Kirill pátriárka részvéttáviratot küldött Ferenc pápa halálára

– 2025. április 23., szerda | 8:02

Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája április 21-én táviratot küldött Kevin Joseph Farrell bíborosnak, a Római Katolikus Egyház camerlengójának, melyben kifejezte részvétét Ferenc pápa halála miatt. Az alábbiakban a távirat magyar nyelvű fordítását adjuk közre.

Kérem, fogadja őszinte részvétemet Ferenc pápa elhunyta miatt. A néhai pápa a Római Katolikus Egyházat korszakos változással járó időszakban vezette (Ferenc pápa és Kirill pátriárka közös nyilatkozata, 7).

Nevéhez az Orosz Ortodox Egyház és a Római Katolikus Egyház közötti kapcsolatok egy fontos szakasza fűződik. A két egyház fejének történelmi jelentőségű első találkozója 2016-ban kifejezte egyházaink azon vágyát, hogy begyógyítsuk a sebeket, „amelyeket a távoli vagy közelmúlt konfliktusai (…) okoztak”, és „egyesítsük erőinket, hogy tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, az első évezred egyházának közös örökségéről” (Közös nyilatkozat 5, 7).

A keresztények számára világszerte nagy jelentőséggel bírt Őszentsége elkötelezettsége a szenvedőkkel és a kirekesztettekkel való együttérzés mellett.

Folyamatosan emlékeztetve bennünket arra, hogy az Úr Jézus Krisztus jelen van minden szegény és rászoruló emberben, a pápa felhívta a figyelmet az igazságtalanság, az emberi méltóság megsértése és az üldöztetés különböző megnyilvánulási formáinak gyakran szándékosan figyelmen kívül hagyott példáira. Hálásan fogunk emlékezni a vallásszabadság védelmében tett kijelentéseire, különösen az üldözött [a Moszkvai Patriarkátus alá tartozó] Ukrán Ortodox Egyházzal kapcsolatban.

A mindenható Úr adjon nyugalmat az igazak hajlékában elhunyt szolgája lelkének, aki Krisztus feltámadásának keresztények által világszerte megült ünnepének második napján hunyt el. Vezesse őt „a halálból az életre” (Jn 5,24), bocsásson meg neki minden akarva és akaratlan elkövetett bűnt, és adjon neki örök emléket!

Őszinte részvéttel:

+Kirill
Moszkva és egész Rusz pátriárkája

Forrás: Moszkvai Patriarkátus 

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria