Élni vagy halni hagyni? – Érvek és ellenérvek az eutanáziáról a „Szólj be a papnak!” vitaesten

Az eseményt, amelyen zsúfolásig megtelt a Párbeszéd Háza színházterme, és amelyen – a közönség kérdéseire is – megpróbáltak a beszélgetőpartnerek válaszokkal szolgálni, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémiával, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalommal és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvánnyal együtt szervezte a „Szólj be a papnak!” Egyesület.

Az este moderátora Meskó Zsolt író, rendező volt.

„Dr. Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg. 2022 augusztusában ALS-t diagnosztizáltak nálam” – írta szeptember 27-én jegyzett, POSZT MORTEM – Hogyan kell (jól) meghalni? című Facebook-bejegyzésében az alkotmányjogász, aki – miután Magyarországon „ezen jogsérelem orvoslására jogi út nem áll rendelkezésre” – úgy döntött, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, ahol helyt is adtak a sürgősség iránti kérelmének, így az ügyben november 27–28-án nyilvános tárgyalás lesz. (Az erről szóló bírósági sajtókommüniké IDE kattintva érhető el.)

Az eseményre a magyar kormány is reagált  (ellenkérelmet, azaz hivatalos nevén észrevételeket adott be Strasbourgban. Erről bővebben ITT számolt be Karsai Dániel Facebook-oldalán), és a sajtóban is széles körben kezdtek érdeklődni az eset iránt.

A fent idézett posztban az alkotmányjogász részletesen bemutatja betegsége jellemzőit, majd érveket sorakoztat fel a kegyes halál lehetőségének elfogadhatósága mellett. A bejegyzésben Karsai Dániel azt is leszögezi, hogy konkrét, személyes ügyét arra szeretné felhasználni, hogy az életvégi döntések rendkívül nehéz és érthetően megosztó témájában értelmes, a különböző álláspontokat maximálisan tiszteletben tartó párbeszéd és komoly közéleti diskurzus induljon.

Ez az előzmény adta az apropóját a „Szólj be a papnak!” vitasorozat legutóbbi alkalmának témaválasztásához.

A beszélgetés felvezetőjében Meskó Zsolt, a vitaest moderátora köszöntötte a nagy számú közönséget, majd a Párbeszéd Háza (PH) képviseletében Koronkai Zoltán SJ üdvözölte a megjelenteket. Elmondta, hogy a PH első ízben ad otthont a „Szólj be a papnak!” vitaestsorozatnak, mely azonban egyáltalán nem idegen a jezsuita lelkülettől, hiszen ezek a beszélgetések is deklaráltan a párbeszéd elindítását célozzák. Koronkai Zoltán kiemelte, mindez örömmel tölti el, hiszen a jezsuiták küldetésének egyik központi eleme a kiengesztelődés szolgálata, aminek egyik legfontosabb útja és eszköze éppen a párbeszéd.

„Ez a ház is a párbeszédről van elnevezve, és reményeink szerint ez a mai este is lehetőséget ad majd arra, hogy különböző hátterű, élethelyzetű és tapasztalatú emberek mondják el a véleményüket, osszák meg élményeiket, tapasztalataikat egy nagyon aktuális témában, amiről valóban azt lehet mondani hogy élet-halál kérdése” – fogalmazott a jezsuita szerzetes, hozzátéve, hogy abban bízik, az este nemcsak a beszédre, kérdezésre teremt alkalmat, hanem „tiszteletteljes meghallgatásra is, hogyha nem is tud feltétlenül mindenki mindenben egyetérteni a másikkal, de együttérzéssel és megértéssel tud lenni a másik felé”.

Meskó Zsolt a beszélgetés legelején keresztkérdéseket szegezett a megjelenteknek: Szerintük nevetett-e Jézus? Volt-e halálfélelme? A közönség soraiból bárki átélt-e valaha olyan mértékű és minőségű szenvedést, hogy miatta a halál gondolatával is szemben találta magát? Végül gyors választásra kérte a közönséget a Karsai versus magyar állam ügyben mindazok fényében, amit eddig megtudtak róla a médiából.

Ezt követően Karsai Dánielhez fordulva arra kérte az alkotmányjogászt, ossza meg, miért döntött úgy, hogy a nyilvánosság elé áll saját ügyével.

Az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász válasza nullpontjaként leszögezte, a jelenlegi tudás szerint betegségének végkimenetele egyértelmű, és „mondjuk ki: szörnyűséges”; ennek tudatában fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, nem is titkoltan azzal a szándékkal, hogy a kérdést a társadalmi érdeklődés fókuszába állítsa, s ezáltal párbeszédet is generáljon róla. Egyúttal a „nincs tabu” jegyében a „Szólj be a papnak!” közönségét is nyílt kérdezésre bátorította.

Hofher József SJ elmondta: hálás Karsai Dánielnek, aki szolidan, mégis szilárdan, nyitottan minden véleményre egy olyan témát emelt a köztudatba ismét, amely mellett valójában egyikünk sem mehet(ne) el szó, véleményformálás nélkül. „Nemrég óta figyelem ezt a történetet, és fantasztikusan fontos témáról van szó” – szögezte le a jezsuita szerzetes, hozzátéve: ő maga először ül a „Szólj be a papnak!” asztalánál, de erről mindenképpen érdemesnek találta beszélgetni. Mintha csak szentélybe lépett volna – fogalmazott, hiszen egyrészt Karsai Dániel a saját szenvedéseibe enged egészen közvetlen bepillantást azáltal, hogy ügyét az egész világ elé tárta, amely a társadalommal együtt egyelőre(?) nem is mer és akar nyíltan szembesülni egy hasonló történet kapcsán felmerülő kérdésekkel, amelyek egyúttal az életnek magának is a legsúlyosabb kérdései; másrészt egy asztalnál ülhet magával az érintettel is, aki őszintén kíváncsi az ő véleményére is, amely – jóllehet – jó eséllyel eltér az övétől. „Egészen más lenne, hogyha erről a témáról úgy beszélgetnék, hogy ő nincs jelen” – húzta alá a jezsuita, aki egyúttal missziónak nevezte Karsai szerepvállalását, hiszen ha „csak” a halálról és az elmúlásról lenne szó, talán „a kutya sem jött volna el”, így viszont tele a terem. Végül méltatta a módot és a stílust, ahogyan Karsai Dániel a maga ügyét képviseli, és azt, amilyen tisztelettel a közvéleményt is megszólította és párbeszédre hívta. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a maga részéről a Katolikus Egyház papjaként van jelen, ezért egyrészt az Egyház, másrészt a saját személyes meggyőződését is képviseli a kérdésben, amely értelemszerűen rokon az előbbivel.

Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, evangélikus teológus reflexiójából kiderült, hogy bár pszichésen is kifejezetten megterhelőnek tartja, ő maga is több ízben foglakozott már a „kegyes halál” kérdésével, egyrészt vonatkozó tanulmányokban, másrészt a lelkészi hivatásra készülő hallgatók felkészítése során is rendszerint előkerül a dilemma. Mint mondta, a bizonyosan halállal végződő szenvedést látva hallgatóinak 70 százaléka megszüntetné az adott ember szenvedését, ez pedig mindig a szeme előtt lebeg, amikor az életvégi szabad döntés lehetőségének kérdése kerül szóba. „A halálba segítés az élet egyik legszentebb pillanata. A születés fogható még ehhez” – fogalmazott.

Karsai Dániel közbevetette: ezeken kívül is számos szent pillanata van még az életnek, a születés és a halál abból a szempontból különleges, hogy ezekből egy van: ezek adnak keretet az emberi létezésnek. Az alkotmányjogász arra is felhívta a figyelmet, hogy az élet kezdete és vége között drámai feszültség tapasztalható, amely lényegében a tettvágyat szüli. Így örökké élni bizonyosan senki nem szeretne, hiszen akkor pont ez az előremozgató feszültség veszne el.

Az evangélikus lelkész szerint ugyanakkor az előbbinél is hangsúlyosabb kérdés, hogy miért éljünk. Emlékeztetett: a keresztény egyházak közös álláspontja az, hogy életről és halálról egyedül Isten dönt, aki ráadásul Jézus Krisztus áldozata révén örök élettel ajándékozta meg az embert.

Orosz Gábor Viktor beszélt arról is, hogy az ember valóban kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor a szenvedés elviselhetetlen. Erre egyfajta válasz az egészségügyben a hazánkban is elérhető palliatív ellátás, amelyhez Magyarországon is minden érintettnek joga van – tette hozzá.

Karsai Dániel megjegyezte: jogász szemszögből egy minden kétséget kizáróan halálos kimenetelű betegség esetén az ember méltósághoz való joga kerül előtérbe, s jogi szempontból is azt – az ember méltósághoz való jogát – kell védeni.

Orosz Gábor Viktor válaszként emlékeztetett: a leírt törvényeket is filozófiai, teológiai vizsgálódások előzték meg, a jogalkotók feladata pedig az, hogy a jog révén harmóniát teremtsenek a társadalom eltérő vallású vagy éppen ateista tagjai között.

Karsai Dániel azt is kifejtette, hogy egy esetleges megengedő szabályozás nem hárítaná a legnehezebb döntést másra, hiszen csakis teljes ítélőképessége birtokában hozhatna ilyen döntést minden érintett. „A jognak az is jellemzője, hogy nem kell vele élni” – mutatott rá az alkotmányjogász, hozzátéve, hogy egy egészségügyi dolgozó vagy egy orvos például vissza is utasíthatná a feladatot.

Hofher József atya a felvetés kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy egy „megengedőbb eutanáziatörvény” ugyanakkor „felnőtt társadalmat” kívánna, ám szerinte a mai Magyarország erre nem áll készen.

Az alkotmányjogász szerint viszont a nagykorúságra utaló jel lehet, hogy csak az ő ügye iránt ekkora érdeklődés mutatkozik.

A közönség körében felmerült kérdések kapcsán Karsai Dániel leszögezte, mindenképpen fontos, hogy most a tiszta ítélőképességük birtokában, önmagukról dönteni tudó betegekről van szó, akik orvosi diagnózissal rendelkeznek arról, hogy állapotuk visszafordíthatatlan. Az ő ügye ezért bizonyosan nem lehet precedensértékű például az Alzheimer-betegségben szenvedőket illetően.

Az emberjogi eszme nem a semmiből nőtt ki – emlékeztetett Karsai, hiszen Aquinói Szent Tamásnál már megjelenik az önrendelkezés és az emberi méltóság megvétózhatatlanságának csírája. „Ha elfogadjuk, hogy a halál az élet része, akkor a felelős döntés joga erre is kiterjed, és ez személyes döntés kell hogy legyen” – hangsúlyozta az alkotmányjogász.

A kérdésére, hogy fél-e a haláltól, azt válaszolta, pillanatnyilag leginkább az állapota romlása aggasztja, mert míg ma még el tud vállalni egy ilyen beszélgetést, de nem titok, hogy idővel az alapvető önellátásra sem lesz már képes: „[idővel] olyan fizikai és lelki állapotban leszek, hogy semmi más nem lesz már, csak a szenvedés. De a végébe nem gondolok bele még, azt még eltaszítom magamtól. Még nem hoztam meg a döntést. Ma még nem akarok meghalni, és lehet, hogy holnap sem” – mondta a beszélgetés végén Karsai Dániel.

A vitaest egyik utolsó kérdéseként felmerült, hogy vajon „ha az ember vállalja azt a földi szenvedést, amit Isten kimér”, az értelmezhető-e egyfajta tisztítótűzként?

Isten senkit nem küld sem a pokolba, sem a tisztítótűzbe – szögezte le Hofher József SJ, hozzátéve: a lelkiismeretünk tudja jól, hogy az élet teljességére igent mondtunk-e, avagy nemet.  Mindenki maga tudja, mi az övé ezen a palettán. Így működik a tisztítótűz is, azt is mi választjuk – mondta a jezsuita szerzetes, utalva az ember szabad akaratának súlyára. „A pokolba nem Isten küldi az embert, az a mi saját választásunk: mi teremtjük meg önmagunknak, akár itt a földön, és mi is száműzzük oda önmagunkat. Isten végtelenül szereti az embert, ezért adott még erre is szabadságot neki.”

„Isten az élet és a szeretet Istene. Méltányolja az ember saját döntését. És itt az egyik legnagyobb kérdés a szabadság kérdése, ami hihetetlenül nagy titok. Hogy szabad akaratom van, hogy szabad vagyok dönteni, és ezt másnak tisztelnie kell” – mondta Hofher József atya, hozzátéve, hogy szerinte akár rossz döntéseink ellenére is üdvözülhetünk.

„Üdvösség és kárhozat kérdésében Isten döntött már mellettünk: ezért küldte el Jézus Krisztust, hogy nekünk örök életünk legyen. Élet és halál – egyik sem a mi döntésünk, hanem a könyörülő Istené, aki mindannyiunk üdvösségét akarja.”

Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír

Fotó: Eperjesi Viktor/Szólj be a papnak!

Magyar Kurír