Megtalálták az utat – Közismert ezüstlakodalmasok a házasságról

Három közismert párt hívott beszélgetni a Gyökössy Intézet, a református egyház legfontosabb emberi kapcsolatokat – lelkigondozás, hivatásgondozás, pár- és családterápia, lelki kísérés – segítő szolgálata. A házasság hetében Gécsek-Tóth Enikő, a Kossuth rádió szerkesztő-riportere kérdezte a párokat.

A pódiumon Imre Géza olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó és felesége, Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázó; Oláh Gergő előadó, dalszerző, motivációs tréner és felesége, Oláhné Nikoletta; Süll Tamás párkapcsolati tanácsadó, lelkipásztor és felesége, Süll Kinga egyházzenész, karnagy fogadta a kérdéseket. Kik ők, milyen utat jártak be – összefoglalónkat olvashatják.

Imre Géza és Kökény Beatrix

A két sportoló az 1996-os olimpián ismerkedett meg: Atlantából haza a hosszú repülőút mély beszélgetése indította el egymás felé közeledésüket. A sport mint közös szerelem fontos része kapcsolatuknak. 25 éve házasok; két, már kirepült gyermekük van. Bea szülei hároméves korában elváltak. A sokat dolgozó, létfenntartásukat megteremtő édesanyát a szerető nagymama – ő szintén elvált – helyettesítette. „Jó volt a gyerekkorom, nem hiányzott az apa, sok szeretettel vettek körül. Azt azonban megérlelte bennem, hogy én mindent megteszek, hogy az én családom teljes maradjon.”

Géza jó mintát hozott, ideálisnak élte meg gyerekkorát, és Bea családjában is értékeli a nagy összetartást. Bea 33 éves volt, amikor úgy döntött, visszavonul, mert gyermeket szeretne, és 21 év után abbahagyta az élsportot. „Elhatároztam, hogy a családnak élek, és támogatom Géza pályafutását, aki ezt követően még négy olimpián versenyzett” – mondta Bea. Közös életüket leírva Géza a békességet emeli ki: „Nem jellemző nálunk a veszekedés.

Ha nem értünk egyet, kibeszéljük, és keressük a békességet. Nincsenek leosztva a szerepek, a döntéseink közösek, azt mindig megbeszélés előzi meg.

22 és 20 éves gyerekeik önállósodtak. „Furcsa érzés volt, keresni kellett, mit kezdjek a sok idővel. Több a »mi« idő, többet foglalkozom magammal” – mondja Bea. Géza számára az jelent örömet, hogy bár elköltöztek gyerekeik, de „vágynak” társaságukra, szoros a kapcsolat most is. Mindketten azt fogalmazzák meg, mindennap hálát adnak, hogy ilyen jó életük van. Tanácsuk:

Mindig hallgassuk meg egymást, figyeljünk egymásra, és ne feküdjünk le haraggal a szívünkben.

Oláh Gergő és Oláhné Nikoletta

Még nem voltak 20 évesek, amikor az esküvőjük volt, 18 éve élnek házasságban, öt gyermeket nevelnek. Gergő táncot tanított faluja, Karancslapujtő iskolájában 16 évesen, itt ismerkedett meg Nikivel. Gergő jó mintát hozott; Niki kevésbé. Nagy szerelemmel, magas hőfokon égve léptek házasságra, de a várt mézeshetek után ugyancsak nagy hőfokú veszekedésekben találták magukat. Gergő a Biblia tanítása alapján úgy vélte, a feleség feladata engedelmeskedni a férjének, és ezt számon is kérte Nikin, rendszeresen felrótta hibáit, nem tudott elnézni semmit, ami nem tetszett neki.

„Kemény harcokat vívtunk, kinek van igaza” – emlékezik vissza Niki. A hét napból három hangos veszekedéssel telt. Gergőben született meg a felismerés, ha így folytatja, nagy baj lehet. Szerinte sok keresztény férfi elbukik ezen az igerészen, és azt várja, hogy neki, az ő igazának engedelmeskedjen a felesége. „Felismertem a hibát, beleálltam, elkezdtem tenni a változásért” – mondja a férj. Felesége elé állt a kérdéssel: „Mit éreztél, mi fájt neked?” Szívből bocsánatot kért, és azt fogalmazta meg,

férjként feladata a felesége boldogságának keresése, családfőként pedig a felelősségvállalás a családért.

Niki őszintén meg tudott bocsátani, el tudta engedni a múltat: „Valóban én vagyok neki az első, a tenyerén hordoz engem és a gyerekeket.” Bár gyorsan követték egymást a gyerekek, a házaspárnak sikerült megtalálni az együtt töltött időt. Pontosan – 9 órakor – fekteti Niki őket, előtte Gergő vacsorát készít, s utána övék az este. Úgy vélik, ők megtalálták egymás szeretetnyelvét, és

azt üzenik, a házasságért dolgozni kell: „Merjük és akarjuk!”

Süll Tamás és Süll Kinga

Tamás 15, Kinga 13 éves volt, amikor egy keresztény táborban megismerkedtek. A kamaszszerelemből először szakítás, majd hat év eltelte után házasság lett: immár 26 éve házasok. Évekig tartott, amíg megtalálták a modus vivendit kommunikációs nehézségeikben. Tamás megtanult elmondani, reflektálni, Kinga ebben kérdéseivel, figyelmével jól tudja támogatni.

Megküzdötték a gyermekvállalást is. Hat év telt el, Kinga nagyon vágyott gyermekre. „Én nagyon éreztem a hiányt, és felhoztam, a mi utunk talán az örökbefogadás” – mondta Kinga. Tamás időt kért átgondolni: „Valós igent akartam mondani” – meséli, hogy kapcsolatukat alapjában nem tette próbára a gyermektelenség, de értette, feleségének mennyire fontos a gyermek. A házaspár próbálkozott kivizsgálással, ami Tamás szerint sokkal megterhelőbb volt: „Akartuk a gyereket” – erre volt egy ráfeszülés. Mikor ez tudatosodott benne, igent mondott az örökbefogadásra. Családjukba került egy kisfiú, rövidesen felesége megfogant, egy évre rá megszületett második gyerekük, majd egy harmadik is. Ekkor újabb törést éltek meg: a negyedik baba a szüléskor meghalt. Tamás ebben a megrázkódtatásban azon igyekezett, hogy minél inkább vigaszt tudjanak nyújtani egymásnak. Újra örökbefogadásra vállalkoztak, és csaknem egy időben ennek sikerével Kinga újra várandós lett. Így nevelnek ma öt gyermeket. A házaspár

az együtt töltött évek alatt mindig megtalálta azt az időt, amit egymásnak tudtak adni. Vallják, a házasságban van idő megtanulni, amit hiányosságként hozunk.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír