Márton Áron tiszteletére tartottak megemlékezést az izraeli magyar nagykövetségen

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként Lukácsi Katalin Izraelben a helyi magyar közösséget szervezi. A program ösztöndíjasai általában a magyar hagyományokhoz kötődő ismereteiket kamatoztatva végzik tevékenységüket: néptáncot tanítanak, magyar ételeket főznek, kórust vezetnek, esetleg valamilyen régebbi kézművesmesterséggel foglalkoznak vagy magyarul tanítanak. Lukácsi Katalin az ösztöndíjprogram keretében a keresztény–zsidó párbeszéd előmozdítására törekszik, itthon is sok rendezvényt szervezett már ennek jegyében. 

A tel-avivi magyar nagykövetségen megrendezett megemlékezést a Történelmi Magyarországról Bevándoroltak Szövetségével és a követséggel együtt szervezte, amelynek tragikus aktualitást adott Simón Peresz éppen aznap bekövetkezett halála is. Az egykori államfőről Nagy Andor emlékezett meg az est elején.

A Nobel-díjas államférfiról a nagykövet köszöntőjében elmondta: Simón Peresz is a béke embere volt, miként Márton Áron. Nagy Andor Márton Áron életével kapcsolatban püspöki címerére mutatott, amelynek közepén egy fenyő áll, hangsúlyozva, hogy a boldog életű püspök is így magasodott ki kora vészterhes napjaiban embertársai közül, amikor 1944 májusában határozottan és széles hallgatóság előtt elítélte a deportálásokat.

A nagykövet szavai után Miron Eszter, a Történelmi Magyarországról Bevándoroltak Szövetségének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, gyermekkorát felidézve. Elmondta, hogy Jánoshalmán sok atrocitást kellett átélnie mint vallásos zsidó gyermeknek, és nem volt senki, aki szót emelt volna védelmükben. Márton Áron azonban mindenki helyett, egyetlen fegyverével, a szavával védelmezte az üldözötteket.

A köszöntők után Raphael Vágó történészprofesszor, a Tel-avivi Egyetem tanára tartott előadást. Beszéde elején ő is gyermekkori emlékét osztotta meg, ugyanis a megemlékezésen részt vevők közül ő lehetett egyedül, aki – erdélyi származású lévén – személyesen is találkozott Márton Áronnal. Röviden összefoglalta a főpap életpályáját, kitérve arra, hogy nemcsak a náci és a kollaboráns magyar hatóságokkal szemben őrizte meg emberségét 1944-ben, hiszen a ’45 után kialakuló román pártállam szintén ellenségének tekintette, és hosszas börtön, majd házi őrizet várt rá. Raphael Vágó Márton Áron Világ Igaza címével kapcsolatban elmondta, hogy hosszas vajúdás előzte meg a Jad Vasem emlékközpont részéről, ugyanis talán az erdélyi püspök az egyetlen kitüntetett, aki nem végzett konkrét embermentő tevékenységet. Kiállásával és bátor tetteivel mégis kiérdemelte ezt a címet, ráadásul egész erdélyi egyházát, számos plébániát és szerzetesközösséget utasított arra, hogy bújtassák az üldözötteket. Fénysugár volt ő. Már 1944 előtt is jó kapcsolatot ápolt minden felekezettel, köztük a zsidósággal is, amit Weinberger Mózes Mordekhai (Moshe Carmilly) is tanúsított, aki akkoriban Kolozsvár főrabbija volt.

Márton Áron történelmi emlékezetéről is beszélt a professzor, megemlítve, hogy Randolph L. Braham világhírű holokausztkutató volt az első, aki angol nyelvterületre is elvitte Márton Áron hírét; Apor Vilmos, Hamvas Endre mellett Márton Áron kiállását nevezte a legbátrabbnak. Szó esett a magyar felekezetek felemás hozzáállásáról is: Ravasz László már 1944-ben szót emelt az üldözöttek ellen, és buzdította Serédi Jusztinián katolikus hercegprímást a nyilvános kiállásra, bár korábban ő is megszavazta az első és második zsidó törvényt (a harmadikkal már vitába szállt). Sokan voltak ehhez hasonlóan ambivalens helyzetben a katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetésből. Mindannyian szembehelyezkedtek a náci fajelmélettel és a háború embertelenségével, de látványos és határozott fellépésre csak kevesen vállalkoztak. (Bár az esten nem került szóba, de Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát a legfelsőbb klérus tagjaként Pannonhalmán nyújtott menedéket az üldözötteknek, és később a Világ Igaza címet is elnyerte.)

Raphael Vágó után édesanyja kért szót, aki 58 évi izraeli tartózkodás után is erdélyi tájszólással számolt be személyes élményeiről. Felszólította a teremben ülő zsidókat és keresztényeket, hogy közösen imádkozzanak Márton Áron boldoggá avatásáért.

Az estet Shmuel Yaari elmélkedése zárta. Rövid – Szeged környéki tájszólással elmondott – beszédében arról szólt, hogy a zsidóság számára a hálás lelkület kötelesség. A hála nem csak azokat gazdagítja – emelte ki –, akiknek hálásak vagyunk. Márton Áron már nem szorul rá a mi hálánkra, a hála azonban minket, a köszönetet mondókat is felemel és nemesít. Shmuel Yaari elmélkedése végén héberül recitálta el a ros hásáná (a zsidó újév) ünnepén éneklendő hálazsoltárt Márton Áron emlékezetére.

Forrás és fotó: Lukácsi Katalin

Magyar Kurír