A szexualitás emberi önátadásunk csúcsa – Monostori László előadása a hatodik parancsolatról

Az elmélkedést ezúttal is koncelebrált szentmise vezette be, amelyet Monostori László esperes, a Szent Margit-templom plébánosa, az Esztergomi Hittudományi Főiskola morálteológia-tanára mutatott be.

A szertartás elején a plébános a hónap első csütörtökje lévén a szentmisét a papi és szerzetesi hivatásokért ajánlotta fel, majd megemlékezett a kassai vértanúkról, Istvánról, Márkról és Menyhértről. Kiemelte: ez az ünnep a testvériséget is kifejezi: Kőrösi Márk horvát származású esztergomi kanonok volt, Pongrácz István magyar jezsuita, Grodziecki Menyhért pedig lengyel jezsuita, akik együtt vállalták a vértanúságot, nem voltak hajlandók megtagadni katolikus hitüket.

„Amikor rájuk emlékezünk, imádkozhatunk közbenjárásukért, hogy Isten kegyelméből békében, szeretetben éljünk a környező népekkel” – mondta.

Az evangélium Szent Máté könyvéből (Mt 10,28–33) hangzott el, kiemelve Jézus figyelmeztetését: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet!”

Homíliájában Monostori László visszaemlékezett a 2007-es budapesti városmisszióra, amikor a Katolikus Egyház – kilépve a templom falai közül – kitelepült az utcákra, terekre, és ott próbálta megszólítani az embereket. Ez az újdonság erejével ható, bátor tett volt. Ő maga diakónusszentelés előtt állt, és elvegyülve a tömegben a Mária Rádió önkénteseként  riporterkedett.

Az elmúlt tizenhat évben sokat változott a világ, ami akkor működött, nem biztos, hogy ma is működne. Ahhoz, hogy megvalljuk hitünket és meghívjunk másokat, lehet, hogy valami másra van szükség – mondta a szónok; majd az evangéliumból Jézus szavait idézte: „Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.” Jézus tehát arra hív, buzdít, hogy bátran valljuk meg hitünket, azt, hogy hozzá tartozunk.

Hogyan tudjuk napjainkban megvallani hitünket? – tette fel a kérdést az esperes. – Európában és Észak-Amerikában ma kevésbé elfogadott, egyáltalán nem magától értetődő, hogy kiteszünk egy feszületet az otthonunkban vagy a munkahelyünkön, az íróasztalunkra, esetleg a nyakunkba akasztjuk. Ellenben ha valaki elhelyez az asztalán egy Buddha-szobrot, az sokkal kevésbé kelt megütközést. Vallás- és szólásszabadság van, mégsem könnyű a hitünket nem tolakodóan, nem erőszakosan, de mégis nyíltan megvallani az emberek előtt, és beszélni róla. Ugyanakkor alapvetően fontos, hiszen egyértelműen ezt kéri tőlünk Jézus.

„Testvérek, hogyan vegyék mások a bátorságot, hogy előjöjjenek a napfényre, és kiderüljön róluk is, hogy Jézust követik, ha mi nem tesszük meg az első lépést?” – tette fel a kérdést. „Nehéz, de érdemes; nehéz, de kell!” – bátorított.

Most nem a direkt evangelizálásé a főszerep, nem azzal tesszük a legjobbat, ha színpadokat állítunk fel az aluljárókban, és leszólítjuk azokat, akik rohannak, hogy elérjék a metrót. Igyekezzünk úgy élni, hogy mások rákérdezzenek, vagy ha szóba kerül a vallás, ne hallgassuk el a hitünket – mondta Monostori László. – Hétfőn reggel a munkatársak kávézás közben elmesélik, mit csináltak a hétvégén. A katolikus hívő mondhatja, hogy elutazott, találkozott a barátaival, de fogalmazhat úgy is: izgalmas előadást hallgattam egy lelkigyakorlaton – egy hétköznapi témát felhasználva arra, hogy valamit felvillantson a hitéből, ezzel pedig érdeklődést válthat ki hallgatóságából.

Sok türelem, bátorság, lelkierő kell ahhoz, hogy hitelesen és jól tegyük ezt. Olyan jó lenne, ha természetes módon, félelem nélkül tudnánk beszélni arról, ami nekünk igazán fontos, hogy Jézust szeretjük, követjük, és szeretnénk rá hasonlítani!

„Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy ő adja szánkra a szavakat, hogy ne hivalkodóan, tolakodóan, de tudjunk derűvel, szeretettel, őszintén, alázattal, természetesen beszélni arról, hogy milyen a mi hitünk, mi az, ami erőt ad nekünk a hétköznapokban, és segít minket, és mi a legfőbb reményünk” – hangzott el a szentbeszédben.

*

A szentmise után Monostori László a hatodik – „Ne törj házasságot!”, kateketikai formulája szerint „Ne paráználkodj!” – parancsolatról  tartott előadást.

Klasszikusan ezzel a parancsolattal kapcsolatban szoktunk a szexuális bűnökről, erényekről beszélni. Szabad-e egyáltalán a templomban a szexualitásról beszélni? – tette fel a kérdést az előadó. – Igen, hiszen a Biblia is beszél róla. Álszent dolog lenne, ha pironkodva hallgatnánk, holott életünk igen fontos része.

A szexualitás érték, kincs, Isten ajándéka. Alapvetően jó. A házastársak szexuális egyesülése szent dolog, hiszen nem kevesebb történik ilyenkor, mint hogy a pár Istennek lesz munkatársa a teremtésben. Életet adhatnak tovább

 – hangsúlyozta az előadó.

Az Egyház nem azt tanítja, hogy tartózkodjunk a szexualitástól; nem ellenzi a szexuális örömöket. Sokkal inkább arról van szó, hogy ez az egyik legnagyobb kincsünk, ezért vigyáznunk kell rá, nem mindegy, hogyan élünk vele.

Az Egyház felelős szexuális életre hív, mert a szexualitás rendkívül értékes, emberi önátadásunk csúcsa.

Két fontos célja van, az egyik, hogy a házasfelek egymást boldoggá tegyék, tehát az egyesítés; másik célja a gyermeknemzés, vagyis az életadás. A Katolikus Egyház tanítása szerint ezek elválaszthatatlanok egymástól.

Nagyon lényeges a szexualitásban a lelki tisztaság, a hűség, a mérsékletesség, az állhatatosság – fejtette ki Monostori László. – A lelki tisztaság elleni bűn a féktelen gyönyörszerzés (ide tartozik az önkielégítés is); de bűn az is, ha valaki házasságon kívül él szexuális kapcsolatot. Más megítélés alá tartozik azonban, ha egyéjszakás kalandról van szó, vagy ha egy pár tartós kapcsolatban él, tervezik, hogy összeházasodnak, de gyengék az önmegtartóztatáshoz. A két dolgot nem lehet egy kalap alá venni, de az Egyház tanítása szerint a teljes egyesülésnek a házasságon belül van helye. Bűn természetesen a prostitúció és a pornográfia is, ugyanígy a nemi erőszak; a homoszexualitás megélése is ide sorolható. A Katolikus Katekézis szerint Egyházunk szeretettel, gyengédséggel, barátsággal fordul azon személyek felé, akiknek homoszexuális hajlamai vannak. Az azonos neműekhez vonzódó felebarátainkat szeretettel fogadjuk, de homoszexuális cselekedetükre nemet mondunk. A katolikus hagyomány a Bibliára épül.

A házasság egy férfi és egy nő között köttetik – ez áll a Bibliában, és az Egyháznak nincsen hatalmában másképp interpretálni, mint ahogy Isten tudtunkra adta.

Monostori László leszögezte: a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, kizárólagosság, hűség, felbonthatatlanság jellemzi. A házasságkötéskor a két fél ígéretet tesz arra, hogy elfogadja a gyermekáldást, és arra is, hogy kitartanak egymás mellett, jóban-rosszban. Ez az ígéret független attól, hogy mit hoz a jövő.

A lelki program szentségimádással ért véget.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír