Lépések a Krisztus-hívők egységéért – Ökumenikus konferenciát tartottak Budapesten

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az idén magyar nyelven is megjelent kötet teljes címe: A szembenállástól a közösségig – Evangélikus–római katolikus közös megemlékezés a reformációról. A budapesti konferencián ugyanakkor számos keresztény felekezet képviselője jelen volt. Ahogy több előadó is hangsúlyozta: az evangélikus-katolikus párbeszéd a többi keresztény felekezetet is érinti, hatással lehet minden Krisztus-hívő emberre.

Szentpétery Péter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Vallás- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, a konferencia szervezője elmondta, a könyv magyar kiadását az idei ökumenikus imahéten mutatták be, s az eseményen  Erdő Péter bíboros is jelen volt. Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke akkori kezdeményezésére a kötet kapcsán szélesebb körű párbeszéd is létrejött: éppen a konferencia előtti napon rendeztek ökumenikus találkozót a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudomány Kara és az EHE szervezésében.

Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Lutheránus Világszövetség közép- és kelet-európai alelnöke a szóban forgó dokumentum megjelenéséig vezető útról beszélt. Levetítette azt a filmet, amely a megigazulásról szóló evangélikus-katolikus közös  nyilatkozat 1999. október 31-i aláírásakor készült Augsburgban. A filmben Walter Kasper bíboros összefoglalta a nyilatkozat lényegét: konszenzus született a megigazulásról szóló tanítások értelmezéséről, sem katolikus sem evangélikus részről nem ítélik el egymás tanait, ahogy az a múltban – a trienti zsinaton, és az evangélikus hitvallási iratokban – történt. A megigazulástannak a közös nyilatkozatban való megszövegezésével mindkét fél egyetért. Ez Kasper bíboros tolmácsolásában így szól: „Életem célját és békéjét Istentől kapom, feltétel nélkül. Isten igent mond minden emberre; függetlenül attól, hogy milyenek vagyunk, bízhatunk könyörülő jelenlétében, s megnyílhatunk arra, hogy mi magunk is irgalmassá váljunk mások felé.”

Az 1930-as években kezdődött a párbeszéd folyamata, amelynek fontos állomása volt a II. vatikáni zsinat Unitatis redintegratio kezdetű ökumenikus dokumentuma, s az augsburgi nyilatkozat után minden bizonnyal az lesz az idén október 31-én (a reformáció világnapján) a svédországi Lundban sorra kerülő katolikus-evangélikus közös istentisztelet is, amelyen Ferenc pápa is részt vesz. Az eseményhez egy tömegrendezvény is kapcsolódik, Malmőben hallhat keresztény tanúságtételeket sok ezer fiatal a város sportcsarnokában.

A budapesti konferencián Reuss András, az EHE professor emeritusa, a magyarul megjelent kötet evangélikus lektora a közös út nehézségeiről is beszélt, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd nem két keresztény felekezet ügye, hanem általában a Krisztus-hívőké.

A professzor  elmondta,  a dialógus során kezdettől  fogva tisztázni kellett a keresztség, az Úrvacsora és az egyházi hivatal körüli kérdéseket. E tisztázás feltétele a közösségnek. Mindezekhez hozzátartozik a megigazulás és az evangélium közös értelmezése is. E párbeszéd során differenciált konszenzus jött létre: megfogalmazták, amiben egyetértettek, de rögzítették az eltéréseket is. A megigazulás kérdésében érdemi egyetértés jött létre, de más területeken még hosszú az út az egységig. Kérdés például, hogy a Krisztusban megvalósuló egységnek a  szervezeti formában is ki kell-e fejeződnie, az egyházi rend eltérő, felekezeti  felfogása ellenére is? – vetette fel Reuss András.

Azt sem tagadhatjuk, hogy a felekezetek közösségre jutásának gondolata az adott egyházakon belül is kérdésként merül fel . „A teológiai viták mellett bibliai értelemben újjá is kell születnünk az igazi egyházi közösségre” – szögezte le az előadó.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának elnöke a fogalmak tisztázását szorgalmazta. A katolikus szó használata például fogalomszűkítésen ment át a kezdeti egyházi (egyetemes) felfogás, és a „katolicizmus” (ugyanígy a „protestantizmus”) szóhasználatáig, amely már végképp eltér Krisztus egység-akaratától.

Az érsek rámutatott, hogy a reformáció sokrétű módon nyilvánult meg a történelemben, Luther nem akart új egyházat alapítani, hanem a korabeli visszásságokra reagált. Így tehát a sola fide, a sola scriptura, a sola Christus és a sola gratia tanná vált kifejezései  is magyarázatra szorulnak, hiszen történelmi szempontból a korabeli egyház helytelen gyakorlatára adott reflexióknak tekinthetők.

„A kereszténység bűne a megosztottság – fogalmazott Bábel Balázs. – És most azt kell keresnünk, ami összeköt bennünket, el kell magunkat köteleznünk a látható egységre, a közös tanúságtételre. A szekularizált világban fontos, hogy egységben legyünk, hogy felmutassuk: komolyan hiszünk Krisztusban…. Az egység reményének pedig van alapja: mert maga a Szentlélek munkálja azt” – hangsúlyozta az érsek.  Hozzátette, hogy katolikus részről fontos II. János Pál pápa kijelentése: az egyház visszavonhatatlan döntéssel elkötelezte magát az ökumené mellett.

Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának alapvető hittan professzora, dékánja, a kötet katolikus lektora is reményének adott hangot, bővülő keresztény egységről beszélt, egyúttal az új célok megfogalmazását sürgette. A közös és békés tanúságtétel zálogaként  Ferenc pápát idézte: „a keresztény maga: küldetés a jóra. Léte a világ felé az ember felemelését, gyógyítását, szabadítását jelenti.”

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke az evangélikus-katolikus párbeszéd során a magyarul megjelent kötetben is megfogalmazott „öt ökumenikus felszólítással” kapcsolatban önkritikusan azt mondta, az egységnek ezen a fokán még nem tartanak, de reformátusként  üdvözli azt, és személyesen  reméli a jövőbeli közösséget. Aláhúzta azt a gondolatot, hogy a XXI. században közössé váltak a kihívások, a múlté már az a szemlélet, hogy egymás ellenében határozzuk meg magunkat. Fontos kérdés, hogy miként adjuk át a krisztusi üzenetet a mai világban, és sürgető feladat, hogy közösen, hitelesen jelenítsük meg Krisztus evangéliumát.

Pataki Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke saját egyházát mutatta be és hangsúlyozta: „A Lélek összeköt bennünket.” Örömét fejezte ki, hogy az öt ökumenikus felszólítás inkább gyakorlati, mint teológiai jellegű.

Réthelyi Miklós, a SOTE professor emeritusa, volt miniszter, a Magyar UNESCO Bizottság elnöke, aki vegyes házasságban él, a konferencián előadásában rámutatott, meg kell tanulni a felekezetközi párbeszédet, a vitát is. Nem dominálni kell, nem a magunk igazát sulykolni, s a törvényt végső menedékként használni, nem csupán meg kell hallgatni a másikat, hanem meg is kell érteni a tapasztalatait, amelyeknek következtében máshogyan gondolkodik. Bízni kell abban, hogy közösen találjuk meg az igazságot, s ne azért vitázzunk, hogy a mi igazságunk győzzön.

UNESCO bizottsági elnökként rámutatott, hogy a hívő emberek kulcsszerepet fognak játszani a jövő alakításában, amelynek morális értelemben kell megtörténnie.

A konferencia ökumenikus kerekasztal-beszélgetéssel ért véget. A népes hallgatóság köréből is feltettek kérdéseket. Hangsúlyosan megfogalmazódott, hogy a fiatalok, az iskolák fontos helyszínei lehetnek az ökumenikus gondolat számára, s ezért át kell gondolni a felekezeti hitoktatás jelenlegi gyakorlatát is. 

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír