XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy csak a hagyományhoz való hűséggel óvhatjuk meg érintetlenül a hit letéteményét. Szent Cirill éppen világos tanításának köszönhetően győzte le kora súlyos eretnekségét, a nesztorianizmust, amely tagadta Krisztus isteni lényegét. Az ókori kereszténység nagy íróját XIII. Leó pápa iktatta az egyházdoktorok sorába 1882-ben, és példaként mutatta fel mint az apostoli és tanbeli folytonosság biztosítékát. Alexandriai Szent Cirill a hit egyik nagy védelmezője volt, aki képes volt rá, hogy egyesítse a gondolat tisztaságát a hagyományhoz való következetes hűséggel, valamint erőteljes hitvitát folytatott ellenfeleivel, akik a kereszténység első századaiban súlyos tévtanokat hirdettek a híveknek.
A görög Keleten Cirillt az ortodoxia védelmezőjének tekintették, az „Atyák pecsétjének” nevezték. Ez is azt mutatja, hogy az alexandriai püspök teológiájával folytatni kívánta az előző egyházi szerzők hagyományait.
Emlékezetesek Nesztorioszhoz írt levelei, ezek közül a másodikat különösen kiválóan fogalmazta meg teológiai szempontból. Ezt a negyedik egyetemes Kalkedóni Zsinat 451-ben átvette az alexandriai püspöktől, megállapítva, hogy Jézus Krisztus tökéletes istenségében és tökéletes emberségében valóságos Isten és valóságos ember. Ez azt jelenti, hogy a két különböző természet valóságos egységben egyesült, és a kettő együttesen az egyetlen Krisztus, a Fiú. Nesztorioszhoz írt levelében, amely 430 februárjában kelt, Cirill világosan megállapította továbbá a püspökök kötelességét és felelősségét a hit átadására vonatkozóan. Tanítása ma is érvényes: Isten népének hite a hagyomány kifejezése, az egészséges tanítás biztosítéka – mutatott rá katekézisében Benedek pápa.
Alexandriai Szent Cirill életének és tanúságtételének végkövetkeztetéseként a Szentatya így zárta katekézisét: „A keresztény hit mindenekelőtt a Jézussal való találkozás. Jézus az, aki életünk új távlatait nyitja meg. Alexandriai Szent Cirill fáradhatatlanul tett tanúságot Jézus Krisztusról, Isten megtestesült Igéjéről, hangsúlyozva mindenekelőtt egységét. Ez az állítás, tanbeli jelentésén túl, azt mutatja, hogy az Atyától született Jézusba, a Logoszba vetett hit mély gyökeret vert a történelemben is, mert, ahogyan az ókori egyháztanító állítja, maga Jézus jött el az időbe, amikor megszületett Máriától, a Theotokosztól, és ígérete szerint örökké velünk marad.”
Alexandriai Szent Cirill püspök és egyháztanító 370-ben született. Szerzetesi életet élt. 412-től Alexandria püspöke volt; szenvedélyes, lelkes és céltudatos lelkipásztor-hittudós. Neve szorosan összekapcsolódik az Efezusi Zsinattal (431), amely megvédte Mária istenanyai mivoltát a tévtanítókkal szemben. 444. június 27-én hunyt el.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Wikimedia Commons
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria