Orosz Atanáz miskolci püspök a Deus caritas est enciklikáról

– Milyen céllal hívták össze a konferenciát, és milyen felismerésre jutottak?

– A hatást később fogjuk látni. A Cor Unum Pápai Tanács szervezte és rendezte ezt a kongresszust, amely a tíz évvel ezelőtt kiadott enciklika kapcsán a két pápa karitatív tevékenységekre és a karitász alapjaira vonatkozó elképzeléseit és teológiáját kapcsolja össze és szemléli együtt. Ebből a szempontból tartom rendkívül jelentősnek ezt a kongresszust. Ferenc pápa által maximálisan támogatott összejövetelről van szó, amely Benedek pápa első enciklikáját elemzi és aktualizálja, így üzen azok számára is, akik az elmúlt években szembe próbálták állítani a két pápa egyházkormányzati vagy egyéb tevékenységét. Itt világossá válik a kontinuitás a két pápa között.

– Érdekes helyzet, hiszen az új pápa elődjének tíz évvel ezelőtt megjelent enciklikáját most tárgyalják, akkor, amikor az előző pápa „emeritusként” itt él közöttünk a Vatikánban.

– Igen, tehát egy olyan időszakban, amikor egyesek megpróbálják kijátszani egyik pápa nyilatkozatait a másik pápával szemben. Ferenc pápa a leghatározottabban azonosul egy tíz évvel ezelőtti enciklika aktualitásával, vallja, hogy ez az enciklika teljesen megőrizte üde frissességét mind a mai napig, valamint hogy ebből az enciklikából semmit el nem kell felejteni, semmit félre nem kell tenni. Amit ott Benedek pápa a maga módján fogalmazott meg, az Szentatyánk, Ferenc pápa értelmezésében is aktuális és sokatmondó a mai katolikus egyházban.

– A Deus caritas est kezdetű enciklika jelentősége dogmatikai síkon erősebb vagy pedig a közvetlen karitász vonatkozásában?

– Dogmatikai síkon rendkívül jelentős ez az enciklika. Az enciklikát előkészítő Cor Unum Pápai Tanács elnöke bevallotta, hogy ők más mondanivalójú enciklikát terveztek, de Benedek pápa a feje tetejére állította az egész tervezetet, amikor az enciklika első fele teljes egészében teológiai bevezetés lett. Olyan teológiai bevezetés, mely prófétai előrelátással tisztázta, hogy ma a karitásztevékenység nem indokolható mással, csak az Istentől jövő szeretet átélésével. Isten mint szeretet van jelen minden karitásztevékenység mögött, amely valóban katolikus és valóban keresztény.

– Szeretni valamiként minden ember tud, mégis a kereszténység a szeretet parancsában tanítványnak vallja magát. Jézus ezt tanította ugyanis: „Ahogy az Atya engem szeretett, én úgy szerettelek benneteket…” Megjelenik ez a mozzanat, ez a tanult és továbbadott szeretet a keresztények részéről?

– Igen, a keresztények részéről az enciklika mai értelmezésében is megjelenik. Egy svájci filozófustól kaptunk nagyon világos útmutatást, irányvonalat arra vonatkozólag, hogy a szeretet terminológiája mennyit változott, és hogy a hiteles karitász ma a világ szemében olykor épp kegyetlenségnek tűnik, és az, amit szeretetként árul ez a világ, az az esetek nagy részében ideológiák hordozórakétája, amely a másság és egyéb ideológiák szolgálatába állítja ezt a szent fogalmat.

– Ebben az összefüggésben egy tíz évvel ezelőtti benedeki gondolat aktuális és hasznos lehet ma is, amikor a szeretetnek ez a felhígított értelmezése egyre inkább terjedni látszik?

– Hogyne. Éppen aznap, amikor erről beszélt a svájci filozófus, fogadta el az olasz legfőbb törvényhozás a másság olyan értelmezését, mely a kereszténységgel összeférhetetlen és összeegyeztethetetlen. Tehát rendkívül aktuális volt épp azon a napon is, amikor a kongresszus nyilatkozott az ügyről.

– A mai köznapi, mondhatnám azt is, liberális szeretetértelmezés mindent lehetővé tesz. Ezzel szemben egy keresztény értelmezésnek vannak bizonyos megkötései, melyek Istentől jönnek. Éppen ebben az összefüggésben tűnik a keresztény szeretetértelmezés az előbbi „tágasságával” szemben egyfajta „megszorításnak”. Hogyan lehet ezt helyesen értelmezni?

– Ez a „megszorítás” itt a földön az Isten jelenléte ebben a világban, amely a legnagyobb tágasságot jelenti. Keskeny az út, mely üdvösségre vezet, és széles az út, amely romlásra vezet. A „szeretet” szóval és fogalomkörrel való visszaélések most már oly tágasak, hogy a romlásnak sokféle útját jelölik ki: a magzatgyilkosságtól az eutanáziáig és a homoszexuális párok együttélésének egyházi megáldásáig. Ezek az tévutak a tíz évvel ezelőtti enciklika szemléletében és a mai katolikus egyház szemléletében is a romlásra vezető utak, bármennyire is a szeretet ürügyén adják elő ezeket.

– Előretekintve, hogyan lehet újrahasznosítani Benedek pápa tízéves tanítását?

– Az előadók többsége hangsúlyozottan az Istenben élést, a Szentháromság egy Isten szeretetközösségében élést jelölte meg annak az egyetlen lehetséges kiindulópontnak, amelyből a katolikus karitász tevékenysége fakadhat. Amennyiben ezt valaki megspórolja, akkor a leghatékonyabb szervezet is üressé és feleslegessé válik. Ezek a radikális megfogalmazások, azt hiszem, világszerte befolyásolni fogják a karitásztevékenységet és a karitászszervezeteket.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír