Ferenc pápa katekézise: Máriához és Józsefhez hasonlóan reménnyel induljunk Jézus nyomába

A mai beszéd témája: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk?" (Lk 2,48) – Jézus megtalálása a templomban.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ebben a Jézus gyermekkorának szentelt utolsó katekézisben abból az epizódból indulunk ki, amikor tizenkét éves korában Jézus a templomban maradt anélkül, hogy szólt volna szüleinek, akik aggódva keresték és három nap múlva találtak rá. Ez az elbeszélés egy nagyon érdekes, Mária és Jézus között zajló párbeszédet tár elénk, mely segít elgondolkodni Jézus édesanyjának útjáról, egy biztosan nem könnyű útról. Mária ugyanis egy olyan lelki utat tett meg, amelyen végighaladva egyre jobban megértette Fiának titkát.

Idézzük fel ennek az útnak a különböző szakaszait! Várandóssága kezdetén Mária meglátogatja Erzsébetet, és három hónapig, a kis János születéséig nála marad. Később, amikor már a kilencedik hónapban van, a népszámlálás miatt Józseffel együtt Betlehembe megy, ahol világra hozza Jézust. Negyven nap múlva Jeruzsálembe mennek a gyermek bemutatására; majd minden évben visszazarándokolnak a templomba. De amikor Jézus még csecsemő volt, hosszabb időre Egyiptomba menekültek, hogy megvédjék Heródestől, és csak a király halála után telepedtek le ismét Názáretben. Amikor a felnőtté vált Jézus megkezdi szolgálatát, Mária jelen van és főszereplő a kánai menyegzőn; majd „távolról” követi őt, egészen utolsó jeruzsálemi útjáig, szenvedéséig és haláláig.

A feltámadás után Mária Jeruzsálemben marad a tanítványok anyjaként: támogatja hitüket, miközben a Szentlélek kiáradására várnak.

Ezen az úton a Szűz a remény zarándoka, a szónak abban az erős értelmében, hogy „Fiának leányává”,* első tanítványává válik. Mária hozta világra Jézust, az emberiség reményét: táplálta, nevelte, követte, engedve, hogy először Isten szava-Igéje formálja őt.

Mária – ahogy XVI. Benedek mondta – teljesen otthonos Isten szavában, ki-be jár benne. Isten szavával gondolkodik és beszél […]. Így az is láthatóvá válik, hogy Mária gondolkodása együtt-gondolkodás Isten gondolkodásával, akarása Isten akaratából való együtt-akarás. Mivel őt ennyire áthatotta Isten szava, anyja lehetett a testté lett Igének”

(Deus caritas est enciklika, 41). Ez az Isten igéjével való egyedülálló közösség azonban nem kíméli meg a nehéz „tanulóidő” fáradalmaitól.

A tizenkét éves Jézus elvesztése az éves jeruzsálemi zarándoklat során annyira megrémíti Máriát, hogy József szóvivőjévé is válik, amikor fiát korholja: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én aggódva kerestünk” (Lk 2,48). Mária és József átélték a gyermeküket elvesztő szülők fájdalmát: mindketten azt hitték, hogy Jézus a rokonok utazótársaságában van, de miután egy egész napig nem látták, elkezdik keresni, aztán pedig, mivel nem találják, kénytelenek visszafordulni. A templomba érve felfedezik, hogy az, aki nem sokkal korábban szemükben még óvandó gyermek volt, mintha hirtelen felnőtté vált volna, aki már képes vitába bocsátkozni a Szentírásról, és megállja helyét a törvénytanítókkal szemben.

Anyja dorgálását hallva Jézus lefegyverző egyszerűséggel válaszol: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). Mária és József értetlenek: Isten gyermekké lett misztériuma meghaladja felfogóképességüket. A szülők szeretetük szárnyai alatt akarják óvni drága fiukat;

Jézus viszont az Atya szolgálatában álló és igéjében elmerülő Fiúként akarja élni hivatását.

Lukács evangélistának a Jézus gyermekkoráról szóló elbeszélései így Mária utolsó szavaival zárulnak, melyek arra emlékeztetnek, hogy Jézusnak József az apja, egyúttal Jézus azon első szavaival, amelyekkel feltárja, hogy ez az apaság az ő mennyei Atyjának apaságából fakad, akinek elismeri vitathatatlan elsőbbségét.

Kedves testvéreim,

Máriához és Józsefhez hasonlóan, mi is reménnyel telve induljunk az Úr nyomába,

aki nem engedi, hogy elképzeléseink keretei közé zárjuk, és nem annyira valamely helyen engedi megtalálni magát, hanem a gyengéd isteni atyaságra adott szeretetteljes válaszban, mely nem más, mint az istengyermeki élet.

JEGYZET

* Utalás Dante Isteni színjátékára, melyben Szent Bernát szólítja meg így Máriát: „figlia del tuo figlio”, ’leánya tenfiadnak’ (Paradicsom, 33. ének, 1.) – a fordító megjegyzése.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó (archív): Vatican Media

Magyar Kurír