Püspökké szentelték Pintér Gábort

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa Pintér Gábor pápai prelátust, az ausztriai apostoli nunciatúra első tanácsosát, a Váci Egyházmegye papját idén május 13-án apostoli nunciussá nevezte ki a Belarusz Köztársaságba és egyúttal érseki rangra emelve őt a velebusdói címzetes érseki címet adományozta neki.

A váci székesegyházban bemutatott ünnepélyes szentmisén Pietro Parolin bíboros államtitkár, Erdő Péter bíboros és Beer Miklós megyéspüspök szentelte püspökké Pintér Gábort július 15-én. Az eseményen jelen volt Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Christoph Schönborn bécsi érsek; Tadeusz Kondrusiewicz, Minszk-Mohiljev érseke, a belarusz püspöki konferencia elnöke; Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára; az MKPK tagjai, valamint számos egyházi és világi személyiség.

Veres András, az MKPK elnöke üdvözölve a megjelenteket elmondta, hogy „ez a nap az egész egyház ünnepe”. Kiemelte, hogy hosszú idő elteltével Pintér Gábor az első magyar származású főpap, aki ilyen magas beosztásban vesz részt a szentszéki diplomácia munkájában. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy Ferenc pápát Pietro Parolin személyében a Szentszék legmagasabb rangú főpapja képviseli. Az államtitkár jelenléte „lehetőséget ad arra, hogy megújítsuk és megerősítsük Róma püspökéhez, és így a katolikus egyházhoz való tartozásunkat” – fejezte be köszöntőjét Veres András püspök.

Beer Miklós váci megyéspüspök házigazdaként köszöntötte az ünneplő közösséget. Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy erre az eseményre ebben a székesegyházban kerülhet sor. Kifejezve örömét kérte a Szentlélek kiáradását minden jelenlévőre.

A szentelési szertartás kezdetén felolvasták Ferenc pápa május 13-án kelt bulláját. Ezt Pietro Parolin bíboros államtitkár szentbeszéde követte.

* * *

A szentbeszédet teljes terjedelmében közöljük.

Eminenciás Bíboros Urak, Excellenciás Püspök Urak, Kedves Gábor Atya, Kedves Paptestvérek, az Állami Hatóságok tisztelt képviselői, Krisztusban kedves Testvérek!

Összegyűltünk ebben a pompás székesegyházban Pintér Gábor püspökké szentelésének alkalmából, akit a Szentatya velebusdói címzetes érsekké és apostoli nunciussá nevezett ki a Belarusz Köztársaságba.

Megköszönöm Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak, hogy a magyar kormány miniszterelnökének képviseletében megtisztel bennünket jelenlétével, Soltész Miklós úrnak, az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkárnak, az állami hatóságok és a honvédség többi képviselőjének és a nagyköveteknek, akik mindannyian tanúságot tesznek ennek az eseménynek az egész polgári társadalmat érintő jelentőségéről. Köszöntöm Őeminenciája Erdő Péter bíboros urat, esztergom-budapesti érseket és a magyar egyház prímását, Őeminenciája Christoph Schönborn bíboros urat, Bécs érsekét, továbbá Magyarország apostoli nunciusát és a koncelebráló püspök urakat. Külön köszöntés illeti Őexcellenciája Tadeusz Kondrusiewicz urat, Minszk-Mohiljev érsekét, a belarusz püspöki konferencia elnökét. Megköszönöm Őexcellenciája, Andreij Cilerdzić úrnak, hogy itt van közöttünk; részvétele beszédes jele az ökumenikus útnak. Kívánom, hogy az ő őszinte elkötelezettsége meghozza az együttműködés és a Krisztusban való egység gyümölcseit. Végül szívből köszöntöm Mons. Pintér édesanyját, Etelka asszonyt, aki örömmel és meghatottsággal vesz részt ezen az ünnepi szertartáson.

A mai esemény főszereplője nem más, mint az, aki egyáltalán lehetővé teszi magát az eseményt: vagyis a Szentlélek. Őróla tesz tanúságot Izajás próféta, amint hallottuk az olvasmányban: A Szentlélek „nyugszik rajtam”. Ez a kép utal a Léleknek arra fölszentelés általi igen határozott jelenlétére, amellyel elárasztja az emberi életet és küldetést, sőt, meghatározza és lehetővé teszi azt. Ez a fölszentelés Isten megmásíthatatlan tette, amely soha nem részesít ideiglenes vagy feltételekhez kötött adományokban, hanem csak olyanokban, amelyek képesek egy egész életet útbaigazítani. A próféta arra szentelődik föl, hogy egy meghatározott küldetést teljesítsen, hiszen neki magának nincs sajátja, amit véghezvihetne. Mindaz, amit hirdet, nem emberi bölcsesség gyümölcse, hanem azé az isteni őrültségé, amely az igazi bölcsesség (1Kor 1,21). Olyan adománya ez az Úrnak, amelyet nem lehet irigységből visszatartani, hanem meg kell őrizni, hogy aztán épen lehessen továbbadni a felebarátnak.

Az üdvösség, a vigasz és az öröm üzenete ez, amely Isten irgalmasságának a legmélyéből fakad, ahol a „megtört szívűek megvigasztalódnak” (Iz 61,1). Olyan hír, amely minden szenvedőnek „fejdíszt ad a hamu helyett, öröm olaját a gyász helyett, dicséret palástját a csüggedés lelke helyett" (Iz 61,3). Nappallá változtatja az éjszakát, a sötétséget világossággá, a gyűlöletből szeretetet támaszt, a halálból pedig életet. Ingyenesen felkínált remény ez mindenki számára, kivétel nélkül, „az Úr kegyelmének esztendeje" (Iz 61,2a). Az Úr irgalommá változtatja a bosszút, mégpedig úgy, hogy megöli a bűnt, megmentve ezáltal a bűnöst, és üdvösséget kínál mindazoknak, akik egy szent elhatározás révén eltávolodnak a rossztól, és megtérnek a jóra. Őket Jézus befogadja életébe, kiragadja a bűn börtönéből, egy irány és cél nélküli élet ürességéből. Így nyerik el Isten fiainak szabadságát, annak a tudatnak az örömében, hogy bűneik megbocsáttattak, és hogy ők maguk már új teremtmények, egy megváltott nép és egy megváltott történelem részesei.

A püspök éppúgy, mint a próféta, megkapja a fölszentelést, melynek erejében a Szentlélek „nyugszik rajta”. „A püspökszentelés által a püspök a Szentlélek sajátos kiáradásában részesül, amely egészen különleges módon hasonlóvá teszi őt Krisztushoz, aki a Fő és a Pásztor” (Iránymutatás a püspökök lelkipásztori szolgálatához, 33). A Szentlélek megszenteli a püspököt, hogy a Jó Pásztor mintájára nyájának igazi pásztora legyen. A Jó Pásztor az elveszett bárány keresésére indult, vállára vette és visszavezette az akolba. Ez a bárány jelképe annak az emberiségnek, amely keresi a békét, azt a sziklánál is szilárdabb igazságot, amelyen egy új élet alapjai nyugszanak, azé az életé, amely lerombolja a halál kapuit. A megfáradt és irányt vesztett emberiség – akár tudatában van, akár nem – Krisztust keresi, mert saját korlátainak és hibáinak a kérge mögött minden ember szívében ott van a boldogság és az örökkévalóság iránti vágy, amelyet csak a Föltámadott Úr tölthet be.

A püspöknek, aki a szentelésben az igazság biztos karizmáját és a papság teljességét nyeri el, szavai és cselekedetei által a Jó Pásztort kell utánoznia, mégpedig oly módon, hogy maga is igaz főpappá váljék, és képes legyen közvetíteni isteni és emberi között. Tanítása és az imádságban elmerült életének példája által fel kell, hogy ébressze a vágyat az Úr ismerete, szeretete és szolgálata iránt, aki maga úgy akart uralkodni, mint aki szolgál.

A püspök tekintélyének tehát a szolgálat jegyeit kell magán viselnie, különösen is az egyház egységének az érdekében, valamint azért, hogy megfelelőképpen tudja értékelni kinek-kinek a karizmáját és képességét, és ezáltal az egyházat alkotó tagok harmóniában éljenek egymással. A püspöknek azon kell fáradoznia, hogy minden hang szabadon kifejezhesse magát és gyümölcsöt hozzon, létrehozva így egy hamis hangok nélküli kórust. Ennek érdekében türelemmel kell hallgatnia a rá bízott személyeket, kezdve a papokon.

Ahogy Szentatyánk megállapítja, a püspöknek a „nyáj élén kell állnia, hogy utat mutasson”, de „ott kell lennie a nyáj közepette is, hogy megtartsa azt egységben”, és ott kell mennie „a nyáj végén is, nehogy valaki lemaradjon, és hogy a nyájnak magának is meglegyen – úgymond – a szimata arra, hogy megtalálja az utat” (Beszéd a pápai követekhez, 2013. június 21.). A pápa azt is szeretné, ha a püspökök képesek lennének „meghallgatni azok csöndes történetét, akik szenvednek, igazgatni a bizonytalanok lépteit; hogy legyenek figyelmesek másokat fölemelni, megnyugtatni és másoknak reményt adni” (Homília az olasz püspöki konferencia tagjaihoz, 2013. május 23.). A pásztornak bölcsességre és körültekintésre van szüksége. Egyrészt, hogy visszatarthassa azt, aki rohan, kockáztatva ezzel azt, hogy maga mögött hagyja a többieket. Másrészt, hogy bátorságot öntsön abba, akinek kedve lenne hosszú pihenőket tenni, mert, miközben a táj szépségében gyönyörködik, elfelejti a közös célt.

Az egyházban a tekintély alapja a szeretet. Éppen erről hallottunk az imént felolvasott evangéliumi elbeszélésben. Az Úr, mielőtt átadná Péternek a primátust, megkérdezi: „Szeretsz engem? Jobban szeretsz, mint a többiek?” (vö. Jn 21,15–17). A tekintély átadása a szeretetnek ezen a függelékén alapul, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a bárányokat legeltetni lehessen, és épségben vissza lehessen őket vezetni az akolba. Kell hozzá az Úr iránti mélységes szeretet, valamint szeretet a nyáj és a bárányok iránt, különösen is, amikor eltévedettekről, betegekről, szegényekről vagy távollévőkről van szó. Szükséges hozzá Jézust szeretni mindenek fölött, mert Ő mutatja meg a helyes kritériumát annak, hogyan szeressünk bármi mást.

Jézus tehát, mielőtt átadja a hatalmat Péternek, amelynek célja, hogy testvéreit megerősítse a hitben, megkérdezi tőle, hogy él-e benne szeretet és ha igen, milyen mértékben. A tekintély termékeny gyakorlása csakis a Krisztus és tanítványa közötti szeretetkapcsolatból fakadhat. Ez a szoros kapocs, mely nap mint nap megszilárdul az imában és a lelkipásztori szeretet cselekedeteiben, megakadályozza, hogy a tekintély zsarnoksággá torzuljon vagy kényelemből elidegenedjék a valós problémáktól, amelyek az egyházat és az egyes híveket gyötrik. Csakis Krisztus szeretete és az ő végtelen irgalma tárja föl azt a helyes módot, ahogyan az egyházban gyakorolni kell a hatalmat. Így ruházza föl szelídséggel és szilárdsággal, tekintéllyel és jóindulattal, gyöngédséggel és felelősséggel a püspök tevékenységét.

Kedves Gábor atya! Hosszú készületet és számos országban szerzett gazdag tapasztalatot követően most már mint apostoli nuncius látsz neki a Rád bízott új küldetésnek. Azt a feladatot kaptad, hogy jelenítsd meg és erősítsd a részegyházak és az egyetemes egyház közötti egységet, és a Szentszéket képviselve segítsd az államok közötti jó kapcsolatokat. Ahogy a Szentatya mondta, a nuncius munkája „több, mint fontos: maga az egyház alkotása, az egyház építése. Mindez a részegyházak és az egyetemes egyház, a püspökök és Róma püspöke között. Nem ügynökök vagytok, hanem közvetítők, akik közvetítésük révén egységet teremtenek” (Beszéd a pápai követekhez, 2013. június 21.).

Mintegy híd leszel ezután azok számára, akik a béke és a jóság vágyától indíttatva közeledni szeretnének Krisztushoz és az egyházhoz. A remény és az egység jele leszel, felhívás az együttműködésre, az alapvető emberi jogok, különösen is a vallásszabadság tiszteletére minden jóakaratú ember felé.

Míg a pápát képviseled, nem szolgálhatsz mást, mint az igazságot, amely magában foglalja az irgalmasságot, vagyis azt a képességet, amely be tudja forrasztani a múlt sebeit, hogy hiteles reményt adjon a jövőnek. Magában foglalja azt az igazságot, amely lehetővé teszi a kölcsönös megbocsátást, ezáltal a jövőbe mutat. Magában foglalja az integrálni akarást és a közjó melletti, habozás nélküli elkötelezettséget, amely megállítja az erőszakot és a viszály magvetőit.

A Belarusz Köztársaságba lettél kinevezve, kedves Gábor atya, alföldekkel, erdőkkel és tavakkal tarkított országba, amely mintegy negyed századdal ezelőtt nyerte el függetlenségét. Eleven és buzgó katolikus közösséget találsz majd ott, amely örömmel tesz tanúságot hite és jámborsága mellett. Ezenkívül lehetőséged nyílik majd arra is, hogy fáradozz az ortodox közösségekkel való testvéri kapcsolatok építésén, előmozdítva ezáltal az összes keresztény egybehangzó tanúságtételét az emberi élet alapvető értékei mellett, és mind gyümölcsözőbbé téve az ökumenikus utat. Ezzel együtt jelenléted és körültekintő tevékenységed ösztönözni fogja Belarusz nyitását más országok felé, és ezen utóbbiak nyitását Belarusz felé.

Mint püspöknek életeddel és szavaiddal kell majd Krisztust hirdetned, és az Ő szívéből fakadó irgalmasság kincseit osztogatnod. Apostoli nunciusként az összetartás előmozdítója leszel, olyan csatorna, amely lehetővé teszi, hogy szabadabban áramolhasson az életnedv, amellyel a Szentlélek betölti az egyetemes egyházat és a részegyházakat, könnyebbé téve ezáltal találkozásukat, és elősegítve a kölcsönös támogatást. Mint a Szentszék képviselője a béke és az igazság közvetítője leszel, és azt fogod keresni, hogyan juthatnának érvényre a jognak és a jónak az észérvei, miközben szem előtt kell tartanod, hogy tisztességes egyezmények megkötésére való készség nem a gyöngeség, hanem a bölcsesség és az erő jele, még úgy is, ha közben saját igényeiről kényszerül lemondani az ember.

Püspöki jelmondatodként a zsinati konstitúció első szavait választottad: „Gaudium et spes”, vagyis öröm és remény. Bárkivel is találkozol, vidd majd el neki a Feltámadt Úrral való találkozásból születő örömöt és reményt, tégy tanúságot arról, hogy az egyház „emberekből, sőt, Krisztusban egységet alkotó emberekből áll, akiket a Szentlélek irányít az Atya országa felé vezető zarándokúton” (Gaudium et spes, 1.). A világnak égető szüksége van erre a reményre, amely nem csal meg.

Hogy missziód ne csak emberi értelemben eredményes, hanem Isten szándéka szerinti is legyen, szükséged lesz a kitartó imádságra és a szeretet tervére való bizakodó ráhagyatkozásra.

A Mennyekbe fölvett Szűzanya Mária, Szent Fiának első tanítványa, aki előttünk jár és utat mutat, Szent Gábriel arkangyal és Szent István király segítsék és oltalmazzák életedet és küldetésedet, és tegyék azt hatékonnyá, Isten dicsőségére és a lelkek javára.

* * *

A homília után következett Pintér Gábor ígérettétele, majd a Mindenszentek litániája után a jelen lévő püspökök kézrátételével adatott át a papi rend teljessége az új püspöknek. Ezután az olajjal való felkenés, valamint az evangéliumos könyv, a püspöki gyűrű, a mitra – püspöksüveg – és a pásztorbot átadása következett. A püspökszentelési szertartás az intronizálással fejeződött be. Utóbbi azt jelenti, hogy a főcelebráns rövid időre átadta helyét az új püspöknek. Ezzel jelezte, hogy az apostoli folytonosság eredményeképp az új püspök a püspökök kollégiumának tagja lett.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros köszöntötte az új püspököt és a jelenlévőket: 

„»Boldog a nép, amely ünnepelhet« (Zsolt 89,16). Különös boldogság ez a mai szentelés magyar egyházunk és népünk számára. Sok év elmúltával az apostoli nunciusok sorában ma újra egy magyar főpap lehet a római pápa képviselője. A magunkfajta kis nemzetek, a bennük élő katolikus közösségekkel együtt sokszor úgy érezték a történelemben, hogy a nagyok, a világ hatalmasai vagy a kulturális és a gazdasági élet nagy központjai, a döntéshozók megfeledkeznek róluk. Vagy talán nem is törődnek velük: elhanyagolható mennyiségnek tekintik őket. És újra meg újra, nemzedékről nemzedékre mindig újra úgy érzik, hogy magyarázkodniuk kell, elmondani a világ előtt, hogy kik is ők, milyen volt a történelmük, miért ragaszkodnak különös nyelvükhöz, hogy van sajátos kultúrájuk, ami talán mások számára is tud adni valamit.

Keresztény hitünk azonban minden emberhez egyformán közel áll. A krisztusi missziós parancs arra küldi az apostolokat, hogy tegyenek tanítvánnyá minden nemzetet. Ezért az egyházban senki sem külföldi, hanem mindenki otthon érezheti magát. Ezt az egyetemes küldetést fejezi ki Szent Péter utódának, a pápának a sajátos karizmája. A Szentszék követei pedig az ő képviseletében fordulnak a legkülönbözőbb országok helyi egyházaihoz és világi vezetőihez. Tehát a Szentszéket és csakis a Szentszéket képviselik a szó hivatalos és jogi értelmében. De ugyanakkor megjelenítik, kulturális értelemben reprezentálják az egyes népeket és helyi katolikus közösségeket is, amelyekből kikerülnek. Közvetítik annak tapasztalatait, szenvedésekben is megőrzött hitét és hűségét. Ezzel is segítik, hogy az egyház megértő és szerető édesanya legyen mindenki számára.

Ennek a gondoskodó szeretetnek a kifejezését látjuk abban, hogy ma Őszentsége, Ferenc pápa legközelebbi munkatársa, Pietro Parolin bíboros államtitkár úr személyesen jött el Magyarországra, hogy kiszolgáltassa a püspökszentelés szentségét. Hálás köszönetet mondok ezért a figyelmességért bíboros úrnak és rajta keresztül a Szentatyának.

Nagy örömmel és szeretettel gratulálok Pintér Gábor érsek úrnak, aki most a püspökké szentelés által elnyerte a papság szentségének teljességét annak minden kegyelmi gazdagságával, az apostoli küldetés minden súlyával és minden erejével együtt. Kísérje Isten túláradó kegyelme életét és egész munkásságát!”

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – aki Orbán Viktor miniszterelnököt képviselte – köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Krisztus evangéliumától semmi sem idegen, így a diplomácia sem. Az élet minden területe értékes az egyház számára. Semjén Zsolt kiemelte, hogy Pintér Gábor munkája során bejárta az egész világot. Mindig hű volt az egyetemes egyházhoz, de mindvégig hű maradt magyar népéhez is.

Pintér Gábor üdvözlő szavaiban megköszönte minden jelenlévőnek, hogy részt vettek ezen a szentmisén. Hálát adott Istennek, hogy elhalmozta szeretetével és elvezette erre a hivatásra. Megköszönte a családja támogatását, szeretetét, és köszönetet mondott azoknak, akik ezt az ünnepet – melyen a zenei szolgálatot a Váci Székesegyházi Kórusiskola és a templom Szent Cecília Kórusa teljesíttette Varga László, a váci székesegyház karnagya vezényletével – lehetővé tették.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír