Isten örök és érvényes temploma maga az ember – Szolnokon megünnepelték a vártemplom bicentenáriumát

A Magyarok Nagyasszonya-vártemplom felszentelésének bicentenáriumát programsorozattal ünnepelték a szolnokiak. Október 6-án volt a búcsúi nagymise, 13-án a templom történetéről, majd 19-én Galgóczi Erzsébetről és a Magyarok Nagyasszonyáról hallhattak előadásokat az érdeklődők. Október 20-án a Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat részvételével és a felsőgödi kórus zenei szolgálatával mutatták be a 11 órai szentmisét.

Október 24-én egész napos szentségimádást tartottak a vártemplomban. Lelkigyakorlatos beszédeket is hallhattak a hívek 24-én Vizy Domonkos, majd 25-én Hartung Ferenc atyától. Ezen a napon a Magyar Honvédség Légierő Zenekara adott koncertet, 26-án pedig dicsőítő imádsággal, papjaikért bemutatott szentmisével készültek az ünnepre a szolnoki hívek.

A jubileumi programsorozat keretében pályázatot is hirdettek A vártemplommal megújuló szolnoki várnegyed címmel.

Az 1822–24-ben épült templom 1919-ben, a román megszállás idején annyira megsérült, hogy a tornya bezuhant a templomtérbe, így a két világháború között fel kellett újítani az épületet.

Legutóbbi renoválása 2019-ben fejeződött be. A várplébánián rendezvénytermet alakítottak ki, most pedig szálláshelyet, amelyet az október 27-ei szentmise után áldott meg Berta Tibor püspök.

A 200. évforduló ünnepén, október 27-én megtelt hívekkel a templom.

Az egyszerű, fehér, klasszicista templombelső főoltárképén Magyarok Nagyasszonya látható, alatta Szent Mihály arkangyal, aki legyőzi a gonoszt.

Előtte, a szentélyben foglalt helyet a helyi Jubilate felnőttkórus és a Csillagfény gyermekkórus, amelyek már a szentmise előtt rövid koncertet adtak, Kómár István atya vezényletével.

„Ecce sacerdos magnus” – hangzott az ének, amelynek hangjaira bevonult Berta Tibor tábori püspök, Gáspár István plébános, Hartung Ferenc plébánoshelyettes, Szkiba Tibor jászberényi görögkatolikus pap, Jakab Krisztián diakónus és a leendő akolitusok.

Gáspár István atya köszöntötte Berta Tibor püspököt, a meghívott vendégeket és a híveket.

Az Izajás próféta könyvéből vett olvasmány a törvény megtartásának fontosságára figyelmeztetett, és ígéretet tett arra, hogy eljön a szabadulás, s akkor „házam minden nép számára az imádság háza lesz”.

A Szent Pál első korintusi leveléből származó szövegrész arra emlékeztette a híveket, hogy ők Isten temploma, az alap pedig Krisztus – mindenki ügyeljen hát arra, hogyan épít rá: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? (…) Mert Isten temploma szent, és ti vagytok az!”

A Szent János apostoltól vett evangéliumi részletben Jézus és a szamariai asszony párbeszéde bontakozott ki arról, hol kell imádni az Urat, Jeruzsálemben, vagy ezen a hegyen. „Az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát” – figyelmeztet Jézus.

Berta Tibor püspök szentbeszédében először a szentírási részeket magyarázta. „Az első keresztény nemzedékek abban látták az Ó- és az Újszövetség közötti különbséget, hogy az előbbit test szerintinek gondolták, míg az utóbbit Lélek szerintinek.

Izrael egyetlen Istenének egyetlen temploma volt, a jeruzsálemi, amely kövekből épült. Az Újszövetség főpapjának, Jézus Krisztusnak templomát azonban nem emberkéz építette, az a mennyben van.

A benne bemutatott áldozat egyszeri és mindenkorra szól.”

Itt a földön voltaképpen nincs templom – folytatta a katonai ordinárius. – Ha mégis templomról beszélünk, az a Lélek szerinti, hiszen „mint élő kövek, lelki templommá épültök”, melynek alapja maga az Úr. Az efezusiakhoz írt levélben Pál apostol egy másik képet is használ: ebben a próféták és az apostolok adják az alapot, és a szegletkő Jézus Krisztus, a Krisztus-hívők pedig benne épülnek egybe szent templommá. „Isten örök és érvényes temploma maga az ember” – hangsúlyozta a püspök –, hiszen a test a Szentlélek temploma.

Berta Tibor kitért arra, hogy az Egyház közösségét befogadó épületet a keresztény nemzetek szóhasználatában gyakran nem templomnak, hanem egyháznak nevezik. Ebben a kifejezésben jobban érezhető, hogy ez a hely valóban Krisztus közösségének otthona. Nálunk a nyelvújítás korában rögzítették a templom alakot.

A püspök ezután ismertette a templom létrejöttének történetét, egészen az 1. századtól kezdve. A domus ecclesiae olyan ház, amelynek terme nagyobb közösség befogadására is alkalmas volt. Tudjuk, hogy Pál apostol tanított Tirannosz házában, s a régészeti kutatások azt bizonyítják, hogy Afrikában és máshol is voltak háztemplomok.

A 3. század első felében megnőtt a Krisztus-hívők száma, így nagyobb fedett térre lett szükségük. A vásárcsarnokot kezdték használni, amelyet latinul forumnak, görögül baszilikénak hívtak. Itt kiemelt helyre állították a püspöki széket. A püspök tanított, végezte a szent cselekményeket, foglalkozott a hívek ügyeivel, és kapcsolatot tartott más egyházakkal. Hippói püspökként Szent Ágoston nemcsak nagy teológiai műveit írta, hanem a hívek apró-cseprő, akár „tyúkpereknek” számító ügyeivel is bajlódott nap mint nap. A bazilikák oszlopcsarnokaiban a kor szokásának megfelelően – a bálványimádás elkerülése végett – ekkor még nem voltak szobrok, képek. A 4–5. századtól került a középpontba az elmozdíthatatlan oltár, a belső tér keleti fala előtti emelvényen elhelyezve. Vele szemben volt a főbejárat, a nyugati falon. Egészen a reneszánsz korig keletelték a templomokat: a felkelő nap, amely Jézus szimbóluma volt, a püspöki szék fölötti ablakon ragyogott be a templomtérbe. Ekkor még nem volt szószék, orgona, tabernákulum vagy gyóntatószék. A püspök a katedrán ülve tanított, a szent szövegeket pedig az ambóról olvasták fel. A 14. században a kolduló rendek hozták be templomaikba a szószéket.

A szent zene ekkor az emberi hangra épülő gregorián volt, az orgona egyedül a királyok bevonulásának ünnepélyessé tételét szolgálta. A 12. századig nem őriztek Oltáriszentséget tabernákulumban; a pasztofóriumban – azaz falba vájt szekrényben – csak a betegeknek szánt Oltáriszentséget tartották, a krizmával és az olajjal együtt.

A szent egyház nemcsak a híveket gyűjtötte össze az Istennel való találkozásra, hanem a közösség önértelmezését is kifejezte – magyarázta Berta Tibor püspök. –

A templomot a zarándok egyház otthonának tekintették.

Az Hagia Sophia a mennyei Jeruzsálemet jelenítette meg, ugyanúgy, mint a román kori és a gótikus templomok, amelyeknek főbejárata fölött az utolsó ítélet Krisztusa látható.

Mit akarunk látni itt, Szolnokon, a kétszáz éves templomunkban? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Mai korunkban elterjedt nézet, hogy az Istennel való kapcsolattartáshoz nincs szükség közvetítőkre, papokra, egyházra, szentmisére, sem pedig templomra, hiszen Isten mindenütt jelen van, s az ima nem kötődik helyhez és időhöz. Akik ezt a véleményt képviselik, azok az egyetemes keresztény istenképiségre építik állításukat, hiszen a mindenekfelett való Isten valóban átöleli a kozmoszt, bennünket.

Isten a kinyilatkoztatásban megmutatta nekünk önmagát, elmondta, ki ő valójában. Testet öltött ebben az időben, ezért az imádkozás, az Istennel való beszéd és az istentisztelet is illendő, hogy „testet öltő” legyen – hangsúlyozta a katonai ordinárius.

Szent Pál nyomatékosítja, hogy a bor és a kenyér Krisztus teste és vére, bennük a feltámadott van tehát jelen, és önmagát adja nekünk. János evangéliumának hatodik fejezetében, a kenyérszaporítás után ezt mondja Jézus: „Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.”

Az Eucharisztia célja a mi átváltozásunk, az, hogy Krisztussal egy testté és egy lélekké váljunk.

Az Eucharisztia Isten eleven templomává, Krisztus valóságos testévé akar átalakítani bennünket, az egész emberiséget. Krisztus eucharisztikus teste össze akar kapcsolni minket, hogy eggyé váljunk benne. Ő, aki az Eucharisztiában teljesen jelen van, arra hív meg bennünket, hogy adjuk neki magunkat, úgy, ahogyan a galatáknak írt levélben olvashatjuk: „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” A szentáldozás tehát az embert felemelő, átváltoztató esemény. Jézust magunkhoz venni az Eucharisztiában spirituális és a teljes embert érintő folyamat. Engedem őt bebocsátani magamba, énem átalakul, és megnyílik a vele, illetve a másokkal való teljes közösségre. Az áldozás akkor éri el a tökéletes mélységét, ha imádás övezi – magyarázta Berta Tibor. –

A templom annak az Úrnak a jelenléte, aki a szentmise ünnepléséből el akar vezetni minket magához. A templom, ahol a tabernákulum előtt örökmécses ég, mindig több mint építmény: az Úr itt eucharisztikussá akar tenni bennünket.

Az utolsó vacsora titka meghatározó az életünkben. Soha ne veszítsük szem elől, hogy Krisztus követését a mindennapokban kell valóra váltanunk: legyünk Isten által lefoglalt, krisztusi, emberek – buzdított a katonai ordinárius. – A kereszténységünk értékei olyan kincsek, amelyek nélkül a társadalom nem is létezhetne.

A püspök végül kitért arra, hogy Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide De Gasperi keresztény Európát álmodtak meg, s megélték a keresztény értékeket az életükben. Majd hozzátette: Gasperi és Schuman boldoggáavatási eljárása folyamatban van, s a német Adenauert is felterjesztették már a boldoggá avatásra.

Félthetjük az ideológiai irányzatoktól a Földet, Európát, hazánkat, de a megoldás abban rejlik, hogy újra felfedezzük kereszténységünk valódiságát, és megpróbáljuk minden téren életre váltani a hétköznapjainkban. Ez nehéz feladat, ám

a kereszténység nem vallás, hanem életforma, amelyben élnünk kell. Ha a szentmise után kilépünk a templomból, vigyük magunkkal Krisztust oda, ahol a mindennapokban élünk

– figyelmeztetett Berta Tibor. – Ha rendben van a kapcsolatunk Istennel, az emberekkel és a természettel, akkor nem kell félnünk az ideológiáktól. A megoldás keresztény példamutatásunkban, a krisztusi szeretet megélésében keresendő. Ha el is bukunk ebben, újból és újból erre kell törekednünk. Kérjük ehhez azok segítségét, akiket itt, ebben a templomban kereszteltek, akik itt kötöttek házasságot, itt imádkoztak, innen indultak utolsó földi útjukra, s kérjük a templom megálmodóit és építőit is, hogy segítsenek bennünket Krisztus útján! – zárta beszédét a püspök.

Berta Tibor a szentmise végén a Csillagfény gyermekkórus valamennyi tagjával kezet fogott, és gratulált nekik.

A kórusok előadásában többek között César Franck 150. zsoltára és Georg Friedrich Händel Allelujája is felcsendült. 

Az ünnepre megjelent Hanga Valéria Történelem és hit: a szolnoki Vártemplom kétszáz éve című könyve is, amiért köszönetet mondtak a szerzőnek.

A szentmise után a templom előtt „születésnapi” torta várta az ünneplőket, majd Berta Tibor püspök megáldotta a várplébánián újonnan kialakított szálláshelyet.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír