A „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport szimpóziuma a hungarológiai kongresszuson

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kongresszus egyik legtöbb előadást felvonultató szimpóziuma a középkortól a 20. századig tárgyalt magyar szempontból meghatározó római fondokra alapozott kutatási eredményeket. Szervezői Fedeles Tamás és Tusor Péter voltak. Az üléselnöki teendőket Török József, a PPKE HTK egyháztörténész professzora, a kutatócsoport szenior kutatója és tanácsadója látta el. A délelőtti szekciók előadói középkori, illetve kora újkori, a délutáni szekciók előadói újkori és jelenkori témákat vizsgáltak. 

A szimpóziumot Tusor Péter nyitotta meg, aki bevezetőjében kifejtette, hogy a hungarológiai kongresszus keretében zajló előadás-sorozat a római magyar kutatások intézményesülésének fontos lépcsője, egyben egyfajta programterv az elkövetkezendő fél évtizedre.
 
Az első szekció első előadója, Maléth Ágnes az I. Károly korabeli szentszéki–magyar kapcsolatokról beszélt. Sorra vette a téma vatikáni forrásbázisát, az ez alapján érdeklődésre számot tartó témaköröket, kiemelve közülük a 14. század első felében alkalmazott beneficiális politikát, melyről eddigi kutatásai alapján táblázatokkal és diagramokkal gazdagon adatolt képet vázolt fel. A következő előadó, Fedeles Tamás az Apostoli Kamara 14. századi magyarországi kollektorainak infrastruktúráját és körülményeit ismertette; az adószedés személyi és tárgyi feltételeit, továbbá viszontagságaikat, későbbi hivatali egyházi karrierjüket tárgyalta. Többek között rámutatott, hogy a kollektorok kétharmada külföldi, döntő többségében francia és olasz származású volt, míg a subkollektorokat a helyi egyháziak közül nevezték ki. Szovák Kornél időben némileg előrelépve, 1405-től 1484-ig három pápa pontifikátusa idején (II. Piusz, II. Pál és IV. Sixtus) beérkező szupplikációk közül a török veszélyre hivatkozókra összpontosította figyelmét. Több olyan példát hozott, melyben a szupplikáció jóváhagyásának feltétele a végekre irányított anyagi vagy emberi erőfeszítés volt. Nemes Gábor vizsgálódását a 15–16. századi Rómában tartózkodó győri egyházmegyeiekre szűkítette, sorra véve a tartósan és az alkalmilag (zarándoklat, követség, vezeklés, hivatali ügyintézés, egyetem stb.) ott időző laikusokat és klerikusokat. A szekció utolsó előadásában Lakatos Bálint egy érdekes forrást, a pápai udvar 1504. évi követi precedencialistáját elemezte, összevetve és időrendbe rendezve a lista öt változatát, kiemelve rajtuk a magyar király helyét. A rangvitákat és kezelésüket – köztük a két magyar vonatkozásút (1487. február 2-án a skót követtel, 1494. február 2-án a nápolyi követtel) – táblázatban ismertette. 

A második szekció előadásainak nagy része egy-egy konkrét újkori személyiséget, annak látásmódját, munkásságát vagy hivatali idejét vizsgálta. Kanász Viktor Fráter György perének vatikáni forrásait tanulmányozva rámutatott arra a tényre, hogy olykor a már feldolgozottnak vélt anyagok is rejthetnek értékes magyar vonatkozásokat. Egyrészt mivel nem feltétlenül ismerték a kutatók a teljes rendelkezésre álló forrásanyagot, másrészt csak a fontosnak vélt részeket kivonatolták. Kruppa Tamás a Giovanni Argenti jezsuita páter és Bocskai István között kibontakozó vallási és politikai természetű polémiát ismertette, melyről a források egyoldalúan a jezsuita szemszögből számolnak be. Kisvarga Gábor előadásában Galla Ferenc néhai teológiaprofesszor kéziratos monográfiája kiadási előkészületeinek kihívásait ismertette. Az 1970-es években elkészült kézirat a hódoltsági missziószervezés összes aspektusát áttekinti, a benne szereplő adatok Tóth István György és Molnár Antal kutatásaival részben átfedésben vannak, részben időhatáraiban jelentősen túl is lépnek rajtuk. Mihalik Béla Vilmos a Georg von Martinitz római követsége idején kipattant precedenciavitából kiindulva vázolta fel a cseh gróf mindössze négy évig (1695–1699) tartó követsége történetét, a pápával való vitáját és bukását. A szekció végén Tusor Péter – nyitva a következő szekció első előadásának témája felé – a 17. századi processus informativusok feldolgozásában rejlő lehetőségeket ismertette. Meglátása szerint érdemes korszakos feldolgozásban és tematikus bontásban gondolkodni, s különválasztani az adott személyről és egyházmegyéről feltett kérdésekre beérkező válaszok vizsgálatát.
 
A következő szekcióban Tóth Tamás ugyanezt a forrástípust vizsgálta egy évszázados eltéréssel: a 18. századi kánoni kivizsgálási jegyzőkönyvekben rejlő potenciálokra mutatott rá. Lelőhelyeiket, formai kritériumaik szabályozását, a bennük szereplő kérdéseket vette sorra, és a kérdéses anyag nagyságrendjét illusztrálta számokkal. Gárdonyi Máté egy hasonlóan fontos, a magyar egyházmegyék állapotáról információval szolgáló vatikáni forráscsoportot, az 1928-as quinquennalis jelentéseket és ezeknek nunciusi értékelését, valamint a rájuk adandó választervezeteket, Cesare Orsenigo velük kapcsolatos javaslatait ismertette. 

Az utolsó szekcióülés teljes egészében a 20. századra összpontosított. Tóth Krisztina egy meglehetősen gyakran vizsgált kérdés, a magyar királyi főkegyúri jog szentszéki értékelésének változását mutatta be a magyar kutatás számára eddig ismeretlen forrásokra támaszkodva, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja 1919. február 2-ai, 1921. november 8-ai és 1922. július 30-ai jegyzőkönyve és előkészítő anyagaik alapján. Fehér Lilla a római Szent István Ház Alapítványi Levéltárában található Apor Gábor- és Zágon József-gyűjtemény egyes dossziéi alapján az emigrációs Szent István Akadémia felépítését és történetét vázolta az 1951-es kezdetektől egészen az 1962-es megszűnésig. A szimpózium utolsó előadója, Rétfalvi Balázs szintén a 20. század második feléből merített témát: Kovács Sándor szombathelyi püspök és a Római Kúria kapcsolattartását vizsgálta hazai levéltári források alapján, tekintve hogy a téma forrásainak nagy része – a II. vatikáni zsinat levéltárán kívül – Rómában még nem kutatha „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport tó.
 
A szimpózium anyaga a „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport kiadványsorozatában (Collectanea Vaticana Hungariae) lát majd napvilágot (Magyarország és a római Szentszék. Vatikáni magyar kutatások a 21. században, CVH I/15).

Forrás és fotó: MTA-PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport

Magyar Kurír