A látható világ rejtett jelentése – Kákonyi Konstantina nővér művészete

Két hete Prokop Péter művészetéről írtunk, s egyebek mellett arról is, hogy az egyházművészek közül nem sokan tértek el alkotásaikban a realizmustól, a látható világ leképezésétől. Prokop Péter azonban túl tudott lépni a puszta látványvilágon, és képes volt saját lelki rezdüléseit is expresszív módon ábrázolni a festészetében. Most egy másik tárlaton, amely január 18-án nyílt meg Budapesten, szintén megcsodálhatunk valami egészen különlegeset, egy szerzetesnővértől, aki festőművész is volt, hasonlóan Prokop Péterhez, aki pap volt és festő. Látomások feketében, aranyban – Kákonyi Konstantina (1908–1998) művészi világa címmel tekinthető meg a kiállítás, amelyet  Sajgó Szabolcs SJ, Cserháti Ferenc püspök és Prokopp Mária művészettörténész nyitott meg a Horánszy utcai Párbeszéd Házában. Ritkaságszámba megy, hogy egy szerzetesnővér nemcsak rajztanárként, hanem önálló alkotóként is jelen legyen a művészeti életben. Márpedig, amint a tárlaton is láthatjuk, Konstantina nővér teljesen egyéni látásmóddal bíró művész, akinek helye van a magyar művészet történetében. 

„Nincs senki ember lánya, vagy fia, aki véletlenül pottyant volna ide a földre. Mindenkinek van valami célja, sajátos küldetése. Senkit nem eresztett el az Úristen úgy, hogy ne adott volna neki egy olyan feladatot, amelyet más nem tud elvállalni. És ekkor az embert a hála és az öröm tölti el, köszönöm ezt a küldetést. Tudjuk, hogy a mai világban ez a látás- és gondolkodásmód mennyire bizonytalan. Nagyon kell az a belső fölismerés, hogy mi az, amiért érdemes élnem, hogy mennyire fontos a hivatás. Az idősebb generáció már tudja, hogy át kell adni a fiataloknak a hivatás kultúráját, amelyben mindenkinek a saját személyére szabott, Istentől kapott egyéni hivatása van.” Többek között ezeket a gondolatokat hallhattuk Sajgó Szabolcs megnyitóbeszédében, utalva ezzel Kákonyi Konstantina kalocsai nővér életútjára, kettős hivatására.

A rendezvény- és kiállítóterembe belépve balra azonnal feltűnnek Konstantina nővér arany- és ezüst lemezekből készített színes faliképei. A Kalevala egyes jelenetei és a Bibliából vett részletek elevenednek meg ezeken a különös technikával készített alkotásokon. Persze azonnal az egyik legősibb szakrális ábrázolási forma, az ikon jut az eszünkbe. Ám rögtön el is felejthetjük ezt, hiszen ezek a képek Kákonyi Konstantina egyéni látomásai, amelyek nem követik az ikonok készítésére vonatkozó szigorú szabályokat. A messiás kora és a József, az álomlátó talán a legszebbek e képek közül. Az arcok bájosak, az alakok arányosak. „Vejnemöjnen napról napra csak énekelt, mély titkot rejtő igéket” – olvashatjuk Konstantina nővér Vejnemöjnen című emblematikus alkotásán. A Louhi, Pohjola úrnője című arany-ezüst képen pedig a Kalevala-beli észak úrnője elevenedik meg; a népviseletbe öltözött alak a kezében tartja a Napot és a Holdat.

Kákonyi Konstantina egy hatgyermekes család másodszülöttjeként 1923-ban látta meg a napvilágot. A kalocsai nővérek tanítóképzője után 1931 és 1936 között Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, kalocsai iskolanővérként. Ezután kilenc éven át, 1936-tól 1945-ig volt rajztanár Baján, a rend tanítóképzőjében. Képeivel és népművészeti dekorációival teljesen átalakította az iskola arculatát. Ő tervezte a díszleteket és a jelmezeket az iskolai színielőadásokhoz, amelyeken rendszeresen jelen volt Kodály Zoltán és Sík Sándor is. Konstantina nővér bajai tanítványai közül többen országos hírű művészek lettek; közülük az egyik legismertebb Udvardi Erzsébet. 

A festőművész szerzetesnővér sokoldalúságára jellemző, hogy részt vett az európai modern építészet számára is jelentős pasaréti villanegyedben 1934-re felépült ferences plébániatemplom művészeti díszítésében is. 1942-ben ide készítette Ferences Madonna című, nagyméretű, aranyozott, festett fémdomborművét – ez korai időszakának főműve. 1943-ban, Árpád-házi Margit szentté avatására a Korda Kiadó megjelentette a szerzetesnővér Királylány című albumát.

1945 telén Budapest ostromát az Operaház pincéjében vészelte át a nővér, ahol Kodály Zoltán kérésére elkészítette a zeneszerző ott és akkor született művének lemezborítójára szánt alkotását. 1947-ben Kodály közbenjárására egyéves ösztöndíjat kapott a Római Magyar Akadémiára. Ez alkalmat teremtett arra, hogy eredetiben tanulmányozhassa Róma és egész Itália 2000 éves keresztény művészetét. Nagy hatással voltak rá az ókeresztény bazilikák expresszív erejű aranymozaik-ábrázolásai. 

A Horánszky utcai kiállításon az arany képeknél is jobban megragadta figyelmünket az Illés prófétáról készített monotípiasorozat. Koromfekete ábrázolások ezek, mintha csak színtiszta szénnel készültek volna az alkotások. A német Käthe Kollwitz döbbenetes erejű litográfiáira emlékeztetnek Konstantina nővér e grafikai lapjai.

A Szent János Patmosz szigetén című monotípia finom, lazúros technikával elkészített alkotás. Mint tudjuk, János apostol sem kerülhette el sorsát. Bírói ítélet alapján Rómában Domitianus császár elé vitték, ahol először halálra ítélték, majd több sikertelen kivégzési kísérlet után Patmosz szigetére száműzték. Ott egy viharos éjszakán, amikor a tenger dübörögve és tajtékozva ostromolta a sziklás partot, Isten egy hatalmas látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el az apostolt, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Sokáig maradt elragadtatásban, s amikor magához tért, már fényes nappal volt. A látottakat pedig egy kővel följegyezte a sziklafalra. Amikor később egy halász írószerszámokat vitt neki, pergamentekercsre írta látomásait, és elküldte a kisázsiai egyházaknak. Így beszéli el a hagyomány a Jelenések könyve születését. Konstantina nővér azt a pillanatot ábrázolja grafikai lapján, amint Szent János éppen fölfele tekint, és láthatóan sűrű fellegeket lát. A Jelenések könyvének tartalmát ismerve, nem csoda, ha a látványtól ájultan esett össze. 

1950-ben, az egyházi iskolák államosítása idején Konstantina nővér Rómában tartózkodott. Itt kapta meg rendje főnöknőjétől az értesítést a szerzetesrendek feloszlatásáról. Elöljárója arra kérte, hogy ne jöjjön haza. A teljes kilátástalanság közepette mintegy isteni segítségként érkezett az Amerikai Egyesült Államokból a meghívás, hogy Duluth városának bencés főiskolája rajztanárt keres. 1950-től 1994-ig itt tanított és dolgozott Konstantina nővér. Az idők folyamán több kiállítása is volt, egyre többen figyeltek fel rá. Így amikor 1963-ban Kennedy elnök látogatására készült Minnesota állam, ő készíthette azt az ötrészes domborművet, amit az elnöknek ajándékoztak.

Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök a Párbeszéd Házában tartott kiállításmegnyitón beszédében a következőket mondta: „A II. világháború után különösen nagy veszteséget jelentett az emigráns magyar hívők, szerzetesek, papok, tanárok és nevelők távozása, hiszen viharos történelme során az ország mindig számíthatott rájuk a szellemi és erkölcsi megújulásban, az újrakezdések, a tudományos és kulturális kibontakozás idején. Itthon mindenképpen szegényebbek lettünk nélkülük. A külföldre menekült papok, szerzetesek száma a II. világháború végén meghaladta az ezret, és ez felmérhetetlen veszteséget jelentett magyar hazánknak és egyházunknak. Ezek a külföldre menekült papok és szerzetesek mégis történelmünk és egész kulturális örökségünk részesei és formálói. Nemzetünk részét képezik, akkor is, ha külföldre kényszerültek, ha ott éltek, dolgoztak és haltak meg. Nem feledkezhetünk meg róluk, mert hozzánk tartoznak, egy nemzetet alkotunk.”

Kákonyi Konstantina nővérnek a kiállításon megtekinthető leglátványosabb munkái a színes monotípiái, amelyek nagyjából 50 × 70-es méretűek. A gazdag fantázia, a messze szárnyaló képzelet, a szabad gondolkodás szülte ezeket a műveket. Ha itthon maradt volna a festőművész nővér, talán soha meg sem születtek volna ezek az alkotások. Az 1950-es, 1960-as évek Magyarországa alkalmatlan lett volna ezeknek a képeknek a befogadására – persze nem az érdeklődő közönség hiányában, hanem az akkori kulturális kormányzat felfogása miatt. A Paradicsom kertje című az egyik legszebb e grafikai lapok közül. Kék lombozatú fák, barna színű, tükröződő folyó, lazúros, könnyed átfolyások, szabadon áramló festékek jellemzik ezt a különleges alkotást. Hasonló kép a Vérvörös Hold című monotípia is, az Apokalipszis sorozatból. Igazi látomások ezek, kozmikus tájképek a Bibliából úgy, ahogyan az alkotó lelki szemei előtt megjelennek.

A tárlat megnyitóján Prokopp Mária előadásában életrajzi és művészi szempontból tekintette át Kákonyi Konstantina nővér életútját és művészetét. Egy idő után Mária néni levette a mikrofont az állványról, odament a képekhez, és igazi művészettörténészhez méltóan elemezni kezdte az egyes alkotásokat. Idő hiányában sajnos nem érhetett a végére magyarázatainak – talán egy másik alkalommal folytathatja a tárlatvezetést. 

Konstantina nővér ezt írja művészi hitvallásaként: „(…) A művészi alkotáshoz elmélyedés, kontempláció szükséges a technikai felkészültség mellett. (…) Törekvésem az alkotás terén az, hogy éreztessem, föltárjam a rejtett jelentését a látható világnak. (…) A látható világ átszűrődik, újraalkotódik a művész egyéniségén, meglátásain keresztül, tehát nem volt célom másolni az érzékelhető valóságot, sem pedig nem ábrázoltam a látható világot annyira sajátosan egyéni módon, hogy az újraalkotott valóság elveszítse minden kapcsolatát az univerzálissal. Ilyenképpen a látható világ nincsen kizárva, csak átformálódik az alkotás folyamán, mivel egy eszme, tartalom kapcsolódik hozzá, ez a titokzatos alkotási folyamat az, ami átalakít, újjáalkot, jelentést és szépséget kölcsönöz a közönségesnek, a mindennapinak.” 

1992-ben a Keresztény Múzeumnak hazaküldött hatvannyolc képét kiállítás mutatta be Esztergomban. Ez a tárlat volt látható 1996 őszén a kalocsai Művelődési Központ és Ifjúsági Ház nagy sikerű kiállításán, amelyen rendtársaival együtt jelen volt már az 1994-ben hazatért szerzetesnővér is. Konstantina nővér Margit húgánál talált otthonra Homokmégyen. Itt is hunyt el 1998-ban. 

A spirituális folyamatok vizuális megjelenítése iránt fogékony olvasóinknak ajánljuk figyelmébe a Kákonyi Konstantina egykori kalocsai iskolanővér művészi alkotásait bemutató tárlatot, amely február 26-ig látogatható a Horánszky utcai Párbeszéd Házában.

Fotó: Mészáros Ákos, Merényi Zita

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. február 3-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.