Az elhunyt hajléktalanokért bemutatott szentmise után asztalt terítettek a templomban a szegényeknek

Hazai – 2016. február 21., vasárnap | 22:30

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be február 21-én a szentmisét, amelyen a Szent Egyed közösség megemlékezett az utcán elhunyt hajléktalan barátairól. A józsefvárosi templomban készen álltak a terített asztalok, amelyek körül vendégül láttak mintegy háromszáz hajléktalant.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A magyarországi Szent Egyed közösség évek óta szentmisében emlékezik elhunyt hajléktalan barátaira. Modesta miséje – ezt a nevet viseli világszerte az emlékező szertartás, egy hajléktalan asszony, Modesta Valenti emlékére, aki 1983. január 31-én Rómában a Termini-pályaudvar mellett rosszul lett. A 71 éves hajléktalan asszonyt a mentők nem vitték el, mert piszkosnak találták. Kevéssel ezután az utcán meghalt.


Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke mutatta be a szentmisét a Horváth Mihály téri templomban azok emlékére, akik az utcán éltek és haltak meg. „Isten házában otthon vagytok” – köszöntötte a híveket, köztük a háromszáz hajléktalan embert a püspök, és hangsúlyozta, hogy azokért imádkoznak ezen az estén, akik látszólag névtelenül haltak meg. Figyelmeztetett arra, hogy az evangéliumban a gazdag ember küszöbe előtt kéregető Lázár végtelenül értékes Isten számára, míg a történetben szereplő gazdag embernek még neve sincs. A mi világunkban éppen fordítva van, a szegény ember névtelen – Istennél azonban neve van, Isten számára végtelenül értékes.


Homíliájában a szentmise olvasmányából (Ter 15,5-12.17-18) indult ki: Ábrahám szövetséget kötött Istennel. Isten maga is megjelent ebben a történetben – „égő fáklyához hasonló valami” vonult végig a szövetségkötés helyén –, hiszen ez a szövetség az Ő számára is fontos, életre-halálra elkötelezte magát az ember mellett. Isten nevébe beleíródnak az emberek nevei:  Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének nevezik, és mi nevünk is ugyanígy bele van írva Istenbe. Később az égő csipkebokorban mutatkozik meg annak jeleként, hogy együtt szenved népével, aki a rabszolgaság kohójában ég. Isten a végítélet bírájaként az evangéliumban elmondja, hogy magára vette a világ minden szenvedését: éhes volt, szomjazott, ruhátlan volt…

Székely János püspök elmesélt egy történetet annak érzékeltetésre, mennyire fontosak az egyház számára a szegények: Nagy Szent Gergely pápa egy reggel miséhez készülődött, amikor megtudta, hogy egy szegény ember éhen halt az utcán. A hír hallatán levette miseruháját, mert úgy gondolta, hogy ha egy szegény meghalhat Róma utcáján, akkor a pápa nem méltó arra, hogy misézzen.


Egy személyes élményét is megosztotta a hallgatósággal a püspök. Amikor Betlehemben tanult, élt ott egy magyar szerzetesnővér, Etelka, aki idős korára elfelejtette a nyelveket, amelyeket beszélt, csak a magyarra emlékezett. Sokszor hívták hozzá Székely Jánost, hogy beszélgessen vele. Etelka nővér szép történeteket mesélt az életéről, mindig ugyanazt a hét-nyolc történetet, ami fontos volt neki, amire érdemes volt emlékeznie: mesélt az elhívásáról és arról, milyen büszke volt az édesapja arra, hogy ő szerzetes lett. Élete ragyogó fényei voltak ezek, ezekből táplálkozott – állapította meg, majd kiterjesztette a gondolatot az őt hallgató szegényekre: mindannyiunk életében vannak ilyen fények, a szüleink, Isten szeretetének fényei. Arra buzdított, hogy soha ne feledkezzünk meg ezekről a fényekről és engedjük, hogy táplálják életünket. Gondoljunk halottainkra és kérjük számukra Isten örök szeretetét, békességét – zárta homíliáját Székely János püspök.


Ezt követően Rudik Sándor, a Szent Egyed közösség hajléktalanszolgálatának egyik felelőse felolvasta az utcán elhunyt hajléktalan barátaik nevét. Minden névhez fűzött néhány mondatot, amely egyrészt kifejezte, milyen ember volt az illető, másrészt megmutatta, hogy a közösség tagjai számára személyesen fontos volt az az ember. Hajléktalan barátaik számára fontos jel ez az emlékezés: van, aki számon tartja őket, emlékszik rájuk haláluk után is.


A szentmise után az oltár megnagyobbodott és a szegények ebédjével folytatódott, az egyház ősi hagyományát felelevenítve.


Az ízletes ebédet a Kapuvári ÍzvadÁszok készítették, akik Rómában már többször is vendégül látták a Szent Egyed közösség szegény barátait, egy évvel ezelőtt pedig a pécsi szegényeknek főztek. Az asztalokat a Dreher Sörgyárak Zrt. kölcsönözte a közösségnek.


A szervezésben közreműködtek a Szeretet Misszionáriusai, akik a templom környékén szolgálnak a szegények között. Michels Antal plébános – Teréz anya nővéreinek támogatója, aki maga is elkötelezetten szolgálja a szegényeket – szintén részt vett az ebéden, szeretettel üdvözölte a betérőket.


A Szent Egyed közösség tagjai évek óta karácsonyi ebédre hívják december 25-én azokat a szegényeket, akikkel az év során is találkoznak, akikkel barátságot kötöttek. Rómában 1982-ben rendezett először a Sant'Egidio (Szent Egyed) közösség ünnepi ebédet a Santa Maria in Trastevere-bazilikában. Akkor húsz embert láttak vendégül, ma már a bazilika minden karácsonykor zsúfolásig telik az ünneplőkkel, valamint ugyanez történik Olaszország és a világ számos templomában: az eucharisztikus szertartást követően a templomterek a szeretetvendégség színtereivé válnak.


Három évvel ezelőtt a budapesti ebéd után az egyik hajléktalan barátjuk megkérdezte: „Miért nem lehet mindennap karácsony?” – és ezzel nemcsak arra gondolt, miért nincs mindig finom ebéd, hanem arra is, miért nem lehet mindennap szeretetben együtt lenni, miért nem ülnek le egy asztalhoz szegények és jólétben élők együtt. A közösség tagjai akkor elhatározták, hogy év közben is rendeznek hasonló alkalmakat. Általában a budapesti Loyola Café ad otthont az ebédeknek, baráti együttléteknek, most először pedig egy templomban terítettek meg.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria