„Az apostolok húsvéti örömével éljük meg húsvét ünnepét, hiszen ezt az örömöt kell megosztanunk a ránk bízottakkal” – fordult paptestvéreihez szentbeszédében Veres András püspök. Ezt követően a főpásztor a felolvasott evangéliumi szakaszról (Jn 21,1–15) elmélkedett: az apostolok ekkor már túl vannak a nagypéntek tragédiáján, már van tapasztalatuk a Feltámadottal való találkozásról. Ezúttal Tibériás tavánál csatlakozik hozzájuk. A tenger hajnali frissessége és a látóhatár végtelenje az Egyház jövőjére utalhat. A távolban összeér a föld és az ég: a feltámadt Krisztus teremtette meg ezt.
„Az egyházmegyei zsinatunk évében különösen fontos üzenetet hordoz számunkra az apostolok találkozása Jézussal: a feltámadás örömével elindulnak halászni a tanítványok, aztán újra az eredménytelenség lesz osztályrészük. Egész éjszaka nem fogtak semmit, de Jézus reggel a parton várja őket, az örökkévalóság partjáról figyeli övéit.
Enni kér tanítványaitól – ebben Isten alázata újra megmutatkozik: számít az emberi segítségre, szüksége van az apostolok igenjére.
Azt kéri tőlük, hogy vessék ki újra a hálót, bízzanak benne, tegyék, amit kér. Jézus hisz abban, hogy az apostolok hallgatnak szavára, és nem a saját tapasztalataik, kétségbeeséseik, eredménytelenségeik vezérlik őket” – magyarázta Veres András püspök János evangéliumának sorait.
Jézus tőlünk is ezt kéri: hallgassunk az Ő szavára, s ne a saját igaznak vélt akaratunk szerint cselekedjünk. Jézus bátorítására vessük ki újra a hálót!
Az egyházmegyei zsinatnak is ez lenne a célja: hogy húsvéti lelkesedéssel felismerjük Jézust a parton, hallgassunk szavára, kövessük Őt.
A tűzön parázsló hal és mellette a kenyér az Eucharisztiát jeleníti meg. Jézus önmagát kínálja az örökkévalóságból. Amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, magunk is átlépjük az örökkévalóság határát.
Az Egyház elsősorban eucharisztikus közösség: Jézus önmagát adja, kenyerünkké lesz, belőle élünk, bevezet bennünket az örökkévalóságba. Úgy válunk igazán krisztusi közösséggé, hogy részesülünk húsvét titkából.
Az Eucharisztiában, a húsvét titkában való részesedésünk csak akkor valósulhat meg, ha Krisztushoz hasonlóan készek vagyunk követni az Atya akaratát, mindent odaadva. S rá fogunk döbbenni, hogy mi sokkal nagyobbat, sokkal többet kapunk cserébe.
„Kívánom, hogy saját papi életünkben nap mint nap, a szentmise ünneplése által rádöbbenjünk erre a megajándékozottságra: sokkal nagyobbat kapunk, mint amit mi adhatunk. Ez a felismerés indítson bennünket még nagyobb odaadásra – buzdította paptestvéreit a püspök.
A szentmise IDE kattintva teljes egészében megtekinthető.
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Ábrahám Kitti
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria