Kegyeleti gyertyagyújtást tartottak a Fiumei úti sírkert hősi parcellájánál

A lélekharang megkondításával vette kezdetét a magyar földön elesett nemzeti és más nemzetekhez tartozó hősök emlékezete, melyen Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese úgy fogalmazott: „Egyetlen nemzet egyetlen katonája sem született hősnek, azzá tetteik, hősi cselekedeteik alapján válhattak. Mi, katonák tisztában vagyunk azzal, hogy áldozatokat kell hoznunk. Tudjuk, hogy olykor a legnagyobb árat fizetjük mások szabadságáért: az életünket adjuk.

Azok, akikre ma emlékezünk, ennek tudatában, ezzel a teherrel vállalkoztak rá és végezték szolgálatukat. Sokan közülük hőssé váltak és örökké példaképként élnek tovább emlékezetünkben. De ott vannak azok is, akiknek nem adatott meg a hősi emlékezet.

Gondoljunk azokra, akik névtelenül váltak eggyé az Isonzó-folyóval és a dolomitok bérceivel. Gondoljunk azokra, akiket elragadott az orosz tél vagy a szovjet forgószél. Gondoljunk azokra, akikről családjuk sem tudta, hogy élnek vagy haltak”

– emlékeztetett Takács Attila altábornagy.

„Adassék hát dicsőség, tisztelet és hála mindazoknak, akik életükkel áldoztak a kötelességteljesítés és a hazaszeretet oltárán, akik miatt ma itt állhatunk. Reméljük és hisszük, hogy az áldozatuk nem volt hiábavaló, mert vérük a szabadság palántáját táplálta” – zárta ünnepi beszédét a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese.

„Itt vagyunk, hogy tisztelegjünk hőseink, köztük a zsidó munkaszolgálatos testvéreim előtt, akik kitartottak az emberiesség és az összetartás eszméje mellett sokszor a legnehezebb körülmények között is. Az itt nyugvó katonák nem csak egyenruhát viseltek, hanem azt az eltökélt szándékot is, hogy megvédjék otthonaikat, szeretteiket és hazájukat” – fogalmazott kegyeleti imájában Totha Péter Joel vezető tábori főrabbi.

„Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi” – gróf Széchenyi István nyughelyének bejáratára felvésett szavakkal emlékezett a hősökre Szabó Ferenc alezredes, protestáns tábori püspökhelyettes. Mint hangsúlyozta, „a komor mondat alapvető igazságot fogalmaz meg, mely jól illik ahhoz a pillanathoz, amikor mindannyian szembesülünk az elmúlás gondolatával, s jól illik az alkalomhoz, amikor a két világháborúban elhunyt katonáinkra emlékezünk.”

„A földi élet vége az emberi értelmet a határkérdés megoldhatatlanságával szembesíti, egyedül Jézus Krisztus feltámadása nyitott meg egy olyan ablakot, amelyen át a hit reménysége be tudja világítani az elmúlás, a halál sötétségének világát, s ahol sajátságosan megérinthető a te kezed, Urunk – fogalmazott imájában Berta Tibor tábori püspök. – Amikor halottaink sírjánál mécseseket gyújtva fohászkodunk, akkor azzal a hittel fordulunk hozzád, amely által reménységet öntesz a szívünkbe az eljövendő örök élet boldogságával, mikor letörölsz majd a szemükről minden könnyet, és színről színre látunk téged, Istenünk.

Akikért most imádkozunk, legtöbbször nem maguk döntöttek a sorsukról, mert parancsra mozdultak a hazáért és a nemzetért katonai szolgálat kötelességében. Jóságodba ajánljuk most mindazokat, akik országunk megalapításától a katonai erények felmutatásával tudtak helytállni a csatákban, háborúkban, szabadságharcainkban, amikor védelmezték a magyarságot, nemzetünket, szeretett hazánkat.

Közülük megannyian voltak, akik az erények járható útját választva készek voltak életüket adni Magyarországért a hősies áldozatvállalás bátorságban, akik nem rettennek meg sohasem az ellenféltől, mindazonáltal föl tudták mutatni a legádázabb küzdelmes harcokban is az igazság és az igazságosság erényét a kiszolgáltatottak, az elesettek és gyöngék melletti kiállásban”

– mondta imájában a tábori püspök.

Az esemény zárásaként koszorút helyezett el az emlékműnél – mások mellett – Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese; Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztály főosztályvezetője; Manfred Hanzl dandártábornok, a Budapesti Katonai Attasétestület doyenje; illetve Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója.

Szöveg: Bányász Eszter

Fotó: Rácz Tünde

Forrás: Katolikus Tábori Püspökség

Magyar Kurír