Ferenc pápa homíliája: Nem hősnek kell lenni hébe-hóba, hanem tanúnak mindennap!

Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

Isten igéje ma bölcsességről, tanúságtételről és ígéretekről beszél nekünk.
A bölcsességet ezeken a földeken ősidőktől fogva ápolják. A bölcsesség keresése mindig lenyűgözte az embert; gyakran előfordul azonban, hogy, akik több eszközzel rendelkeznek, azok több ismeretet szerezhetnek, és több boldogulási lehetőségük van, míg akinek kevesebbje van, azt félreállítják. Ez elfogadhatatlan egyenlőtlenség, mely napjainkban tovább növekedett. A Bölcsesség könyve azonban meglep bennünket azzal, hogy megfordítja a perspektívát. Azt mondja, hogy „az utolsók irgalomból bocsánatot nyernek, a hatalmasokra azonban kemény büntetés vár” (Bölcs 6,6). A világ szemében: akiknek kevesebbje van, azt eldobják, akinek többje van, az kiváltságot szerez. Isten szemében azonban nem: akinek nagyobb hatalma van, azt szigorú vizsgának vetik alá, míg az utolsók Isten kiváltságosai.

Jézus, a Bölcsesség személyesen, teljessé teszi ezt a perspektívaváltást az evangéliumban: nem akármikor, hanem első beszédének elején, a boldogságokkal. A perspektívaváltás teljes: azokat nevezi boldognak, akik szegények, akik sírnak, akiket üldöznek. Hogyan lehetséges ez? A világ szemében a gazdagok, a hatalmasok, a híresek a boldogok! Az az ember értékes, akinek van, aki képes, aki számít! Isten szemében nem: nem az a nagyobb, akinek van, hanem az, aki Lélekben szegény; nem az, aki mindenre képes másokat megelőzve, hanem az, aki szelíd mindenkivel; nem az, akit a tömeg éljenez, hanem aki irgalmas testvéréhez. Ezen a ponton kétség merülhet fel:

ha úgy élek, ahogy Jézus kéri, mit nyerek vele? Nem azt kockáztatom, hogy mások eltapossanak? Jó nekem Jézus javaslata? Vagy vesztes javaslat? Nem vesztes, hanem bölcs.

Jézus javaslata bölcs, mert a szeretet, mely a boldogságok szíve-közepe, ha gyengének tűnik is a világ szemében, valójában győzedelmeskedik. A kereszten erősebbnek bizonyult a bűnnél, a sírban legyőzte a halált. Ugyanaz a szeretet, mely győztessé tette a vértanúkat a megpróbáltatásban, és hányan voltak az elmúlt században, többen, mint az előzőekben! A szeretet a mi erősségünk, a szeretet azoknak a fivéreinknek és nővéreinknek az ereje, akik itt is előítéleteket, sértéseket, bántalmazást és üldöztetést szenvedtek Jézus nevéért. De míg a világ hatalma, dicsősége és hiúsága elmúlik, addig a szeretet megmarad: ahogy Pál apostol mondta nekünk: „soha nem múlik el” (1Kor 13,8). A boldogságok megélése tehát örökkévalóvá teszi azt, ami elmúlik. Lehozza a Mennyet a földre.

De hogyan lehet megélni a boldogságokat?

Nincs szükség rendkívüli dolgokra, képességeinket meghaladó teljesítményekre. Mindennapi tanúságtételre van szükség. Boldog, aki szelíden él, aki irgalmat gyakorol ott, ahol van, aki tisztán tartja szívét ott, ahol él.

Ahhoz, hogy boldogok lehessünk, nem hősnek kell lenni hébe-hóba, hanem tanúnak mindennap. A tanúságtétel az út Jézus bölcsességének megéléséhez. Így változik meg a világ: nem hatalommal vagy erővel, hanem a boldogságokkal. Mert így tette ezt Jézus, mindvégig megélve azt, amit az elején mondott. Minden azon múlik, hogy tanúságot teszünk-e Jézus szeretetéről, ugyanarról a szeretetről, amelyet Szent Pál gyönyörűen mutat be a mai szentleckében. Lássuk, hogyan mutatja be!

Először is azt mondja, hogy „a szeretet hosszantűrő” (1Kor 13,4). Nem számítottunk erre a jelzőre. Úgy tűnik, hogy a szeretet a jóság, a nagylelkűség, a jó cselekedetek szinonimája, Pál mégis azt mondja, hogy a szeretet mindenekelőtt hosszantűrő. Ez a szó a Bibliában Isten türelmét írja le. A történelem folyamán az ember továbbra is elárulta a vele kötött szövetséget, a szokásos bűnökbe esett, és az Úr ahelyett, hogy belefáradt volna és elhagyta volna, mindig hű maradt, megbocsátott, és újrakezdett. A szeretet első tulajdonsága a türelem a minden alkalommal való újrakezdéshez, mert a szeretet nem méltatlankodik, hanem mindig újrakezd. Nem bánkódik, hanem újraindul; nem csügged, hanem kreatív marad. A gonoszsággal szemben nem adja fel, nem adja meg magát. Aki szeret, az nem zárkózik magába, ha a dolgok rosszra fordulnak, hanem a rosszra jóval reagál, emlékezve a kereszt győztes bölcsességére. Isten tanúja ezt teszi: nem passzív, nem fatalista, nem foglya a körülményeknek, az ösztönnek vagy a pillanatnak, hanem mindig bizakodó, mert alapját abban a szeretetben vetette meg, amely „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13,7). Megkérdezhetjük magunktól: és én hogyan reagálok a nem tetsző helyzetekre? A nehézségekkel szemben mindig két dologra érzünk kísértést. Az első a menekülés: lelépünk, hátat fordítunk, nem akarunk többet tudni róla. A második az, hogy mérgesen, erővel reagálunk. Ez történt a tanítványokkal a Getszemáni-kertben: zavarukban sokan elmenekültek, Péter pedig kardot rántott. De sem a menekülés, sem a kard nem oldott meg semmit. Jézus viszont megváltoztatta a történelmet. Hogyan? A szeretet alázatos erejével, türelmes tanúságtételével. Erre kaptunk mi is meghívást; így teljesíti Isten ígéreteit.

Ígéretek. Jézus bölcsessége, mely a boldogságokban testesül meg, a tanúságtételt kéri és az isteni ígéretekben rejlő jutalmat kínálja. Azt látjuk ugyanis, hogy minden boldogságot ígéret követ: aki megéli a boldogságokat, az megkapja a mennyek országát, az vigaszt nyer, éhsége kielégíttetik, meglátja Istent… (vö. Mt 5,3–12).

Isten ígéretei páratlan örömet biztosítanak, és nem csalnak meg. De hogyan teljesednek be? Gyengeségeink révén. Isten azokat teszi boldoggá, akik végigjárják belső szegénységük útját. Ez az út, nincs másik.

Nézzünk Ábrahám pátriárkára: Isten sok utódot ígér neki, de ő és Sára már idősek és gyermektelenek. Isten éppen türelmes és bizakodó öregségükben tesz csodát és ad nekik fiút. Nézzünk Mózesre: Isten megígéri neki, hogy kiszabadítja majd a népet a szolgaságból, s ezért arra kéri, hogy beszéljen a fáraóval. Mózes tudatja vele, hogy félszeg a beszédben; Isten mégis az ő szavain keresztül teljesíti ígéretét. Nézzünk a Szűzanyára, aki épp akkor kap meghívást arra, hogy anya legyen, amikor a törvény szerint nem lehet gyermeke. És nézzünk Péterre: megtagadja az Urat, Jézus mégis őt hívja arra, hogy megerősítse testvéreit.

Kedves fivérek és nővérek, időnként tehetetlennek és haszontalannak érezhetjük magunkat. Ne higgyük el, mert Isten éppen gyengeségeink révén kíván csodákat művelni! Ő így szereti ezt csinálni, és ma este nyolcszor mondta nekünk, hogy ţūb’ā [boldogok], hogy megértesse velünk, hogy ővele valóban azok vagyunk. Természetesen megpróbáltatásokat szenvedünk, gyakran elesünk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy – Jézussal – boldogok vagyunk. Amit a világ elvesz tőlünk, semmi ahhoz a gyengéd és türelmes szeretethez képest, amellyel az Úr ígéreteit teljesíti.

Kedves nővérem, kedves fivérem,

talán ránézel a kezedre, és üresnek látod, talán csüggedés uralja szívedet, és nem érzed, hogy az élet hálás lenne neked. Ha így van, ne félj: a boldogságok neked szólnak, neked, aki megtört vagy, igazságosságra éhezel és szomjazol, akit üldöznek.

Az Úr megígéri neked, hogy neved fel van írva az ő szívébe, az Égben! És én ma köszönetet mondok neki veletek együtt és értetek, mert itt, ahol megszületett a bölcsesség az ókorban, a mai időkben sok tanú támadt, akiket a híradások legtöbbször figyelmen kívül hagynak, de akik Isten szemében értékesek; tanúk, akik a boldogságok megélésével segítik Istent békeígéreteinek teljesítésében.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír