„Isten boldognak szeretne látni minket” – Huszonévesek az Exodus és a FIAT lelkigyakorlatról

Márkus Réka: Lelassulni, rácsodálkozni, észrevenni

Réka a Budapesti Corvinus Egyetemen tanul turizmus és vendéglátás szakon. Mellette heti harminc órában dolgozik, és a családi turisztikai vállalkozásukba is besegít. Szabadidejében a Magyar Cserkészszövetség segédtiszti vezetőképzőjét végzi, továbbá aktívan sportol. Népes családja is számtalan programot hoz az életébe.

Nagy rohanásban éltem, ami ráébresztett arra, hogy milyen fontos a jelenlét. Lelassulni, rácsodálkozni, észrevenni”

– húsvétra készülve így határozta meg a maga számára a FIAT lelkigyakorlat célját.

Réka tavaly nagyböjtben is vállalt önmegtartóztatást jelentő gyakorlatokat. Idén nagyon örült annak, hogy a barátaival összekapcsolódva, a lelkigyakorlat tartalmát együtt átgondolva és alakítva vágtak bele a negyvennapos kihívásba. Másokkal közösen akarta végigjárni ezt az utat. „Éreztem, hogy a köztünk lévő barátságnak szüksége van megújulásra. Rendszeresen találkoztunk, de a beszélgetések többnyire a felszínen maradtak. Célként fogalmaztam meg a kapcsolataim elmélyítését is, mert éreztem, hogy az idő és a százféle tevékenység kezdett falat építeni közém és a szeretteim közé.”

Réka számára különösen fontosak voltak lelkigyakorlat alatt a csapata többi tagjával való heti egyszeri találkozások. Ezek gerincét az a beszélgetés adta, amelyben öt kérdést jártak körül: Mi volt a hét „Szentlélek-pillanata”? Mit tanultam a héten, miben szeretnék fejlődni? Mi jelentett kihívást, amiért meg kellett küzdenem? Milyen kapcsolatért, meghatározó beszélgetésért vagyok hálás? Milyen imaszándékkal kezdem a hetem? „Ezek a kérdések megkönnyítették, hogy mélyen tudjunk beszélgetni. Odafigyeltünk egymásra, valóban meghallgattuk a másikat” – mutatta be Réka a találkozókat.

Az étkezéssel kapcsolatban nemcsak a nassolásról és az édességekről mondott le a lelkigyakorlat idejére, hanem heti egy napra kenyér és víz böjtöt is vállalt. Az imaélet kialakításához az In Team. Egy különleges nagyböjt című füzet nyújtott segítséget nekik, amelyet Csépányi Gábor, Riesz Domonkos, Eredics Gergő, Faragó András és Riesz Benedek állított össze. Ebben mindennap az adott vasárnapi evangéliumot dolgozták fel. Réka számára sokat jelentett az Istennel töltött heti csendes félóra is, ami a hálaadás alkalma volt a természetben. 

Zimmer Csenge: Isten velem van a hétköznapokban

„Azzal a tervvel kezdtem neki a lelkigyakorlatnak, hogy a napjaimban mindig legyen Istennel töltött idő, több, mint korábban. Az ima elég változóan volt jelen az életemben: rövid, sokszor össze-vissza esti imák, időnkénti fellendülésekkel” – így fogalmazza meg a negyedéves építészhallgató, hogy milyen célt tűzött maga elé a nagyböjtben. Csengének is sokat segített, hogy az In Team című füzet keretet adott az imához. „Nagyon jó volt, hogy nemcsak arra biztattak, üljünk le imádkozni, hanem vezettek is ezen az úton. Kérdéseket kaptunk, amelyek arra késztettek, hogy átgondoljuk az olvasottakat.

Sok mindent sikerült felfedezni azáltal, hogy ugyanazt az evangéliumi szakaszt hétszer kellett elolvasnunk. Napközben újra és újra felidéződött bennem egy-egy gondolat, és beszélgetésre késztetett Istennel. Megtapasztaltam, hogy Isten ott van velem a hétköznapokban.”

Csenge nagyböjti vállalásait ez a felismerés határozta meg: „mindig ugyanazokkal a dolgokkal küzdök, visszatérőek a nehézségeim”. A közösségi médiától teljesen távol maradt a lelkigyakorlat alatt, és csökkentette a napjaiban a hírek olvasására fordított időt is. „A tájékozódás érték ugyan, de éreztem, beszippant, hogy naponta tizenötször nézek rá a telefonomra. A jövőben is szeretnék képben lenni, de naponta egyszer elég elolvasni, hogy mi történt itthon és a világban. Az állandó böngészés megosztja a figyelmemet, és a rossz, félelmetes hírek ráülnek a hangulatomra” – mondja.

A közösség erősítése Csenge számára is fontos. „A lányokkal évek óta heti rendszerességgel találkozunk, de most máson van a hangsúly. Jó, hogy szóba kerülhetnek a visszatérő nehézségeim, a hibáim is. Törekszünk, igyekszünk, és bár sokszor ugyanazok a problémák térnek vissza, talán mégis sikerül előrébb jutnunk.”

Dringó Júlia: Tudok és akarok fejlődni

Júlia a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem negyedéves hallgatója ipari termék- és formatervező mérnök szakon. Rékához és Csengéhez hasonlóan ő is a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett. A Regnumban nőtt fel, ahol most vezetőként van jelen. 

Az aszketikus vállalásokról elmondta: mindegyikük azt kereste, mi az, ami a legjobban fejleszti. „A komfortzónámon kívül eső vállalásokat fogalmaztam meg, de azért próbáltam reális célokat magam elé tűzni, hogy ne érezzem őket lehetetlennek. Elkezdtem futni, heti két-három alkalommal. Rendszertelenség volt az életemben abból a szempontból is, hogy mikor, hogyan találkozom a távolabbi családtagjaimmal. Ezen is sikerült változtatnom.”

Juli úgy érzi, közösségüket tekintve a legjobbkor jött ez a lelkigyakorlat. „Szoros barátságban vagyunk a gimnázium kilencedik osztálya óta. Az elmúlt hónapokban azonban nehezebben sikerült találkoznunk, mert nagyon különböző a heti rendünk. A FIAT egy közös pont, ami közel hoz minket egymáshoz. Meg tud nyitni bennünket külön-külön és közösségben is” – hangsúlyozza ő is az összekapcsolódás megújító erejét.

„Uram, felajánlom neked a napomat” – ezt a fohászt építette be a reggeli imájába, és a nap folyamán többször megismétli.

Segít, hogy a napjaimnak része lett az Istenre figyelő tudatosság”

– mondja. Juli megküzd azért, hogy sikerüljön megtartania a vállalásait. „A hétköznapok sűrűjében könnyű elfelejteni, miért is csinálom mindezt, van, hogy csak a nap végén eszmélek. Nagy segítséget jelent az esti reflexiós beszélgetés, amikor megosztjuk egymással a megéléseinket. Ez valóban motiválni tudja az embert.”

Török Ignác: Ha én boldog vagyok, a Jóisten is boldog

Ignác második alkalommal vállalkozott az Exodus lelkigyakorlatra. A húszéves fiú faipari mérnöknek tanul a Soproni Egyetemen. „Nem tagadom, nehéz volt tavaly az Exodus 90, de éreztük, milyen jó kitisztulni, tenni valamit ezért, és idén újra vágytunk erre” – mondja. Ezért vágtak bele a kihívásba egykori pannonhalmi bencés osztálytársaival. Ezúttal negyven napra köteleződtek el.

A kihívás egy levéllel kezdődött, a vállalás miértjének megfogalmazásával. „A Jóistennek írtam, olyasmi áll benne, amit csak ő és én tudunk.” Ignác már tavaly felismerte, hogy a vallását gyakorló nagycsalád, a Regnum és a bencés gimnázium olyan burok volt számára, amelyen belül közös pontok sokasága kötötte össze a körülötte élőkkel. Az egyetemen azonban látta, hogy a legtöbb ember nagyon más. „Először zavartak a szaktársaim, sokszor kérdeztem magamban, miért ilyenek. Aztán elkezdtem jobban figyelni rájuk, és igyekeztem nem a nézetkülönbségeket látni, hanem keresni bennük a pozitívumokat. 

„Sok apróság van az Exodusban, és ha a Jóisten is segít, akkor ezek összeérnek” – összegzi a lelkigyakorlattal kapcsolatos tapasztalatát. Tetszik neki, hogy a kihívások nem tiltásként vannak megfogalmazva a programban. „Tartózkodj – ezt kéri tőlem. Nem azt mondja, hogy a filmnézés, a telefonhasználat, a nassolás eleve rossz, és ezért kell lemondani róluk.

És nem is az önsanyargatás a lényeg, hanem az, hogy helyet készítünk magunkban, amit a Jóisten betölt.”

Ignác felismerte, milyen értelem rejlik a lelkigyakorlat kihívásai mögött: „Amikor az ember tömegközlekedéssel utazik, nem jó, ha közben bedugott füllel mindig zenét hallgat, mert így kizárja a külvilágot. Az Exodus arra vezet rá, hogy inkább figyeljük az embereket, vegyünk részt jobban a világban.”

A lelkigyakorlat alatt Ignác sokat tanult önmagáról. Megszerette a csendes imát, megtapasztalta a szentgyónás megerősítő hatását. Édesapja tanácsára beépített a napjába néhány rövid fohászt, „így az egész nap imádság lehet”. Ugyanakkor, mint mondja, előfordul, hogy időnként „elvisz az egyetem, s azon kapom magam, másként kellene csinálnom a dolgokat”. Megtanulta, hogyan lehet ilyenkor visszatérni a célokhoz, újra felvenni a fonalat, és folytatni a tudatos odafigyelést Istenre, önmagára és a környezetére.

Az Exodus sokat adott neki, mint mondja: „Rendszer került az életembe. Nincs olyan, hogy elkezdek nézni egy sorozatot, és aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy már este van. Produktív lett a napom, örülök, hogy teszem a dolgom. Érzem, hogy előre halad az életem, boldog vagyok, és ha én boldog vagyok, a Jóisten is az.”

Branczik Benedek: Többet vállalj az átlagnál!

A Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel szakán tanuló Benedek másodéves. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, gyerekkora óta cserkész, jelenleg őrsvezető. Az egyetemen diákszervezetben tevékenykedik, és igyekszik a tanulmányaihoz kapcsolódó projekteket is vállalni.

A „horgonytárssal” való kapcsolattartás a lelkigyakorlat során segít abban, hogy az ember átlendüljön a mélypontokon. „Idén a társam egy általános iskolai osztálytársam. Másféle élethelyzetben vagyunk, ő már dolgozik, én a tanulásra fókuszálok. Hol könnyebb, hol nehezebb, de támogatjuk egymást.”

A vállalások közül elsőként az imádságról beszél. „Az Exodus mankót ad ahhoz, hogy kialakítsunk egy rendszeres imaéletet. Fokozatosan építjük fel, egyre növelve az imára szánt időt. Én húsz perc csendes imára törekszem mindennap. Ez nagy ugrás a korábbiakhoz képest. Fontos az esti examen is, amikor pontról pontra végiggondolom a napom, azt, mi hogyan lehetett volna jobb, és milyen tapasztalatok, érzések, hatások értek.”

Benedek azt is elmondja, hogy hangsúlyos volt számára a lemondás a telefonról, és az is, hogy jelen legyen azok életében, akik fontosak neki. Örömteli felismerésre jutott: „Kilencven nap alatt sok mindenre van idő, szépen lehet munkálkodni a vállalásokon. Lemondasz egy-egy káros függőségről, s így teret és időt kapsz arra, hogy a családoddal, a barátaiddal legyél. Jobban tudsz figyelni magadra, át tudod gondolni a céljaidat.”

A fiúközösségnek nagy kihívást jelent a táplálkozással kapcsolatos böjt. Napi négyszer étkeznek – szerdán és pénteken csak háromszor –, és egyszer laknak jól. Nincs alkohol, édesség, nassolás, naponta csak egy kávét ihatnak, cukor és tej nélkül. „Mindez abban segít, hogy egész nap az eszünkben legyen, miért is vállaljuk a lemondást” – magyarázza.

„A hétköznapokban is szeretném folytatni a lelkigyakorlat során megtanult rendszerességet. Az a jó ebben a kihívásban, hogy bárki elkezdheti, és fejlődhet általa. A lényeg, hogy minél többet kihozzon magából az ember, többet, mint az átlag.

Aki megtapasztalja, hogy a napjait áthatja az imaélet, az aszkézis és a közösség ereje, az képes lesz arra, hogy ezzel a pozitív szemléletmóddal tekintsen a napjaira és a körülötte lévő emberekre.” 

Fotó: Merényi Zita, Trauttwein Albert

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 31. – április 7-i ünnepi számában jelent meg.