„Ferenc pápa szereti a családokat” – Katekézissorozat gyermekeknek: Az édesanya

Ferenc pápa – 2016. október 15., szombat | 20:30

A Magyar Katolikus Családegyesület kétheti rendszerességgel adja közre gyermekeknek szóló katekézissorozatát, amely Ferenc pápa családoknak szóló beszédei alapján íródott. A második részt olvashatják.

Ferenc pápa számára az édesanya, minden édesanya legelőször is az a valaki, aki életet ad. Épp így a te anyukád is!

Édesanyád nemcsak világra hozott, hanem táplál és gondot is visel rád mindennap! Egész életét érted és a családodért áldozza. Éppen ezért nagyon boldog, és ugyanakkor nagyon fáradt is. Ahogyan Ferenc pápa anyukája is, akiről a Szentatya így mesélt: „Emlékszem, otthon, ahol öten voltunk gyerekek, az egyik ezt akarta csinálni, a másik meg amazt. Szegény anyánk hol ide, hol oda futott, de mégis boldog volt. Olyan sokat adott nekünk.”

A pápa úgy fogalmazott, hogy az édesanyák egyfajta vértanúságot élnek meg, ugyanis mindennap az életet adják gyermekeiknek, és így tanúságot tesznek a szeretet szépségéről és gyengédségéről. Az édesanyák igazán értékesek!

Éppen ezért segítenünk kell őket: a munkában, a társadalomban és otthon is. Ezt ne felejtsétek el!

„Mária, az édesanya, adja nekünk Jézust, ő mutatja be nekünk Jézust, ő láttatja velünk Jézust”.

„Az édesanyák azt az utat választják, hogy életet adnak. És ez valóban nagy és szép dolog!”

A gyermekkatekézis Ferenc pápa 2015. január 7-én elmondott katekézise alapján íródott, amely a vatikáni VI. Pál teremben tartott hagyományos szerdai általános kihallgatás keretében hangzott el.


Fordítás: Móger-Rassay Virág/Magyar Katolikus Családegyesület

Forrás és illusztráció: Pontificium Consilium pro Familia (A Család Pápai Tanácsa)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria