Ferenc pápa a chiapasi őslakosokhoz: Bocsánat! A mai világnak szüksége van rátok!

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A tömeg folyamatos kiáltásokkal üdvözölte a Szentatyát érkezésekor: Üdvözlünk Ferenc pápa! Üdvözlünk az igazság pápája! Üdvözlünk a béke pápája! Üdvözlünk a szegények pápája!

* * *

„Li smantal Kajvaltike toj lek – Az Úr törvénye tökéletes, megújítja a lelket” [Zsolt 19,8]. Így kezdődik a zsoltár, amelyet az imént hallottunk. Az Úr törvénye tökéletes; ezután a zsoltáros igyekszik számba venni mindazt, amit a törvény eredményez abban a személyben, aki hallgatja és megtartja azt: megújítja a lelket, bölcsességet ad a kicsinyeknek, megvidámítja a szívet, fényt gyújt a szemnek.

Ez az a törvény, amelyet Izrael népe Mózes keze által kapott. Arra szolgál, hogy segítse Isten népét abban a szabadságban élni, amelyre meghívást kapott. Ez a törvény világosság kívánt lenni lépteik számára, kísérni kívánta Isten népének zarándoklását. Ez a nép megtapasztalta a szolgaságot és a fáraó zsarnokságát, megtapasztalta a szenvedést és a bántalmazást, mígnem Isten azt mondta: Elég! Mígnem Isten azt mondta: Állj! Láttam népem nyomorúságát, hallottam panaszát, megismertem szenvedését (vö. Kiv 3,7–9). És akkor megmutatkozik Istenünk arca, az Atyáé, aki szenved, amikor látja a szenvedést, a bántalmazást, az igazságtalanságot gyermekei életében; az ő szava, az ő törvénye pedig a szabadság, az öröm, a bölcsesség és a világosság jelképévé válik. Ez a tapasztalat, ez a valóság visszhangzik egy olyan megfogalmazásban, amely az ezen a földön ősidőktől ápolt bölcsességből származik, és így hangzik a Popol Vuhban [a maja-kicse indiánok szent könyve]: „Mindenkire egyszerre virradt a hajnal, és a föld felszínét felszárította a nap” (33). Felvirradt a hajnal a népekre, amelyek újból és újból a történelem sötét időszakaiban vándoroltak.

Ebben a mondatban benne van a szabadság utáni vágyakozás, a sóvárgás, melyet már áthat az ígéret földjének íze, ahol már nem dívik az elnyomás, a bántalmazás és a megalázás. Az ember szívébe és sok nép emlékezetébe bele van írva a sóvárgás egy olyan föld, egy olyan időszak után, ahol és amikor a megvetést felülmúlja a testvériség, az igazságtalanságot legyőzi a szolidaritás és az erőszakot elhallgattatja a béke.

A mi Atyánk nemcsak osztozik ebben a vágyakozásban: ő maga idézte elő és ő maga szítja fel azáltal, hogy nekünk ajándékozta Fiát, Jézus Krisztust. Benne találunk rá a mellénk szegődő Atya szolidaritására. Benne látjuk azt, hogy ez a tökéletes törvény miként ölt testet, kap arculatot és öltözik történelembe, hogy kísérje és támogassa Isten népét. Úttá válik, igazsággá válik, életté válik annak érdekében, hogy ne a sötétségé legyen az utolsó szó, és a hajnal továbbra is felvirradjon gyermekei életére.

Sokféleképpen és sokféle formában akarták elhallgattatni és csöndre bírni ezt a sóvárgó vágyakozást, sokféleképpen próbálták meg elaltatni az emberek lelkét, sokféle formában igyekeztek letargiába dönteni és kiábrándítani gyermekeink és ifjaink életét, megpróbálták elhitetni, hogy úgysem változik semmi, és le kell mondaniuk álmaikról. E kísérletekkel szemben a teremtett világ is fel tudja emelni szavát: „Ez a nővér kiált a miatt a kár miatt, amelyet az Isten által beléje helyezett javak felelőtlen használatával és a velük való visszaéléssel okozunk neki. Abban a hiszemben nőttünk fel, hogy birtokosai és urai vagyunk, és fel vagyunk hatalmazva arra, hogy kizsákmányoljuk. Az erőszak, mely a bűn által megsebzett emberi szívben lakozik, azokban a betegségtünetekben is megnyilvánul, amelyeket a talajban, a vízben, a levegőben és az élőlényeken észlelünk. Ezért a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és elpusztított földünket, amely »sóhajtozik és vajúdik« (Róm 8,22)” (Laudato si’, 2).

A környezeti kihívás, melyet megélünk, és annak emberi gyökerei valamennyiünket érintenek (vö. Laudato si’,14) és kérdőre vonnak. Nem tehetünk többé úgy, mintha semmit se tudnánk a történelem egyik legnagyobb környezeti válságáról!

E tekintetben ti sokat taníthattok nekünk, sokat taníthattok az emberiségnek! Népeitek, amint azt elismerték Latin-Amerika püspökei, képesek harmonikus kapcsolatban élni a természettel, amelyet tiszteletben tartanak, mint „a táplálék forrását, közös otthont és az emberi osztozás oltárát” (Aparecidai dokumentum, 472).

Mégis sok esetben rendszeresen és strukturálisan népeitek nem találtak megértésre, és kizárták őket a társadalomból. Egyesek alacsonyabb rendűnek tartották értékeiket, kultúrájukat és hagyományaikat. Mások, a hatalomtól, a pénztől és a piac törvényeitől megrészegülve, megfosztották őket földjeiktől, és olyan vállalkozásokba fogtak, amelyek beszennyezték azokat. Mennyire szomorú ez! Milyen jót tenne mindnyájunknak, ha lelkiismeret-vizsgálatot tartanánk, és megtanulnánk kimondani: Bocsánat! Bocsánat, testvérek! A mai világnak, melyet lecsupaszított a kidobás kultúrája, szüksége van rátok!

A mai fiataloknak, akik ki vannak téve egy olyan kultúrának, amely el akar nyomni minden kulturális gazdagságot és jellegzetességet egy homogén világ érdekében, ezeknek a fiataloknak szükségük van arra, hogy ne vesszen el az öregek bölcsessége!

A pragmatizmus uralta mai világnak szüksége van arra, hogy újra felfedezze az ingyenesség értékét!

Ebben a szentmisében azt a bizonyosságot ünnepeljük, hogy a „Teremtő nem hagy magunkra minket, sosem fordít hátat szeretettervének megvalósításában, nem bánja meg, hogy megteremtett minket” (Laudato si’, 13). Azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus továbbra is meghal és feltámad minden egyes jócselekedetünkben, amelyet legkisebb testvéreinknek teszünk. Legyünk bátran tanúi kínszenvedésének és feltámadásának, és legyen valósággá életünkben: Li smantal Kajvaltike toj lek – Az Úr törvénye tökéletes, megújítja a lelket.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Antonio Spadaro SJ, News.va

Magyar Kurír