„A misszió és az irgalmasság testi és lelki cselekedetei” címmel rendeztek konferenciát a Kattárson

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Kattárs (Katolikus Társadalmi Napok) részeként megrendezett tanácskozáson felszólalt Erdő Péter bíboros és Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is.

Székely János esztergom-budapesti püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Krisztus keresztjéből élet árad. Ezt a titkot sokfajta módon élte meg a kereszténység, és erre a tapasztalatra épül a társadalom is. A személyi méltóság felismerésére alapul a mai jogrendszer. Az emberre bízott teremtés gondolata szintén része lett kultúránknak. De az iskoláztatás is a kereszténységnek köszönhető. Krisztus keresztjének ma is gyümölcsöket kell hoznia. Az irgalmasság legfőbb cselekedete, ha Krisztust adjuk a világnak – fogalmazott köszöntőjében Székely János püspök.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke az egyház új missziójáról beszélt. A II. vatikáni zsinat Ad gentes kezdetű dekrétuma fogalmazza meg, hogy az egyház minden embernek hirdetni akarja az evangéliumot. „A zarándok egyház, mivel az Atyaisten terve szerint a Fiú és a Szentlélek küldetéséből származik, missziós természetű” – olvashatjuk a dokumentumban. Mindez Isten szeretetéből forrásozik. „Az egyház célja, hogy Isten beléphessen az emberek lelkébe” – mondta XVI. Benedek.

Miért van szükség misszióra? Dosztojevszkij szavait felidézve: mert „Európa megtagadta Krisztust, ezért most haldoklik”. Szent II. János Pál ezt úgy fogalmazta meg, hogy az európai kultúra a csöndes aposztázia életét éli. Magyarországon is csökkent a vallásos emberek száma, méghozzá minden korosztályban – emlékeztetett Veres András.

Jézus küldetésének folytatására küldte az apostolokat, erre a célra hozta létre az egyházat. Az egyház a történelemben bontakoztatja ki a jézusi üzenetet. Minden egyházi közösségnek világosságnak, sónak és kovásznak kell lennie a társadalomban. Ezért kell a missziót a plébániai közösségeknek is komolyan venni. Napjainkban ez sokszor hiányzik, mert mindenki a maga üdvösségével foglalkozik. Fontos, hogy a környezetünkben lévőket megszólítsuk, hívjuk el őket egy liturgiára, beszéljünk nekik Istenről. Ferenc pápa pedig azt hangsúlyozza, hogy a plébánia legyen a családok családja, teremtse meg a szeretet olyan miliőjét, ahol mindenki rálelhet az Isten szeretetére – folytatta a győri megyéspüspök. 

A misszió elsősorban nem emberi tevékenység. Nem az emberi kreativitás idézi elő az emberekben az Isten utáni vágyat. A hit kegyelem, Isten ajándéka. De minden ember küldetést kapott arra, hogy Krisztus evangéliumának hirdetője és tanúságtevője legyen, erre kaptunk meghívást a bérmálás szentségében. A keresztény misszió kivétel nélkül minden emberhez szól. „Az egyháznak szüksége van olyan férfiakra és nőkre, akik készek életüket feláldozni azért, hogy hirdessék az evangéliumot. A misszió mindnyájunk feladata” – fejezte be előadását Veres András püspök.

„Az irgalom egy gyenge egyház megnyilatkozása?” – tette fel a provokatív kérdést Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke, és így válaszolt: az irgalmasság gyakorlása Isten tulajdonsága, melyben különösen megmutatkozik mindenhatósága. Az irgalmasság nem gyöngeség. Máté meghívása is csak az irgalmasság horizontjából érthető. Jézus kiválasztott egy bűnöst, hogy az evangélium hirdetője legyen. Jézus is konfrontálódott környezetével irgalmasságának gyakorlásakor. „Szüntelen irgalom és szüntelen kiválasztás”, ahogy Szent Béda Venerabilis értelmezi ezt a jelenetet. Vagyis nincs végpontja ennek a folyamatnak, mert nem egy pontszerű esemény. De az irgalom mellett ott az öröm is: Isten örül, hogy irgalmazhat, nekünk pedig örömmel kell irgalmasnak lennünk. Minden kapcsolat záróköve az irgalom.

Bíró László püspök Szent Ágoston szavaival fejezte be előadását: „Isten képes visszafogni a haragját, de nem képes visszafogni az irgalmát.”

„Isten irgalmassága teremtő erő” – csatlakozott az előzőekhez Barsi Balázs ferences szerzetes. – Az irgalmasság fénye azt jelenti, hogy a maga valóságában látunk mindent. Az, hogy valami nem létezik, az magától értetődő, de az, hogy valami létezik, már nem értetődik magától. Azt kell belátnunk ugyanis, hogy az egész teremtés az isteni irgalmasság műve. Isten a világot a nemlétezés sötétjéből hívta elő. Isten az értelem fényénél felismerhető, és a kinyilatkoztatás azt is felfedi, hogy Isten három személy. A Szentháromság szeretete azt is megmutatja, hogy csak személyt lehet szeretni, dolgokat nem. Ahogy a 118. zsoltár mondja: „Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló!”

Az irgalom gyakorlati megvalósításáról a „legfiatalabb és legkisebb” karitatív szolgálat vezetője, Kunszabóné Pataki Anna beszélt. A „Csak Egyet” Szolgálat egyházi fenntartású szociális intézmény, működtetője az egyházi jogi személyiséggel rendelkező Új Jeruzsálem Katolikus Közösség. A karitatív szolgálat 2011-ben kezdte működését. A 2007-es városmisszió alatt tudatosult bennük, hogy azoknak is segíteniük kell, akiken mások az utcán járva „átlépnek”. Ezért hoztak létre egy olyan helyet, ahol ők is elmesélhetik mindazt, amit átéltek. A nappali melegedőben mindenkivel egyenként igyekeznek foglalkozni. Ha valakit jobban érdekelnek a hit dolgai, részt vehet a bibliaórákon, felkészülhet a szentségekre, bekapcsolódhat a közösség életébe. Az a hivatásuk, hogy a legszegényebbeknek, a legrászorultabb emberek számára tegyenek tanúságot Isten irgalmáról, ugyanis a szociális munka alapja a misszió.

Erdő Péter bíboros az igazság, az igazságosság és az irgalmasság összefüggéseiről beszélt.

Az igazságosság és az irgalmasság Jézus erkölcsi tanításának alappillére. A régiek az igazságosságról úgy beszéltek, mint készségről, hogy mindenkinek megadjuk, ami jár neki. Krisztus tanításának fényében ez azt is jelenti, hogy Istennek az egész életünket oda kell adnunk. De az igazságossággal, az igaz volttal szorosan összekapcsolódik az irgalmasság is. Az irgalmasság nem szentimentalizmus. Egyrészt jelenti azt, hogy megbocsátunk másoknak, másrészt jelenthet olyan segítséget, amely túlmegy a kötelező mértéken, amelyre a rászorulónak velünk szemben talán nincs is joga – fogalmazott a bíboros.

„Mit jelentett az irgalmasság a keresztény közösség történetében?” – tette fel a kérdést ezt követően Erdő Péter. – Például az árvaházak, a kórházak, az időseket és betegeket ápoló otthonok kialakítását. A 4. századtól a Római Birodalomban az egyház számára lehetővé, sőt akár kötelezővé tették, hogy intézményes alapon gyakorolja a felebaráti segítő szeretetet. A 6. században, Iustinianus császár idején ezek az intézmények specializálódni kezdtek. A 13. századtól vagy kolostori fenntartású kórház irányába fejlődtek, vagy polgári kórházalapítványok jöttek létre, amelyeket a városi tanács kezelt. Az 1311-es vienne-i zsinat újraszervezte a kórházak igazgatását.

A kánonjogászok a középkor végén úgy határozták meg a kórházat, mint olyan helyet, ahol gondoskodnak azokról, akik nem tudják magukat ellátni. A kórházaknak két fajtáját különböztették meg. Az első típus a vallásos helynek (locus religiosus) számító kórház volt, mely a püspök fennhatósága alatt létesült, és az ő felügyelete alatt állt. A második típusba azok a kórházak tartoztak, amelyeket a püspök tekintélye nélkül építettek. Ezek vezetésébe és vagyonának kezelésébe a püspök nem avatkozhatott bele, hanem a patronus rendelkezett róla – idézte föl Erdő Péter.

A keresztény ember nem zár ki senkit az irgalomból. Ez azonban különböző feladatokat jelenthet a lehetőségeknek és az emberi helyzeteknek megfelelően. Sajátosan és elsődlegesen kötelesek vagyunk segíteni szüleinket, családtagjainkat. Isten negyedik parancsolata figyelmezteti a felnőtt gyermekeket a szülők iránti felelősségükre. A Katolikus Egyház Katekizmusa így rendelkezik: „Amennyiben lehetőségük van rá, anyagi és erkölcsi támogatást kell nyújtaniuk nekik öreg korukban, vagy betegségükben, magányukban, vagy ínségükben” (KEK 2218; Mk 7,10–12). Amikor az irgalmasság évében erről gondolkodunk, Szent XXIII. János pápa Pacem in terris enciklikájában megfogalmazott tanítása bátorít minket: mely szerint „az emberek együttélését… mint elsőrendűen lelki történést kell felfogni. Ilyenek azok a követelmények, hogy az emberek ismereteiket az igazság világosságában egymás között kicseréljék, hogy jogaikkal éljenek és kötelességeiket teljesítsék; hogy ösztönzést kapjanak az erkölcsi értékekre és a közös örömre… hogy állandó késztetésük legyen önmaguk legjavát adni egymásnak.” Az egyház társadalmi tanításának összegfoglalása szerint a népeket elsősorban az élet és az értékek közössége jellemzi, amely spirituális és morális közösséget hoz létre (386. pont). „Adja Isten, hogy ebben a fényben tudjuk értékelni saját népünket, kultúránkat, de minden más nép kultúráját is, hogy vállaljuk kötelességünket a hozzánk közel állók iránt, de nyitott legyen a szívünk a világ szükségeire és szenvedéseire is” – fejezte be előadását Erdő Péter bíboros.

A konferencia moderátora Gőbel Ágoston, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője volt.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír