Keressük az egységet – Szentmise a trianoni békediktátum 100. évfordulóján Budapesten

Bevezető beszédében Cserháti Ferenc püspök emlékeztetett rá: az első világháborút lezáró, békeszerződésnek nevezett trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján gyűltünk össze, hogy a nemzeti összetartozás tudatában imádkozzunk magyar hazánkért és egész népünkért, nemzetünk egységéért, minden idehaza vagy határon túl élő honfitársunk szabadságáért és jólétéért, a kisebbségi és önrendelkezési jogok megvalósulásáért. Krisztus Urunk tanításának szellemében, a jövő építésének érdekében keressük a kölcsönös megbocsátás, kiengesztelődés és együttműködés jövőbe vezető útját a szomszédos népekkel, és értük is imádkozunk.

Homíliájában Cserháti Ferenc kiemelte, hogy nem politikai beszédet kíván tartani, hanem a béke evangéliumát, a szeretet igéjét szeretné hirdetni. Felidézte Szent II. János Pál pápa szavait: az évfordulók némelyikét világi körökben is megülik, a keresztények azonban mindig vallásos jelleget adnak az ünnepségeknek, mert ezek

a nagy jelentőségű megemlékezések mindig magukban hordozzák a kegyelmi megújulás különleges lehetőségét, mind a személyes, mind a közösségi életben,

valamint az Istenbe vetett hit és az olyan evangéliumi értékek, mint az igazság, a párbeszéd, az egység, a testvériség feltárását és őszinte elmélyítését. A püspök hozzátette: ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy szemet hunyunk a kegyetlen történelmi valóságok fölött, és figyelmen kívül hagyjuk azt az igazságtalan és könyörtelen bánásmódot, amellyel a szövetséges hatalmak 1920-ban hazánkat sújtották. Még a Szentszék mértéktartó értékelése szerint is „a trianoni békeszerződés Magyarországot nagymértékű területi áldozatokra kényszerítette, fájdalmas nyomot hagyott a magyarság lelkében”.

A külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott püspök a legfájdalmasabbnak azt nevezte, hogy a trianoni szerződés felosztotta a magyar népet, és az új ország magyarságát elválasztotta azoktól a magyaroktól, akik szerves alkotórészei voltak nemzetünknek és kultúránknak. Még talán ennél is fájdalmasabb lehet sokak számára az, ha néhányan már magyarnak sem nevezik őket, ha átjönnek a határon.

A szónok idézte Ferenc pápát is, aki tavaly Csíksomlyón a fájdalmas történelmi valóságról beszélt: nem szabad elfelejtenünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit. Ezek azonban nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy meggátolják a vágyott testvéri együttélést. A Szentatya a kegyetlen történelmi valóságok mögött is felfedezte a kegyelmi megújulás lehetőségét a testvéri szeretet parancsának elmélyítésére. Hasonlóan vélekedett Szent II. János Pál is, amikor kijelentette: a haza javát fenyegető minden veszély alkalmat nyújt a szeretet bizonyítására.

Cserháti Ferenc püspök szerint ezek a szavak arra bátorítanak, hogy járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében, a közjó szolgálatában. A vágyott testvéri együttélés mindenütt őszinte és nyílt párbeszédet, összefogást sürget. A magyarságon belül éppúgy, mint a szomszédos népekkel. Egymás kölcsönös megismerését és tiszteletben tartását sürgeti, s végső soron vallási jelleget kölcsönöz a történelmi évfordulónak, miközben az Isten iránti és a felebaráti szeretet parancsának, a keresztény élet legalapvetőbb követelményének őszinte gyakorlására ösztönöz.

A püspök példaként említette Mindszenty Józsefet, az üldözött hercegprímást, bíborost, aki a szovjet zsarnokság idején is a megbékélés híve volt, és erről tanúságot is tett. 1956. november 3-i rádióbeszédében egyértelműen leszögezte: „Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni, a többi népek között. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni, a nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén. Így az egyik ország haladása a másikat is előreviszi. Mi, magyarok, az európai népek családi bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátságban, mindegyikkel…”

Cserháti Ferenc kiemelte: mi, keresztények, hiszünk Istenben, bízunk Isten igazságot szolgáltató és újjáteremtő erejében, a vigasztaló Szentlélek működésében, aki mindig képes arra, hogy előmozdítsa és ösztönözze a szolidaritást, a testvériséget, a jó utáni vágyat, az igazságot és az igazságosságot.

Ezért az isteni Lélek erejére építünk, és imádkozunk. Ez a Lélek ma is képes elősegíteni és elő is segíti az eltérő kultúrák és mentalitások közötti párbeszédet.

Annak a testvériségnek az elmélyítését, amely tiszteletben tartja mindenki identitását és az eltérő történelmi tapasztalatokat, és osztja a közös, békés jövőbe vetett reményünket. A Szentlélek elősegíti a találkozás kultúráját és ennek kibontakoztatását, amelynek előfeltétele, hogy megismerjük és meghallgassuk egymást. Ez a Lélek azt sugallja, hogy higgyünk az igazság és a szeretet végső győzelmében, hirdessük az evangéliumot, és tegyünk tanúságot arról is, hogy a földi életben nincs mindenre kielégítő magyarázat. Krisztus által és Krisztusban azonban megvilágosodik számunkra nemcsak a fájdalom és a halál talánya – amint a zsinati atyák mondták –, hanem az égbe kiáltó igazságtalanságoké is, amelyek az evangélium nélkül könnyűszerrel eltipornak minket. „Ebben a szellemben hirdetjük, mert hirdetnünk kell, hogy fogjunk kezet, és értsünk szót egymással, keressük a testvéri együttműködés kölcsönösen jövőt biztosító lehetőségét. Keressük a nemzeti egységet, keressük az egységet Istennel és egymással. És imádkozzunk, mert ahogy Ferenc pápa nemrég megfogalmazta, »Az ima az újjászületés virágágyait gondozza olyan helyeken, ahol az emberi gyűlölet csak a sivatagot volt képes növelni«. Az ima hatalmas erő, mert vonzza Isten hatalmát, és Isten hatalma mindig életet ad. Ő az élet Istene, és újjászületést ad nekünk” – mondta Cserháti Ferenc püspök.

Hozzátette: a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján fájdalommal emlékezünk hazánk feldarabolására, de a múlt gyászos eseményeinek felidézésében új felhívást is látunk: a testvéri együttélés és a nemzeti összefogás jövőbe mutató és reménykeltő lehetőségének megragadására. Újabb felhívást azoknak az egyetemes, keresztény és nemzeti értékeknek a megvalósítására, amelyeket őseink is nagyra értékeltek, ha kellett, életüket áldozva Szent István király keresztény és magyar örökségéért, amely ma is útmutató, üdvünket szolgálja, bárhol is éljünk széles e világon.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír