Méltóságteljes tanárballagást tartottak egyházi oktatási intézmények dolgozói Budapesten

A ballagásra érkező pedagógusok öt óra előtt már megtöltötték a Deák téri evangélikus templom előtti teret. A tanárok ballagáshoz illő öltözetben érkeztek, vállukon az ünnepi eseménykor megszokott tarisznyát viselték. Öt órakor rendben felsorakoztak, és fáklyákkal megvilágítva elindultak az előre meghatározott útjukon, mely a Deák tér, Erzsébet tér, József Attila utca, Sas utca útvonalon a Szent István-bazilika előtti térre vezetett. A szervezők a felhívásban és az induláskor is arra kérték a jelenlévőket, hogy ne hozzanak és tartsanak fel transzparenseket, nem pártpolitikai rendezvényt szerveztek.

A jelenlevők a kérést megtartva mindvégig igazi ünnepi és méltóságteljes légkört teremtettek. A rendezvény előtt és után velük beszélgetve a József Attila által megfogalmazott „érted haragszom, nem ellened” attitűdje volt érezhető.

A ballagásra megközelítően ezren jöttek el. A pedagógusok magas számát az is mutatja, hogy amikor a menet elérte a Sas utcát, a ballagók fegyelmezett sorának vége akkor hagyta el a Deák téri kiindulópontot. A fáklyákkal vonuló tanárokat az útvonalukon sorfal fogadta, amelyből kilépve virágokkal köszöntötték őket szülők és diákok. Ballagás közben a pedagógusok egy rezesbanda segítségével az Elmegyek, elmegyek kezdetű és más, az alkalomhoz illő énekeket énekeltek.

A Szent István-bazilika előtti térre érkezve a tanárok szépen sorban felsorakoztak, majd az egyszerű, a tér állandó reflektorai által megvilágított színpadon – melyen egy ballagó osztály tantermét rendezték be – a Szózat eléneklését követően, rövid beszédek hangzottak el. 

A ballagókat Posta István köszöntötte a szervezők nevében. Beszédében elmondta, hogy 34 egyházi iskolából (katolikus, református, evangélikus) több mint 300 pedagógus jelezte vissza ballagási szándékát.

Köszönetet mondott minden jelenlévőnek és azoknak is, akik vidékről vagy a határon túlról a közösségi felületeken fejezték ki szolidaritásukat.

Az első felszólaló Tóth Noémi tanár volt, aki két éve diplomázott. Személyes hangon emlékezett meg a magyartanárjáról, akinek sokat köszönhet, és aki tavaly a kialakult körülmények miatt elhagyta a pályát, és külföldre költözött. A szónok örömmel vállalta a tanári pályát, szeretett volna valamit visszaadni abból, amit kapott. Véleménye szerint egy tanár nem csak oktat, hanem nevel is, vigasztal, dicsér, hitet ad.

Noémi most ott tart, hogy három helyen kell dolgoznia, hogy tisztességesen meg tudjon élni, és kéri az Úristen kegyelmét, hogy meg tudjon maradni ebben a hivatásban.

Ezt követőn egy négygyermekes édesanya, Kocsisné Farkas Réka szólt az egybegyűltekhez, akinek minden gyermeke egyházi iskolába jár. Megköszönte a pedagógusok helytállását, kitartását, hiszen a kis iskolai közösségeket a pedagógusok virágoztatják fel. Ő, aki sokszor a tankönyvek fölé görnyedő gyermekeit látja, hangsúlyozta, hogy értelmetlen felülről túlszabályozni a pedagógusok munkáját, és megtagadni tőlük a mozgásteret szakmai döntésekben.

Szavaival visszautasította a sajtóban feltűnt véleményt, hogy szörnyetegek lepték volna el a tanári pályát.

Nélkületek kevesebbek lennénk, és már kevesebbek is vagyunk – hangsúlyozta, emlékeztetve a pályaelhagyókra, majd elmondta, hogy ma azért van itt a szülők nevében, hogy támogatásukról biztosítsák a pedagógusokat.

Végül Mikesy András szólt a ballagókhoz. Az esemény egyik szervezője nyomatékosan ugyanazokkal a szavakkal kezdte minden mondatát. Először ezekkel: „Néha kicsit bánt…” Mi bántja? Hogy tanár lett, mert lehetett volna közgazdász vagy mérnök. Vagy amikor azt hallja, hogy könnyű a tanárnak, ott a sok szünet, háromra hétköznapokon már otthon is van, és keveset kell dolgoznia.

Vagy amikor megkérdezi a diákot, hogy pályaválasztáskor gondoltak-e arra, hogy tanárnak menjenek, és azt a választ kapja, hogy nem vagyunk lúzerek – „ez azért fáj”.

Beszéde második részében a mondatait „Úgy szeretném” kifejezéssel kezdte, majd folytatta: szeretné, ha a tanárokért is úgy küzdenének, mint a fűtéskompenzációért. Vagy ha nem kellene itt állnia… Habár utálja, de nem csak magáért teszi. Vagy ha a jövő Magyarországát nem vasbetonba öntenék, hanem a gyermekeink fejébe és szívébe. Ha az igazi befektetés végre az ember lenne. Harmadik részben beszédét a „Mert hiszem” kifejezéssel kezdte, „hogy ahhoz, hogy a terembe nyugodtan bemenjünk egyedül, néha ki kell jönnünk közösen”.

Végül hitet tett amellett, hogy „a magyar nemzet jövője a diák, a diák szolgálata a közoktatás, a jövő pásztora a tanár”. Mondandóját egy költői kérdéssel zárta le: „És kell-e ennél szebb hivatás?”

A rendezvény végén Posta István felolvasta az egybesereglett pedagógusok nevében állásfoglalásukat, melyet az alábbi öt pontban foglaltak össze:

új nemzeti oktatási stratégiát; gyerekbarát oktatást; autonómiát; vonzó pedagógus-életpályát, értékálló és igazságos bért; megbecsülést a pedagógusoknak!

E felhívásukhoz várják a pedagógusok csatlakozását. A tanárballagás a Miatyánk elimádkozásával, a Himnusz eléneklésével és egy apró gesztussal zárult: Lakatos Máté arra hívott mindenkit, hogy forduljon oda a téren mellette állóhoz, hajtson fejet neki, és mondjon köszönetet. E gesztussal fogadta őt a minap az iskolája portása az oktatási intézmény kapujában, miután hallott a rendezvényről.

*

Ma este felemelő volt megtapasztalni, hogy a tanárballagás szervezői, résztvevői, akiket családunkból, baráti körünkből, egyházi közösségeinkből és legvégsősoron gyermekeink oktatóiként, nevelőiként ismerünk,

milyen emelkedetten, ünnepélyesen, nem értéksemlegesen, világos üzenetekkel, normálisan és méltóságteljesen álltak ki – nem csupán önmagukért, hanem a rájuk bízottakért is.

Legvégül egy mondat fogalmazódik meg bennem, melyet korábbi véleménycikkemben megírtam: Köszönjük, Uram, a pedagógusainkat!

Szerző: Kuzmányi István

Fotó: Orbán Gellért; Andrónyi Tamás/Válasz Online (Két nyitókép)

Magyar Kurír