokat és a marginalizált, sebezhető népességcsoportokat érinti, sosem volt népszerű téma a fejlett világban, különösen az USA-ban, hiszen az Egyesült Államok jelentős mértékben okozója az éghajlatváltozásnak.

Egy tévésorozat a megoldás egy apró szelete, de talán a nézők így megtudhatják, hogy mi a gond, mi a teendő.

És ha még azt is megértenék, nemcsak a tévénézők, hanem a döntéshozók is, hogy elegendő lenne például a fegyverkezésre költött pénz csupán 10 százalékát éghajlati igazságosságra fordítaniuk, és néhány év alatt megoldódna Afrika vízellátása!

Sőt, abból a bizonyos 10 százalékból, azaz évi 2–300 milliárd dollárból az úgynevezett fejlődő kis szigetországok védekezésére is jutna. Jó lenne ilyen témájú tévésorozatot is látni.

A tudomány elemez, kérdéseket tesz fel, válaszokat keres, és újabb kérdésekbe ütközik. A kutató inkább nem „kiált farkast”, csak akkor, ha egészen biztos benne, hogy meg kell szólalnia. A hatásos kommunikációval csak részben foglalkoznak, pedig az is fontos lenne. Az elmúlt tíz-tizenöt évben egyre több tudományos cikk foglalkozik a kellő hatással átadható tudományos ismeretterjesztés nehézségeivel. Az is nehezen kezelhető, hogy a tudományos eredmények a kutatás természetéből adódóan napról napra változnak. A tudomány folyamatos kérdések, diszkussziók és újabb kérdések sorozata. Egy régebbi tudományos elemző cikkben John D. Sterman (Massachusetts Institute of Technology) az éghajlatváltozás tudományos eredményeinek kommunikációjával foglalkozott egy szkeptikus világban. Úgy tűnik, hogy a cikk megjelenése óta eltelt 14 évben nem sokat változott a hitetlenség, ugyanakkor a félelmek, az aggodalmak növekedtek egy ismeretlen és megfoghatatlan jövő miatt. Ez ugyan fejlődés, de a félelmek általában gyorsan elmúlnak az első komolyabb, „valamiről mondjunk le” típusú döntési helyzet esetén.

Az is igaz, amit a cikk is megjegyez, hogy egy rendkívül komplex rendszer, így például az éghajlati, a környezeti és a gazdasági folyamatok visszacsatolásaiban igen gazdag rendszerek dinamikájának megértése már sokkal nehezebb feladat. A nemzetközi és nemzeti szakpolitikáknak érteniük kell a sokféle nem lineáris kölcsönhatást, de a közvéleménynek átadni ezt az ismeretet nehéz.

Sterman arra mutat rá, hogy kevés mentális modell tartalmaz visszacsatolási folyamatokat.

A mentális modellek a világot érthető és használható darabokra sűrítik, bemutatva, hogy miként működik valami. Kiemeli, hogy a még a klasszikus elitek mentális modelljeinek tanulmányozása során is kevesen találtak visszacsatolási hurkokat, mert az emberek hajlamosak egyszálú – visszacsatolások nélküli – ok-okozati sorozatokban gondolkodni. Jó lenne, ha a tudomány tudna olyan könnyen érthető módszereket kialakítani, amivel segít a bonyolult, de mégis mindannyiunkat érintő kérdéseket jobban megértetni.

Egy frissebb kutatás a gazdaság–klíma kölcsönhatás kontextusában a bizonytalansággal való szembenézéssel operál. Ez már az előbbieken túl átvezet a kockázatelemzés tudományához, a biztosítási szakmához. A biztosítóknak a kutatók és leginkább a politikusok megközelítésével ellentétben a kis valószínűséggel bekövetkező kockázatokkal is számolniuk kell, mert ha nem tennék, akkor egy-egy káresemény bekövetkezésénél nagyot bukhatnak. Azaz

a biztosítási szakmában a kis valószínűséggel bekövetkező eseményeket is be kell árazni, és azt kommunikálni kell az üzletfeleknek is, így a klímaváltozással összefüggő elemi csapások gyakoriságának növekedéséből adódó kockázatemelkedést is.

A politikusoknak, a legfőbb döntéshozóknak tisztában kell lenniük a legfontosabb tudományos eredményekkel, erre megvannak nemzeti és nemzetközi közegben is a megfelelő csatornák. Általában értik a problémát, sőt még a kommunikációban is meg-megjelennek a releváns környezeti problémák. Országon belül a politikai pártok egymás csapdái: az ellenzék nagyon zöld, a kormányon lévők nagyon óvatosak, kevéssé mozdulnak. Nemzetközi szinten a fejlett világ nagyobb részt kommunikációban is határozott, de ha a gazdaságról, fegyverekről van szó, akkor ugyan a zöld kommunikáció akár még hangosodik is, de a tettek elmaradnak.

„A politikai nagyság akkor mutatkozik meg, amikor – nehéz időszakokban – nagy elvek szerint munkálkodunk és a hosszú távú közjóra gondolunk. A politikai hatalom nagyon nehezen vállalja fel ezt a feladatot nemzeti szintű programjaiban.” (Laudato si’ 178.)

Szöveg: Nemes Csaba

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír