Testvériség és béke – Gájer László a Fratelli tutti enciklikáról

Ferenc pápa harmadik enciklikája 2020. október 4-én, Szent Ferenc ünnepén jelent meg. A körlevelet előző nap Assisiben írta alá, címe pedig ugyancsak egy, az Isten Szegénykéjétől vett idézetből származik. Fratelli tutti – Mindnyájan testvérek. Ez a cím célkitűzést jelöl: a testvériség – vagy ahogyan az alcímben olvassuk: a testvériség és a társadalmi barátság – az evangéliumból fakadó cél. Már a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes (1965) kezdetű lelkipásztori konstitúciójában is megfogalmazták a zsinati atyák: „Azokat tehát, akik hisznek az isteni szeretetnek, biztosítja arról, hogy a szeretet útja minden ember előtt nyitva áll, és hogy az egyetemes testvériségre való törekvés nem hiábavaló” (38. pont).

Ferenc pápa körlevele a testvériség megvalósulási lehetőségeit kutatja a közösségi, a társadalmi és a politikai életben, szervesen illeszkedve az Egyház társadalmi tanításának bő százharminc esztendős hagyományához.

Testvériség: a harmadik út

Maciej Zięba OP atya – II. János Pál barátja – a közelmúltban a katolikusok politikai hontalanságáról beszélt. Arról, hogy keresztény elköteleződéssel mennyire nehéz ma otthonra találnunk a különböző pártok között. Hontalanság? Vagy középút? A pápák válasza inkább az utóbbi volt. Ez érzékelhető a Fratelli tuttiban is, amely szociális enciklika, az ugyancsak Szent Ferenctől kölcsönzött címmel közzétett Laudato si’ (2015) után Ferenc pápa második társadalmi témájú körlevele.

A szociális enciklikák sorában elsőként XIII. Leó (Rerum novarum, 1891) javasolt harmadik utas megoldást a katolikus társadalmi tanítás megfogalmazásának kezdetén. Az akkor előretörő liberalizmus és szocializmus meghaladásával, illetve a szocialista javaslat és a kapitalizmus vadhajtásainak elutasításával törekedett a munkások helyzetének javítására. Az 1967-es Populorum progressio kezdetű körlevelében VI. Pál pápa már nemcsak a katolikusokat, hanem minden jóakaratú embert megszólított, amikor a gazdasági fejlődésből fakadó egyenlőtlenségek orvoslásakor a gazdag észak és a szegény dél között egyensúlyt keresve mutatta meg a lehetséges középutat. II. János Pál pápa az 1991-es Centesimus annus kezdetű enciklikában a szocializmus összeomlása után értékelte a kapitalizmus lehetséges morális megoldásait, miközben a nagy pápa társadalmi témákkal foglalkozó egész munkásságára igaz, hogy harmadik utat keresett a gazdasági liberalizmus és a kollektivizmus között.

Ferenc pápa idejére a világpiac és a kommunikáció globalizációjának megerősödésével tanúi lehettünk a közösségek fragmentációjának, az egyén elidegenedésének és számtalan konfliktusnak is, amelyek a világ mind jelentősebb egységesülésének folyamatát kísérik. Már a Laudato si’ alapgondolata is – „minden mindennel összefügg” – a valóságban felfedezhető mély kapcsolódások tudatosítására hívott, egy átfogó ökológia megalkotására, melynek horizontján és középpontjában az ember áll. Az átfogó ökológia egyben humánökológia, az ember teljes – a teremtett világhoz, a gazdasághoz, a kultúrához és a természetfeletti tapasztalathoz való – viszonyrendszerének eleven megújítására való törekvés. Míg a Laudato si’ témája az egyén, a teljes ember, addig a Fratelli tutti az emberi közösség integritásának megteremtését tűzte ki célul.

A testvériségnek egy globális, kulturális, földrajzi, gazdasági, sőt vallási határokat átlépő javaslata kulcsfontosságú az Egyház társadalmi tanításában.

A pápák úgy beszéltek erről, hogy közben visszautasították egy hagyományok nélküli, homogén globális társadalom, egy világfalu vízióját. A helyi és az egyetemes együttes figyelembevétele segít, hogy ne essünk szélsőségekbe. Az egyik ilyen véglet a globalizált univerzalizmus javaslata, miközben el kell kerülnünk a lokális elszigetelődés hamis patriotizmusának megoldásait is. A kettő között lehetséges harmadik út a szerves közösség útja. A helyi és a globális megközelítések között harmadik utat keresve és a jelenlegi társadalmi problémáink gyökereit kutatva Ferenc pápa bírálja a populizmus és a liberális individualizmus politikai és gazdasági megoldásait is. A populizmus a gyengék iránti megvetés demagóg célokra való felhasználása, a liberális individualizmus által pedig a fogyasztás és a gazdasági érdekeket szolgáló szempontok kerekednek felül. Javaslatunk ezekkel szemben az eleven emberi és közösségi kapcsolatok kialakítása, ami az evangéliumi valóság leképeződése lehet.

Közösség

Ferenc pápa gondolkodásában fontos helyet foglal el a népi eszme. A liberális individualizmus és a populizmus között harmadik utat követ, a nép útját, amely egyfajta kommunitárius elképzelés, a közösség útja.

Az argentin eredetű „nép teológiája” tág összefüggésben azt is jelenti, hogy az Egyház nem nézheti passzívan a világot, hanem arra kell ösztönöznie a katolikusokat és a nem katolikusokat egyaránt, hogy az emberi közösséget szervesebbé formálják. A népet a szokásaiban őrzött emlékezet tartja össze, amely felülmúlja a racionálisan felismert érdeken alapuló közösség kereteit. Minden nép keresi a méltóságot, a szabadságot és a szolidaritás lehetőségét. A nép szerves egység, szemben a versengő törzsi mentalitással vagy a centrum perifériát kizsákmányoló valóságával, miközben egy meggyengült, széttöredezett nép könnyen lesz ideológiai és kulturális gyarmatosítás áldozata, amely ilyenkor már megszűnt saját történelmének főszereplője lenni. Ezért és ilyen alapon ítéli el a Fratelli tutti a háborút, a menekültekkel szembeni érdektelenséget, illetve az idősek magukra hagyását, és a testvériség megvalósulásaként beszél a vallások közötti párbeszédről.

Ezeket a témákat Ferenc pápa az elmúlt években folyamatosan bontogatta, a testvériség köré csokorba gyűjtve azonban erős kiáltásként hatnak egy olyan korban, amikor az eszmék szegények, az érdekek pedig elhallgattatták a legtöbb önzetlen gondolatot.

A pápa arról beszél, hogy manapság egy „leépítő kultúrának” vagyunk a tanúi és gyakran a részei is, melyben mindenki úgy tesz, mintha a szabadság a semmiből építkezne, a történelem és az idősek tapasztalatának mellőzésével, a fogyasztás és az üres individualizmus vezérfonala mentén.

Ezzel szemben a keresztények javaslata a szerves, múltban gyökerező és jövőbe néző közösség. A nép gondolata azt is jelenti, hogy a falak kultúrája helyett – amely jóval több mint bizonyos határfalakra tett politikai utalás – kilépünk az önmagunk falain túli ismeretlenbe. Miközben az az érzésünk, hogy a digitális kommunikáció által az elmúlt években kitágult a közösségi tapasztalatunk, sokkal inkább a valós kapcsolataink elvesztésének veszélyével kell szembenéznünk, a hiteles személyközi kapcsolatok megrendülésével, illetve a magánélet és az intimszféra felszámolódásával.

A digitális kapcsolatok hidak helyett sokkal inkább falakat építenek, és lerombolják a közösséget. Fecsegünk, de az információ legtöbbször nélkülözi a bölcsességet. Ezzel szemben a hiteles és egészséges kapcsolatok megnyitnak mások felé.

És ezen a ponton kell felfedeznünk e kapcsolati beágyazottságunk teljes horizontját. „Az életemet nem szűkíthetem le egy kisebb csoporttal való kapcsolatra vagy a családomra, mert tágabb kapcsolati háló nélkül lehetetlen megértenem nemcsak a jelenlegi, de a korábbi, egész eddigi életemet formáló önmagamat” (89. pont). Ahogy nőttön nő a bolygót behálózó kapcsolatok száma, és összeszűkül a tér, úgy válik egyre világosabbá, hogy lokális és szerves kapcsolataink feladása nélkül, de elő kell mozdítanunk az egész emberiség, a népek és a kultúrák testvériségének ügyét.

Béke

Azért írok most a Fratelli tuttiról, mert a körlevél a Covid–19-járvány árnyékában született ugyan, de a jelen pillanatban még fontosabb a békeüzenete. Egy globalizálódó világban egyre elevenebben mutatkozik meg előttünk a béke szükségességére szóló felhívás jelentősége. Ma ugyanis egy helyi konfliktus megdöbbentő gyorsasággal és könnyen eszkalálódhat világháborúvá, miközben az új technológiák, illetve a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek korában a háborúk felmérhetetlen pusztításhoz vezethetnek. Ezekben a hetekben a béke ismét veszélybe került a világon. Emlékeztetnem kell arra, hogy az elmúlt évszázadban gyakorlatilag csak a pápák voltak azok, akik következetesen és határozott hangon szólaltak fel a béke megőrzése érdekében, legyen szó világméretű vagy lokális fegyveres konfliktusokról. 2003-ban, az iraki beavatkozás idején II. János Pál pápa sürgető békefelhívását a legtöbben nem vették komolyan, és még azzal is megvádolták a pápát, hogy nem ismeri az igazságos háború lehetősége melletti klasszikus erkölcsi érveket.

Egy közeli háború árnyékában mi magunk is jobban érezzük, milyen veszélyesek lehetnek az olyan érvek, mint az „igazolt háború”, a „jogos önvédelem” vagy a „megelőző csapás”.

Ezek a kifejezések jól csengenek egy morális érvelésben, megtalálhatjuk ezen érvek klasszikus erkölcsfilozófiai gyökereit is, a mai körülmények között mégis végtelen kockázatot rejtenek. „Szinte lehetetlen elgondolni, hogy az atomkorszakban a háború az igazságosság eszközeként használható” – írta már 1963-ban XXIII. János pápa (Pacem in terris, 127. pont). Ma „a háborút már nem tekinthetjük megoldásnak, mert a kockázatok valószínűleg mindig meghaladják a neki tulajdonított feltételezett előnyöket” – fogalmazott Ferenc pápa (258. pont).

Soha többé háborút! Ferenc pápa testvériségre és békére, az atomfegyverek teljes leszerelésére, a halálbüntetés eltörlésére, illetve a rabszolgakereskedelem és a faji alapon történő hátrányos megkülönböztetés felszámolására hív.

(Nem ő az első pápa, aki ezzel kapcsolatban az ENSZ jelentőségéről, illetve a szükséges reformokról beszél. Megtette ezt minden pápa XXIII. János óta, gyakran a jelen írásnál jóval keményebben fogalmazva.) A béke nem álmodozó humanisták rögeszméje tehát, hanem mindannyiunk elemi érdeke, az ember és a közösség integritásának garanciája. Megvalósítása az evangéliumból fakadó kötelezettségünk.

Sokan azzal a váddal hozakodnak elő, hogy a pápa tanítása csak egyfajta social gospel, társadalmi üzenetet hordozó tanítás, amelyből hiányzik a spiritualitás. Azonban a Fratelli tutti középpontjában éppen az evangéliumi hit és meggyőződés áll. A körlevél gerincét képező irgalmas szamaritánus történet, amely az egyetemes testvériség példabeszéde, a jézusi szeretet parancsát és Isten végtelen szeretetének üzenetét visszhangozza. Az enciklika szövegét olvasva éppen annak mély imádságos és spirituális dimenziója rajzolódik ki. Mert „a mindenek Atyja iránti nyitottság nélkül nincs maradandó alapja annak, hogy a testvériségre hivatkozhassunk” (272. pont). Miközben tehát elköteleződünk a testvériség, a közösség és a béke mellett, Istenbe vetett bizalommal és reménnyel kell a jövőbe tekintenünk. Figyeljünk oda XXIII. János pápának a II. Vatikáni Zsinat megnyitásakor mondott szavaira: „Határozottan elutasítjuk a végzet prófétáit, akik mindig a legrosszabbat jelentik be, mintha a világvége közeledne.”

Nem lehetünk a testvériség és a béke megvalósíthatatlanságát hirdető „végzet prófétái”, mert a mi reményünk a lehetséges és megvalósítható testvériségre irányul. Ez pedig nem emberi erőfeszítésből, hanem imából és az Isten szeretetére való ráhagyatkozás alapján lehetséges.

Kép: Giotto: Szent Ferenc legendája – 18. Megjelenés Arles-ban (1297–1300)

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. április 17–24-i ünnepi számában jelent meg.